Lábnyomok

December 28-án azzal szórakoztam, hogy a blogomban elolvastam az összes Hanna szülinapjáról szóló bejegyzést. Az elsőtől a tizenharmadikig.
Közben kicsit megdicsértem magamat amiért egyetlen szülinapról sem felejtettem el beszámolni pedig az utóbbi években azért a blogból kimaradt ez meg az. Vicces volt megfigyelnem, hogy nemcsak az elsőszülöttem, hanem az írásom stílusa, minősége is milyen változásokon ment keresztül...
Jó volt nézni a képeket Hannáról így egymás után kronológiai sorrendben. Némelyiknél tovább időztem el, eszembe jutott milyen cserfes, érdeklődő kislány volt piciként, most meg már kész kis hölgy.

Meséltük neki, hogy mi ennyi idősen kaptuk meg a barnásvöröses borítójú személyi igazolványunkat az iskolában egy rendőrtől és nagyon kihúztuk magunkat és büszkék voltunk arra, hogy nagyok lettünk. Mostantól valóban ő felel a tetteiért, büntethető korba lépett, nem mi felelünk helyette. Erről sokat beszélgettünk, valahogy nagyon érdekelte Hannát a kérdés és ezernyi jogi kérdést tett fel, amit igyekeztünk megválaszolni neki.
Az is olyan érdekes, hogy a szülinapját megelőző napokon egymás után csendült fel a legkülönbözőbb helyeken pl. korcsolyapályán, rádióban, fodrásznál az LGT Ő még csak most 14 című száma, amin normális ember megőrülve dobol vagy bólogat, de semmiképpen nem könnyezik, mint én.

Most, hogy már a 14. szülinapi zsúrt illetve bulit szervezzük neki, már kezdem megszokni, hogy a karácsony után nem sokkal nekünk egy újabb ünneplés következik. Tudom nem szép dolog de az elején koncentrálnom kellett, hogy nehogy elfelejtsem, hogy egy szülinapi ünneplés is beékelődött a karácsony és a szilveszter közé. Most viszont már rutinosan, időben megrendeltem erre a kritikus időszakra a tortáját, amit a szokásos home cukrász anyuka készített el. Hanna kívánsága ezúttal egy mostanában divatos unikornis torta volt, mert 14 év ide vagy oda, különös vonzalmat érez az unikornisos holmik iránt. ( a jó megfigyelő észreveheti, hogy a képeken is ilyen pulcsiban feszít)

A szülinapjai egy ideje élményajándékokkal lettek teljesek és nem volt ez másképp idén se. A meghívott barátnőknek nem árultuk el előre, hogy hová megyünk itthonról a bemelegítés (társasjátékozás, activity, pletyi) és a csokifondüzés után, és egészen a megérkezésig csak találgattak vajon mit főztünk ki. Rám egyébként semmi szükség nem volt és csak kíváncsiságból ültem le a közelükbe meg azért hogy be tudjak számolni arról mennyire telitalálat volt a hely és mennyire talpraesettek, ügyesek voltak így négyen. Mivel reménytelennek tűnt parkolót találni a városnak azon a részén (gondolom amiatt, hogy a két ünnep között ingyenessé tették a parkolást egész Budapesten), kitettem őket és csak később csatlakoztam a csapathoz, amikor már javában főztek. Igen, megint a főzéshez kapcsolódott Hanna ajándéka. A Budapest Makery do it yourself étteremben mire én is betoppantam, ők már a rizottót készítették és a borjú szűzérmét sütötték miközben limonádét szürcsöltek, csacsogtak és szelfiztek. Ha valaki még nem hallott volna erről a helyről akkor elárulom, hogy ez Magyarország sőt a világ első DIY étterme, ahol te magad készítheted el az ételedet. Kiválasztod a menüből mit szeretnél enni, magad elé kötsz egy kötényt, leülsz és rendelsz egy italt magadnak, közben megkapod a receptet illetve a fázis videókat bemutató tabletet no meg a kissé előkészített és kiporciózott összetevőket és máris kezdődhet a móka. Időnként azért a főzőpulthoz odajön egy hozzáértő alkalmazott és megkérdezi minden rendben van -e de alapvetően magatokra vagytok hagyva így a sikerélmény is teljesen a tiétek. A receptek egytől egyik különlegesek, mégis garantáltan el tudja készíteni még a kezdő is, hát még egy Konyhafőnök Junior versenyző. A egész hely professzionális és nemcsak a felszerelés és a belső kialakítás miatt, hanem a tökéletes és szuper barátságos kiszolgálásnak köszönhetően is. Imádták a lányok és én is azt éreztem, hogy ennél klasszabb helyet aligha találhattam volna négy nagylánynak. A főétel remekül sikerült és olyan bőséges adag lett belőle, hogy még nekem is jutott, sőt a tulaj mindig ott sertepeltélő de egyáltalán nem szemtelen kutyája is kapott egy falatot.

Csak pár percük volt arra, hogy itthon egy kicsit ejtőzzenek, mert aztán moziba kellett szállítanom őket, hogy megnézzék az igazán nekik való, igazán csajos filmet a Tökéletes hang 3-at.

Este a tortázás előtt a szokásos cézár salátámat tálaltam fel, hogy legyen hely még a fekete erdő unikornis tortának is. 14 gyertyát fújt el a tortán és örült az ajándékoknak is, mert mindegyik mögött volt gondolat és látszott, hogy jól ismerik a barátnők is.

Ennél a pontnál én már igyekeztem kivonni magamat a forgalomból és semmi másra nem vágytam jobban, minthogy elolvassam a felgyülemlett magazinjaimat így utolsó erőmmel még felfújtam a vendégmatracokat és tömegszállássá varázsoltam az amúgy elég nagy nappalinkat. A kivilágított karácsonyfa és a kandalló jó kis díszletnek bizonyult. Arra emlékszem, hogy hajnali háromkor még mindig vihogást hallottam lentről, aztán már csak azt tudom, hogy másnap reggel melegszendvicsgyár- lett a konyhámból és a négy nagyot a két kicsi velem együtt kiszolgálja, körbeugrálja.

Hát így telt Hanna 14. születésnapja. 14 éve lettem anyuka és bizony minden kornak megvan a maga szépsége de most már tudom, értem és érzem, sőt saját bőrömön tapasztalom hogy tényleg embert próbáló de mégis felemelő feladat ekkora gyerekkel az élet. A tapasztaltabbak szerint kb 18 éves korig tart ez a ~~csodálatosan~~ nehéz és szenvedélyekkel teli időszak.

Csak azt tudja, hogy 14. A mama vigyáz rá, a papa vigyáz rá, nem tudja mi vár, mi vár mi vár rá.
Remélem sok-sok boldogság, kaland, élmény, nevetés.

Talán a tavaszias időjárásnak köszönhető, hogy idén nem magától érkezett el az adventi érzés, hanem egy kicsit tenni kellett érte. Szorgalmasan dekoráltuk a házat, előkerültek a régi kedvencek és hiába fogadtam, meg, hogy új dísz, dekoráció nem kell, persze nem lehetett ellenállni és mégis lett.

A karácsonyi dekoráció

December elsején a fenyő girlandokkal körbetekertük a lépcsőkorlátot és a lányok ágyát. Már ettől nagyon ünnepivé vált a ház de a koronát azért mégiscsak a kandalló díszítése és a ház kivilágítása tette fel. Ez utóbbit idén Zoltán az életét kockáztatva a tetőn egyensúlyozva tett ki a homlokzatra én meg leellenőriztem, hogy véletlenül se legyen giccses. A családunkat jelképező hóembercsalád mindig ott figyel egy kiemelt helyen és a 3 angyalka is, amik ráadásul méretarányosak, hiszen most a tornasor úgy fest nálunk, hogy Hanna a legmagasabb, utána jön Noémi majd egy kicsivel lemaradva Eszter.

Adventi koszorút a lányok Zoltán társaságában készítettek, méghozzá a Cinkotai Tájházban egy karácsonyi kézműves program keretében. Egyet anyukámnak ajándékoztunk, egy az étkezőasztal közepére került, egy pedig a nappaliba.

Az adventi naptár

Az adventi naptárakkal is elkészültem időben de sokszor voltam bizonytalan a készítés közben. Mostanra már mindenféle boltban árulnak kész és egész ötletes, igényes naptárakat és egyszer kétszer erősen vissza kellett fognom magamat, hogy ne csábuljak el és maradjak a saját készítésű verziónál. Noémi valami elegánsat szeretett volna, Eszternek csak az volt a kérése, hogy ne legyen megszámozva, Hanna pedig ragaszkodott a tavalyi verzióhoz, ami első hallásra jó ötletnek tűnt, ám bebizonyosodott, hogy nem való feledékeny ~~szülőknek~~ manóknak, mert csak a legmegbízhatóbbak nem felejtik el mindig előző este a csipeszbe tenni az ajándékot, az olyanok, mint amilyen én vagyok, sajnos hajlamosak hibázni..

Anyukámnak tasakokat hajtogattam arany papírból és ezeket töltöttem meg kis édességekkel és direkt tettem bele olyanokat, amik a retro kategóriába tartoznak, hogy ezzel is egy kicsit a gyerekkoromat, a régi szép időket felidézzem.
A lányokéba is mindenféle apró édesség, írószer és csajos dolog került. A legnagyobb problémám az volt, hogy a hengerek és tasakok befogadóképessége eléggé limitált volt, így sokszor csak egy cédulát rejtett a doboz, amire ráírtam, hogy "Nem fért bele, kérd anyától! "Hát igen. A rohanós reggelekbe néha még ezt is be kellett szorítani de senki nem bánta persze.

December 5-én a Mikulásra hangolódva összedobtam egy rénszarvasos uzsonnászacskót, hogy abban vigyék a lányok a tízóraijukat. Nagy sikere volt, én meg arra gondoltam, hogy kár, hogy kicsit kevesebb időm van ilyenekre. Az ünnepek idején azért nagyon igyekszem. Hétköznaponként pedig azért még mindig teszek a tízórais dobozukba a Kis Fülesből kivágott vicceket.

A Mikulás

A cipők a kandalló elé kerültek december 5-én este egy nagy pohár forralt bor és néhány szem süti kíséretében. Szeretem, hogy partnerek a mesében, a csodavárásban és a furfangos kérdéseikre adott válaszaimon mosolyognak.
Reggel aztán nagy az öröm, hangosan trappolnak le a lépcsőn és kuporodnak le a kis meglepetésekhez pihe-puha meleg köntöseikben és én nem sürgetem őket mert azt se bánjuk ha emiatt aztán aznap az utolsó pillanatban esnek be a suliba.

A Luca napi búza

December 13-án Luca napi búzát ültettünk, szigorúan 3 cserépbe és szigorúan megjelölve melyik kié, hogy aztán karácsonykor megnézzük kinek a búzája hálálta meg a legjobban a gondoskodást. Döntetlent hirdettem ki, főleg, hogy a 2. nap után már csak én locsolgattam, becézgettem a zöld szálakat, amelyek egyébként dekorációnak sem utolsóak és tényleg jól mutatnak az ablakpárkányban.

Adventi programok

Stílusosan, a MÁV Nosztalgia járatával utaztunk Bécsbe az adventi vásárba többedmagunkkal. Velünk tartottak a kollégáim és azoknak családtagjai is de persze nem voltak kötelező programok. Mi a Maria Terezia téri vásárban ittuk meg az első forralt bort, forró csokit és puncsot, majd melegedés gyanánt meg azért is mert sok szépet hallottunk róla, bementünk a Természettudományi Múzeumba. Azon kívül, hogy az épület önmaga is bámulatosan szép, a kiállítás is elég impozáns, főleg a mozgó dinoszauruszok de aminek nagyon örültünk az az hogy teljes valójában és parányi életnagyságában láthattuk a Willendorfi Vénuszt, amit (ha valaki nem tudná) ott őriznek.
Innen aztán a Városháza előtti vásárba jutottunk el ahol viszont kényelmetlenül és idegesítően sokan voltak. Mindenki kapott valami kis vásárfiát és a mi ízlésünktől távol eső bécsi üveggömbök közül próbáltunk olyat találni, ami szépnek mondható és ami a fő helyet kaphatná meg majd a karácsonyfánkon. Elég nehezen, de találtunk. Kipirult arccal ültünk villamosra, majd metróra, (úgyis az az elvünk, hogy ha külföldön vagy, mindig próbáld ki a tömegközlekedést) ,hogy időben visszaérjünk a különvonatra, ahol a hangulatos étkezőkocsiban stílszerűen bécsi szeletet vacsoráztunk.

Leteszteltünk pár korcsolyapályát de a konklúzió az volt, hogy a Városligeti Műjégpályánál vagy a Naplás tó (tiltott) jegénél egyszerűen nincs jobb. No még talán a Csepeli jégfolyosó különleges csak az elég messze van. A többinek a jegetúlságosan érdes, viszont a melegedő/öltöző rész nagyon színvonalas, mintha arra nagyobb hangsúlyt fektettek volna, mint magára a jégre. Azért jó volt.

Az adventre idén egy Makám koncerten hangolódtunk Piroska barátnőmmel és mivel a terézvárosi templom adott helyszínt az eseménynek nem volt nehéz a karácsony eredeti üzenetére gondolnunk közben.

És persze jó volt itthon kuckózni, karácsonyi filmeket nézni, amihez összeállítottam egy jó kis listát, hogy könnyebb (vagyis éppen, hogy nehezebb) legyen választani.
Kiderült, hogy Noémi remekül sakkozik és még élvezi is, így Zoltánnak lett egy méltó sakkpartnere. A lányok sokat rabló römiztek vagy éppen nyomkodták a telefonjaikat és élvezték, hogy kevésbé korlátozzuk őket.

A karácsonyfa

A karácsonyfa designért idén is Hanna felelt. Azt mondta idén az ezüst-piros gömbökkel díszített fa a trend úgyhogy ha lehet ilyen legyen a még mindig plafonig érő fánk. 23-án aztán nagy nyugalomban mentem fel a padlásra, hogy előkeressem a díszeket amikor azzal szembesültem, hogy nekünk speciel piros és ezüst nincs. Vagy van de reménytelen megtalálnom, vagy esetleg elajándékoztam, kölcsönadtam, mindenesetre nincs. Minden hízelgésünket és női bájunkat be kellett vetnünk Zoltánnál, hogy egy nappal karácsony előtt elvigyen bennünket egy bevásárlóközpontba, ahová ilyenkor persze normális ember biztosan nem megy, mert nekünk ezüst és piros díszek kellenek. Végül persze lett és nagyon hatékonyan, ráadásul akciósan. :-) Még aznap este feldíszítettük a fát és megállapítottuk, hogy érdemes volt Hannára hallgatnunk, ráadásul a bécsi gömb is jól mutatott a fő ágon.

A karácsony

Délelőtt Zoltán moziba ment a lányokkal, hogy megnézzék a nagyon sírós Igazi csoda című filmet amíg én az ebéd előkészületeivel foglalatoskodtam. Nem szoktam zokon venni, hogy én kimaradok ilyenkor a "buliból", mert bevallom sokkal hatékonyabb vagyok ha egyedül teríthetek, főzhetek és a meglepetés is nagyobb a hazaérkezőknek. Most is tobozból készítettem ültetőkártyákat és volt menü tábla is az asztalon, ahogyan a valamelyik étteremből származó FOGLALT kártyát is kitettem, mert azon mindig mosolyognak. Mire hazaért a csapat anyukám is ott volt nálunk, hogy közösen ebédeljünk és hogy megint bezsebeljem tőle a dicséreteket, hogy lám-lám rendes gazdasszony lett belőlem.
Az ajándékozással megvárjuk, hogy besötétedjen és ez ellen már nem ágálnak a kislányok se. Valahogy más a hangulata ilyenkor az ünneplésnek, a csillagszóró és a kandalló lángja no meg a karácsonyfaégők is hangsúlyosabban látszódnak,meghittebb és varázslatosabb minden.

Mindenki megtalálta azt az ajándékot, amire vágyott. Noémi például annyira örült a négykerekű retro görkorcsolyának, hogy amikor hazaér, papucs helyett azt veszi fel és azzal közlekedik előre és hátra, közben pedig újabb flikfangokat gyakorol ki amin mi csak ámulunk bámulunk.

Ezem-iszom

Nem vittem túlzásba a sütést, főzést így nem is fáradtam bele. 25-én azért hálás voltam, hogy az ebédet helyettem a Gundel szakácsai készítették el. Szeretjük a Gundel karácsonyi hangulatát és mielőtt felhördülne valaki, hogy micsoda luxus, elárulom, hogy a brunch árazása egyáltalán nem túlzó sőt olcsóbban megúszhatja egy család az ebédet, mintha egy trendi (vagy annak hitt) vagy mostanában felkapott étteremben ennének, innának. Tényleg.
És mivel tudtam, hogy Szilveszterkor egyik lányunk se koccint majd velünk kölyökpezsgővel,mert a kis barátnőiket választották helyettünk, itt ejtettem meg az emlékbefőttünk ünnepélyes kibontását. Egy éven át lehetett kis cetlikre felírni azt az eseményt, történést ami valami miatt emlékezetes volt a család bármelyik tagjának és hát be kellett látnom, hogy megint nem sikerült elég nagy üveget választanom erre a célra, bár kétségtelenül csinos kis darab volt. Szóval a desszertnél kézről kézre adtuk egymásnak az üveget,amiből mindenki kivehetett egy emléket és felolvashatta a többieknek. Jó volt újra rágondolni és sokszor hangzott el a "Tényleg! De jó volt!" felkiáltás is közben.

26-án bátyámékhoz voltunk hivatalosak ebédre és én mindig várom ezeket a találkozásokat, mert biztosan sokat nevetünk és a lányok is nagyon szeretnek az unokatestvérükkel találkozni, hogy ne csak a különleges video csatornáján keresztül láthassák, hanem élőben is. (Nórinak "Unfancy Channel" néven van egy Youtube csatornája de vigyázat, a téma nem mindenkinek való csak az akit érdekel a környezettudatosság és elutasítja a túlzott fogyasztást ja és az sem árt ha szimpatizál a vegán életmóddal. A címe sokat elárul. Nem hétköznapi, ahogyan ő se az. Nem áll be a cicababák közé az biztos és én nagyon büszke vagyok rá, hogy ő a keresztlányom.

Hát így telt az idei advent, a karácsony és a szünet.

Ha nem akarsz lemaradni a lábnyomokról, kedveld a blog facebook oldalát is! https://www.facebook.com/labnyomok/

Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elérkezik az az idő, amikor a lányaink nélkül kell szilvesztereznünk. Pedig idén egyikük sem minket -, hanem a barátnőiket választották. Azért megnyugtatok mindenkit, hogy a szülői felügylet mindkét helyszínen biztosított volt.
Szóval kicsit váratlanul és hirtelen eszméltünk rá, hogy keresni kéne valami jó kis programot magunknak, mert különben a tv távirányítóval a kezünkben fogunk elaludni a kanapén és még az is lehet, hogy lekéssük az éjfélt.

Bár egyikünk se nagy szilveszterező és mindketten utáljuk a "Ha beledöglök is jól érezzük magunkat ma!" típusú bulikat, azért örültünk volna ha nem a négy fal között kell elviselnünk a gyerekek nélküli estét.
Egy fb hirdetésben láttuk meg aztán, hogy a Budapest Makery, Magyarország első DIY étterme szilveszteri programot kínál. Igen, ez ugyanaz a hely, ahol Hanna pár nappal a barátnőivel ünnepelte a 14. szülinapját. Én már akkor elhatároztam, hogy egyszer eljövök felnőtt barátokkal is ide, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik és egy olyan felnőtt baráttal érkezem, aki történetesen a férjem. :-)

Azért mielőtt útnak indítottuk a lányokat, megsütöttem a hagyományos malacka pogácsáimat, hogy azzal állítsanak be a vendégségbe. Mindig másképp sikerülnek de ez most attól volt különleges, hogy a karácsonyi ajándékommal készítettem a tésztát, méghozzá játszi könnyedséggel.

Az étteremben újra nagyon professzionális és kedves volt a fogadtatás. Elfoglaltuk a helyünket és én az ablak melletti főzőpultot választottam, (ugyanazt, ahol Hannáék is főztek) , mert így az ünneplő utcai forgatagot is egyenesben láthattuk. Mondjuk az utcai forgatag is bennünket. Látszott, hogy nem értik, mi zajlik odabent. Szívesen elmagyaráztam volna, hogy egy komplett menüsor vár ránk, amelyből az előételt, a desszertet és a koktélt mi fogjuk elkészíteni. Biztos ami biztos, kaptunk isteni lencsefőzeléket és éjfél után még újabb csemegét.

Tudni kell, hogy Zoltánnak semmi érzéke a főzéshez, nem is nagyon engedem a konyhám közelébe és ha nagyritkán meglep (szerencsére már tudja, hogy nem ezzel kell) valami saját készítésű étellel, akkor megköszönöm de megjegyzem, hogy ő másban sokkal tehetségesebb.
Ennek ellenére vagy pont ezért nagyon élvezte, hogy ő is főzhet és boldogan követte a tableten az instrukciókat, aminek eredményeképpen isteni finom sült kacsamájat készített velem együtt kardamonos almával.
A lencsefőzelékről túlzás nélkül állíthatom, hogy életem legfinomabbja volt, szóval a Makeryben az általuk készített étel is remekek.
A desszertkészítés már egy-két koktél után történt és talán ennek tudható be, hogy mindketten kihagytunk két lépést, ami az elkészült mű élvezeti értékén nem látszott ugyan de amikor rájöttünk, egyszerre nevettünk és sírtunk.

A koktélkészítés rejtelmeibe is beavattak bennünket és rájöttem, hogy ez egyáltalán nem könnyű műfaj, ráadásul a fém shakertől úgy éreztem lefagy a kezem.

Ennél a pontnál már sokat nevettünk és néztük, hogy ünnepel az utca is. Éjfélkor koccintottunk, aztán a Dob utca lakói által szolgáltatott tüzijátékshowt néztük biztonságos helyről. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, (anélkül, hogy bárki félbeszakított volna), nevetgéltünk és hajnalban az ágyba dőlve megállapítottuk, hogy rég volt ilyen klassz Szilveszterünk még akkor is, ha az év utolsó napján, is nekem kellett főzni.

Amikor friss házasként Párizsban éltünk, igyekeztünk minél jobban megismerni a várost. Rengeteget utazgattunk városon belül és kívül is. Kipipáltuk a kötelező látnivalókat, majd olyanok után néztünk, ami kevésbé ismert nevezetesség, érdekesség. Persze Disneyland sem maradhatott ki. Felnőttként is élveztük minden percét, de mindkettőnk fejében az járt, hogy egyszer majd eljövünk ide a gyerekünkkel is. Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy 2017-ben majd három tündéri lányunkkal érkezük meg, akik közül ráadásul ketten ikrek.

Pedig így lett. Még májusban, hosszas előkészületek és tervezgetés után egy normandiai kiruccanással megspékelve teljesült az álmunk és megmutathattuk a lányoknak hol éltünk akkor amikor ők még nem voltak ezen a világon. Ugyan már egyszer elvittük őket a fények városába, sőt az Eiffel torony tetejéről is integettek, semmire nem emlékeznek belőle, arról nem beszélve, hogy akkor Disneylandet kihagytuk. És milyen jól tettük. Túl korai lett volna. Így viszont a legideálisabb korban élhették át Disneyland varázslatos világát.

Sokan kértétek és magamnak is jó, ha lejegyzem pontokba szedve azokat a trükköket, amik hozzájárultak ahhoz, hogy valóban kellemes élmény legyen mindannyiunknak a Disneyland kaland és olyan praktikákat árulok el amivel nemcsak időt, energiát de egy csomó pénzt is megspórolhattunk. (amit aztán persze elkölthettünk Párizsban máshol)

A fapadoson, amire a jegyet hónapokkal előre vette meg Zoltán (aztán persze mindig megnéztük a neten hogy kúszik az ára egyre feljebb és feljebb) Mikiegér fülekkel utaztunk és emiatt senki nem nézett ránk furcsán. A személyzet és az utasok is tudták mi az utazásunk célja és velünk együtt örült mindenki. Úgy voltunk vele, hogy ha rászántuk magunkat az útra, akkor az tényleg a felhőtlen jókedvről, vidámságról szóljon. Euro Disney a francia főváros egyik külső kerületében, Marne-la-Vallée-ben található és könnyedén elérhető RER vasúttal vagy autóval. Mi ez utóbbival közlekedtünk.

A repülőtéren átvettük a bérelt autót, amit egy kevésbé ismert, ám teljesen megbízható autóbérlő cégtől kölcsönöztük. Azonnal bekapcsoltam a kedvenc adómat a Chérie FM- et és a Radio Nostalgie-t és olyan érzésem lett, mint amilyet akkor érez az ember, amikor hosszú idő után hazatér. Nincs mit szépíteni nekem Párizsban maradt egy darabka a szívemből. Zoltán magabiztosan vezetett a szállásig, előtte persze a lányoknak egy kis autós városnézést tartottunk és rettenetesen élvezték, hogy az Etoil-nál ahol úgy mennek az autók, mint a dodgem (csak éppen nem ütköznek össze és csak a bennfentesek tudják, hogy mindig a jobbról érkezőnek van elsőbbsége, azaz pont fordítva, mint ahogyan az egy körforgalomtól elvárható lenne) Én ilyenkor mindig sikítozom, Zoltán meg körbe-körbe megy. A másnapi vidámparkozáshoz bevásároltunk szendvicsnek valót és más finom francia csemegét és ekkor mentünk fel az Eiffel toronyra is. Persze lépcsőn, mert így sokkal érdekesebb, sokkal kisebb a sor, sokkal olcsóbb, sokkal szebb, sokkal izgalmasabb...Az első emeleten Eszter vad cigánykerekezésbe kezdett, a többiek szelfiztek, gyönyörködtek. Eldicsekedtünk nekik, hogy barátainkkal egyszer az igen nívós Verne étteremben ettünk, ahová külön lifttel lehet feljutni és el sem hiszed, hogy ilyen elegáns helyen és ilyen magasban eszel...No de ez egy másik történet lesz.

- A belépőjegyet a legdrágábban a bejáratnál lehet megvenni. Szerintem aki kicsit is utánaolvas a dolgoknak, nem követi el azt a hibát, hogy aznap és ott helyben veszi meg. Tényleg hatalmas árkülönbség van. Vedd meg a neten! Azt kell eldönteni, hogy csak Parkba vagy a Studióba is bementek. Ha tehetitek, akkor 2 külön napot szánjatok Disneylandre. Egyet a Parkra, egyet a Studiora. Érdemes külön jegyet váltani vagyis nem olyat vegyél, ami mind a kettő helyszín belépésére jogosít. És persze az se mindegy, hogy kiemelt időszakban vagy sima hétköznap látogatsz el a parkba. Mivel mi úgy terveztük, hogy egy napot DisneyLand-ban egyet pedig a Studioban töltünk, a Parkba szóló jegyet interneten, a filmes részre szóló jegyeket viszont Franciaországban a helyi Auchanban vettük meg, ami így verhetetlenül olcsó. Arra kell figyelni, hogy aznap nem használható fel az ott vásárolt jegy.

-Az utazás előtt érdemes beszerezni neten vagy party boltban Minnie Mouse füleket, hajráfot, mert szinte mindenki ebben sétafikál a parkban. Bármilyen kiegészítő, jelmez jól jön és felnőttként sem ciki ebben parádézni. Ott egyébként se ciki semmi, egyedül az ha nem hagyod magadat újra önfeledt gyereknek lenni. Én az interneten vettem meg a hajráfokat a DM-ben pedig "mikiegeres" papír-zsebkendőből is feltankoltam, hogy még az orrunkat is stílszerűen tudjuk kifújni. Később a parkban nagyon büszke voltam magamra, hogy nem tízszeres áron kellett vennem négyet.. Bevallom még Disney zoknit is vettem a lányoknak, sőt a pólójuk is ilyen mintás lett.

-Iskolaidőben mentünk és még arra is ügyeltünk, hogy se Franciaországban, se a környező országokban ne legyen tanítási szünet, mert bizony ezekben az időszakokban elkerülhetetlenül nagy a tömeg. Egy sima hétköznapot céloztunk meg, amikor rendes gyerekek iskolában vannak. Ennyit megért az, hogy tényleg kényelmesen felülhettünk mindenre. No persze balgaság azt gondolni, hogy sorbanállás nélkül meg lehet úszni de a reménytelenül hosszú várakozási időt azért el lehet kerülni.

-Ha már itt tartok leírom, hogy használjátok a single sort! (Ezért is írtam hogy ideális volt az utazáshoz Hanna, Eszter és Noémi, mert ezt csak kicsit bátrabb, talpraesettebb, kevésbé anyás gyerekkel lehet eljátszani) Ebbe a sorba ugyanis olyanok állnak, akik nem bánják ha nem a szeretteik mellett ülnek, hanem beültetik őket vadidegenek mellé a maximális kihasználtság érdekében. Mondjuk egy 4 fős kocsiban utazik egy 3 fős család de maradt egy hely, akkor oda beültetnek egy single sorban várakozót. Ezt olyankor érdemes bevetni amikor már ment együtt a család egy menetet valamelyik hullámvasúton, tudjuk mi vár ránk de annyira tetszett, hogy újra és újra mennénk rajta de nincs kedvünk sokáig várakozni és az sem baj ha nem a hozzátartozónk fülébe sikítozunk.

-A méregdrága Disney szálloda helyett egy csomó más, kevésbé drága, hivalkodó szállás közül lehet választani, amelyek ugyan nem a bejárat közvetlen közelében találhatóak hanem kissé távolabb, ám naponta többször Disney busz áll meg ezen szállodák előtt amivel kényelmesen el lehet jutni a bejárathoz és vissza a szállodába. Mi a praktikus, letisztult, kényelmes, tiszta, egyszóval pöpec B&B hotelt választottuk. Vígan elfértünk egy szobában, ami úgy volt lehetséges, hogy egy franciaágyon kívül egy emeletes ágy (az ikrek örömére) és egy másik normál ágy volt a szobában, ami arra tökéletes, hogy a fárasztó vidámparkozás után hulla fáradtan bedőljünk az ágyba. Igazi francia reggeli van benne az árban. Isteni croissant, jam, nutella, narancslé, kávé, joghurt, gabonapehely vagyis semmi extra mégis nagyon gusztán és frissen tálalva és természetesen ezt is Minnie Mouse fülecskében elfogyasztva.

- A fastpass előnyeit mindenki ismeri. Érdemes alkalmazni, főleg a legvadabb, legjobb attrakcióknál jó lehetőség ez arra, hogy azokhoz a játékokhoz, ahol a legtöbben szoktak lenni, előre időpontot foglaljunk. Ez a belépőkártyánkkal lehetséges. Amint ezt megtesszük, megkapjuk azt a félórás időintervallumot, amikor várakozás nélkül bemehetünk Egyszerre mindig csak egy aktív ilyen időpontunk lehet egy belépőkártyával.

- Friss, csapvizet bárhol adnak és megtöltik a kulacsodat úgyhogy cukros innivalókra és drága ásványvízre sincs szükség.

-Ételt be lehet vinni és ajánlott is. Mi egy csomó szendvicset, kekszet, rágcsálnivalót vittünk be és csak fagyira, kávéra költöttünk. Hosszú napra készültünk úgyhogy tényleg fel kellett tankolnunk, mindenképpen meg akartuk várni a Disneyland 25. szülinapjára szervezett hatalmas esti tűzijátékát. Evésre, ivásra egyébként kiváló időszak a sorban-állós, várakozós időszak vagy a parádé, esetleg a show műsor, amikor csak integetni és bámulni kell az előtted felvonuló mesehősöket.

-A sorban-állás akkor is unalmas ha van játék a telefonodon vagy körülötted sok a látnivaló. Készülj játékokra erre az időszakra, hogy észre se vedd és sorra kerüljetek. Kő-papír-olló, szólánc, memóriajáték (nézd meg az előtted/mögötted lévő embert, játékot, feliratot stb. majd fordulj el és válaszolj a kérdésekre. Bármi jól jön, legyél találékony. Tényleg sokat segít.

-Esőkabátot is otthonról érdemes vinni. Egy nylon, eldobható változat tökéletesen megteszi. A legtöbb attrakció esőben is működik és tető is van a fejünk felett szóval ne hagyjuk, hogy elrontsa a napunkat egy kis eső, főleg, hogy Párizsban azért ez nem ritka. Mondjuk 40 fokban is embert próbáló lehet Disneyland, talán ezért is választottuk az ideális május hónapot az utazásra.

- Opcióként lehet olyan szolgáltatást venni, ami arra szolgál, hogy az egyes helyeken hivatásos fotós garantáltan jó képeket készít a saját gépével rólatok, amit aztán megkapsz a végén. Mi ebből csak a szaktudást, hozzáértést vettük igénybe. A sárga pólóban álldogáló fotósokat te is megkérheted bátran, hogy saját telefonoddal vagy fényképeződdel készítsen rólatok képet. Ha ő készíti és nem egy idegen, talán nem hiányzik róla majd a fejetek. Fényképezz, videózz jó sokat aztán készíts a képekből montázst vagy scrapbook-ot, mint én, hogy akárhányszor rá néztek a képre jusson eszetekbe, hogy milyen klassz helyen jártatok.

-A bejárat mellett balra található a polgármesteri hivatal. Kezdd ott a napot, vegyél magadhoz térképet és kérj egy szülinaposnak járó kitűzőt, mert akkor minden alkalommal boldog szülinapot kívánnak az animátorok és még az ismert dallam is felcsendül belépéskor. Ha mondjuk ez egy megkésett vagy megelőlegezett szülinapi ajándék volt a gyereknek, akkor miért ne koronáznátok meg a dolgot egy ilyen kis aprósággal? Senki nem kér igazolványt, hogy tényleg aznap van a nagy nap. Ez amolyan hab a tortán érzés és a kicsik éltek is vele.

-Töltsd le az applikációt a telefonodra ami megmutatja melyik hullámvasútnál mennyi várakozási időre kell számítani. Mi amikor terveztük az utazást, már tanulmányoztuk, hogy melyik az az időszak amikor viszonylag kisebb tömegre lehet számítani. (Wait Times Disneyland Paris)

-Ne akard egy nap alatt mindkét helyszínt bejárni! Szerintem érdemes egy napot Disneylandre, egy napot (vagy egy felet) pedig a Studiora szánni. Disneyland-ben elég sok a kicsiknek való attrakció de ott vannak a legvadabb hullámvasutak is. Tervezzétek meg melyikre akartok mindenképp felülni de ha olyan jó napot választotok, amilyet mi, akkor ti is kipipálhatjátok a térképeteken az összes körhintát, hullámvasutat, ringlispílt sőt a legjobbakon többször is mehettek, ameddig csak bírjátok. A Wald Disney Studioba, ami a filmkészítés kulisszái mögé enged betekintést az ide látogatóknak, de közben irtó izgalmas hullámvasutak és más attrakciók vannak-én nem mentem, helyette beutaztam RER-rel a városba egy napot csavarogtam, vásároltam, kávézgattam, sétáltam és találkoztam rég nem látott barátnőmmel. A lányok szerint ez sokkal inkább nekik való volt de persze Disneyland parkot se hagyták volna ki.

-Biztonságos. Persze kicsit furcsa érzés, hogy a bejáratnál átnézik a csomagjaidat és megmotoznak, átvilágítanak, pont mint a repülőtereken de ha felkészítitek a gyerkőcöket arra, hogy ez következik és azért van, hogy rossz emberek ne jöhessenek be, akkor szerintem túl tudnak lépni ezen is, főleg, hogy nagyon kedvesen, mosolygósan végzik ezt a munkát is. A benti alkalmazottak is vérprofik és miközben nagyon hatékonyan dolgoznak és próbálják betartatni a szabályokat mosolyognak és van mindig pár kedves szavuk hozzád. A legvadabb hullámvasutakat 140 cm felettiek használhatják, így a lányok mindegyikre felülhettek természetesen és nem véletlenül. Ezért is volt érdemes megvárni 2017-et.

Ne maradj le a lábnyomokról! Csatlakozz facebook oldalamhoz! : https://www.facebook.com/labnyomok/

Amikor a 14 éves kamaszlányomnak azt mondtam, hogy kerámiakészítő workshopra megyek, kinevetett, amit én életkori sajátosságnak vettem így nem sértődtem meg...
Amikor a 11 éves lányaimnak mondtam, hogy tortatálakat fogok készíteni, azt mondták de jó nekem és hogy ők is jöhetnek -e...
Amikor a férjemnek azt mondtam, hogy szeretném ha névnapi ajándék gyanánt befizetne egy tortatál készítő foglalkozásra, azt mondta nagyon szívesen...

Főleg, hogy azt is hozzátettem, hogy az ilyen foglalkozások általában felérnek egy komplett terápiával és az azt elvégző nők, anyukák feltöltődnek.

Nem is tudtam, hogy alig pár háznyira tőlünk egy aranyos kis kerámia stúdió tart jobbnál jobb foglalkozásokat, pedig elég tájékozottnak tartom magam. Egy facebook post hívta fel rá a figyelmemet, hogy egy Ági nevű lány (már nem lehet rossz :-) beenged a műhelyébe ahol elkészítheted saját bögrédet, kerámia adventi koszorúdatm karácsonyi díszedet vagy éppen tortatáladat. Én ez utóbbira kaptam fel a fejemet és eldöntöttem, nekem ilyen kell.

A meghirdetett időpontra végül csak én mentem el, a többiek vagy lemondták vagy megbetegedtek (biztosan nem szednek D vitamint, mint mi) úgyhogy meg is lepődtem, hogy Ágiban fel sem merült az, hogy nem tartja meg csak az én kedvemért a foglalkozást. Biztosan más hangulata van amikor tele van a műhely csicsergő nőkkel de bevallom így még különlegesebbnek éreztem az egész alkotó folyamatot, arról nem is beszélve, hogy jó sokat beszélgettünk, nevetgéltünk kerámiázás közben, pedig azelőtt sosem találkoztunk.

Ági végtelen nyugalmat áraszt, tényleg zen állapotba kerültem egy pillanat alatt, pedig elég zaklatott állapotban caplattam át aznap. Egy pici útmutatást rögtön kaptam arról, hogy mi a különbség a barna és a fehér kerámia között, aztán rögtön a lényegre térhettünk.
A masszát már előkészítve, kinyújtva és kissé kiszárítva kaptam és a tortatál aljának korongozása sem az én feladatom volt, hiszen ez egy szakma, aminek a fortélyait azért nem lehet egy perc alatt elsajátítani. Pont annyira félkész állapotban kapjuk meg az elkészíteni vágyott kerámia tárgyat, ami garantált sikerélményt nyújt és elhiteti velünk, hogy teljes egészében mi készítettük a remekművet. Ha másképp akarok fogalmazni akkor azt is írhatnám, hogy a "piszkos munkát"Ági végzi, ránk, a résztvevőkre a kellemesebb, szebb és garantáltan kreatívabb tevékenység marad.

De hiszen nekünk pont ilyen tányéralátétünk van otthon!-kiáltottam fel amikor megláttam az ezüst áttört kör alakú alátétet, ami itt más funkciót lát el, nevezetesen díszíteni lehet vele. Természetes, hogy ezt nyomtam rá a tortatál tetejére. A másikra egy csipkeszalagot tettem és annak a visszaköszönő mintáját vágtam bele a talp részbe a megfelelő szerszámmal és megfelelő instrukciók mellett.
Az összeállítás és a díszítés után már csak a festés volt hátra, amit én egy másik napon ejtettem meg, történetesen egy előre leegyeztetett reggel. Még viccelődtünk is, hogy milyen klassz lenne minden napot ilyen alkotó tevékenységgel kezdeni. Azért a workshopok nyilván hétvégére vagy munkaidő utánra esnek, ami érthető és nekem is kivételes alkalom volt, hogy volt két szabad órám mielőtt szigorúan munka miatt az Utazás Kiállításra rohantam.

Ági már várt a por állagú speciális kerámia festékekkel és már ez a színkavalkád olyan megnyugtató volt,hogy éreztem, hogy a folytatás is hasonló lesz. Otthon már előre kigondoltam, hogy a zöld és a kék színeket fogom használni a tortatálra, mert ez a két kedvenc színem és mert olyan sokszor mondták régebben, hogy ez a két szín nem illik össze pedig én mindig éreztem, hogy dehogynem. Jó is, hogy kigondoltam, milyenre festem, különben lehet, hogy még most is ott ülnék a sok káprázatos színű festék felett. Sajnos ott kellett hagynom megint a tálat, mert várt rá a végső megpróbáltatás, a kiégetés is és sajnos a kisebbik tál szárítás közben elrepedt. Ez benne van a pakliban, jó ha mindenki tudja, hogy ebben a műfajban ez elő fordulhat, ám minden rosszban van valami jó. Ági annyira fair, hogy emiatt szeretettel vár egy általam választott mű elkészítésére. Már meg is van mi lesz az. Filodendron levelet fogok készíteni. Zöldet.

Persze lehettem volna sokkal precízebb is de most így sikerült. Mondjuk senki nem kritizálta eddig én meg nagyon büszke vagyok rá, hogy lett egy saját tervezésű tortatálam. Az a jó benne, hogy másnak is lehet. Én meg örülök, hogy ilyen kis csoda helyek vannak a közvetlen közelemben. Ha nagyon szépen kérnek a lányok, akkor elviszem őket is majd egyszer.

Aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam a véleményemet magamban tartani, csak ha nagyon muszáj. Viszont abban talán különbözöm a legtöbb "véleménymegmondótól", hogy nem csak a rosszat veszem észre, hanem a jót, a pozitívat is, amit ugyanúgy el is mondok az illetékesnek, a főnöknek, a szomszédomnak vagy épp az olvasóknak. Magyarul, nem fukarkodom a dicsérettel ha valahol kedves a kiszolgálás, finom az étel, kellemes a környezet, remek a problémamegoldás vagy csak jól bánnak az emberrel. Fiatal korom óta úgy vagyok vele, hogy ha rossz élmény, igazságtalanság ér mondjuk egy üzletben vagy étteremben, akkor elkérem a panaszkönyvet, különben a következő vendéget is rossz élmény éri és nekem ettől nem lenne nyugodt a lelkiismeretem.
Ma már nemcsak panaszkönyvek vannak (amibe mondom én dicsérő szavakat is szoktam írni), hanem mindenféle értékelő oldalak is. A Tripadvisor a legnagyobb és legnemzetközibb de ennek létezik egy magyar változata, az Ittjartam.hu. Időnként beleolvasok, főleg ha ismeretlen étterembe térnénk be, mert érdekel mások véleménye és időnként, ha van ihletem vagy nagyon pozitív élményben volt részem valahol, akkor én is írok értékelést ide. Nemrég egy martonvásári "kockásabroszos"étteremről írtam le, hogy mennyire klassz hely volt és ezért részt vettem a havi nyereménysorsoláson, ahol az értékelésemért egy wellness hétvégét nyertem Pécsre. Örültem neki, mert nagyon szeretem Pécset és bár 2 főre szólt az utalvány, úgy döntöttünk, hogy ~~kis~~ ráfizetéssel elvisszük a gyerekeket is (amit később kb. hatvanszor megbántam és megfogadtam, hogy legközelebb vagy egyedül vagy barátnőstül veszem igénybe az ilyen típusú nyereményt..) Azért így is tartalmasan sikerült eltöltenünk ezt a pár napot.

Pécs még mindig varázslatos város, nagyon szeretem bár meglepett, hogy a Király utcában mennyi kiadatlan, üresen tátongó üzlethelyiség rontotta az összképet. A Zsolnay negyed még téli álmából ébredezett, sok díszítő elem még a fagykártól való félelem miatt le volt takarva de így is elég fotogén az egész. Végül úgy döntöttük, hogy most az 1861 kesztyűmanufaktúrát nézzük meg közelebbről. Ez (is) a Pécsi Kesztyűgyárból alakult. Amíg odaértünk, egyfolytában az elhíresült és a generációm által bizonyosan ismerős reklámszlogent ismételgettem: "Ez mind mind pécsi kesztyű, pécsi kesztyű..ez mind mind pécsi kesztyű...!" Pont mire elege lett belőlem a gyerekeimnek, megérkeztünk, ahol egy rendkívül kedves és hozzáértő lány tartott bevezetőt és olyan luxus kesztyűket is felpróbálhattunk, amelyek kígyóból vagy nagyon értékes prémből készültek főleg külföldi közönségnek. Az áruk hallatán persze sokkot kaptunk ... így gyorsan folytattuk a nézelődést, próbálgatást az elérhetőbb darabok között. Egy nagyon jól összeszedett kiállítás következett ezután, ami mellett tényleg nem akartunk elszaladni, majd a még érdekesebb rész, a látvány műhely következett, ahol saját szemünkkel láthattuk hogyan lesz a gondos tervezés után elegáns, hétköznapinak nem nevezhető kesztyű. Az éppen varró hölgy készségesen válaszolt első hallásra bugyutának tűnő kérdéseinkre és elmondta azt is, hogy mennyire nagy baj, hogy nincs utánpótlása a szakmának. Tényleg érdekes volt a kézzel készített bőrkesztyűk születését látni és bár nem terveztük előre és nem is volt kötelező, úgy éreztem, hogy megértem arra, hogy nekem is legyen egy elegáns, szépséges kesztyűm, amire majd nagyon kell vigyáznom de nem bánom, mert ahogy felhúzza az ember a kezére, olyan elegánsnak érzi magát, hogy megéri az extra odafigyelés. Szóval kaptam egy szép 1896 kesztyűt így tél végén, aminek az a különlegessége, hogy tudom hogy készült. A kiválasztás persze nem egy perc alatt történt meg és négyen befolyásoltak a döntésben. Végül Hanna adta kezembe ill. kezemre a masnis szépséget, amibe elsőre beleszerettem.

A Zsolnay negyeden kívül a nemrég felújított Pécsi Állatkert volt ránk nagy hatással, amit kellemes meglepetésnek érzékeltem, mert semmi különöset nem vártam tőle. Ehhez képest egy nagyon igényesen kialakított állatkertben találtuk magunkat, aminek már a főbejárata is szokatlan és ha valaki nem tudná Vasarely zebráit jelképezi. Az állatkerti sétánknak sajátos hangulatot kölcsönzött az is, hogy csepergett az eső és hétköznap délután lévén nem volt rajtunk kívül vendég. Egyébként célirányosan érkeztünk. Van két híres youtuber srác (Pamkutya név alatt futnak), akikét a lányok többé kevésbé figyelemmel követnek és akik részt vettek az egyik kis fóka Németországból való átköltöztetésében, amiről persze videó is készült. Gondolom az állatkert marketingese kérte fel őket nagyon okosan, hiszen lám-lám 3+2 látogatót máris az ő videójuknak köszönhetnek. Egyébként mindenkit arra bíztatok, hogy ha Pécsett jár, ne hagyja ki az állatkertet, mert a kanyargós, kiépített útvonal tényleg irtó barátságos és vadregényes és akkor az akváriumról és hüllőházról nem is beszéltem még, ami szintén lélegzetelállítóan profi. Az egész állatkert rendkívül családbarát és tele van jobbnál jobb ötletekkel.

A TV torony tetejét most kihagytuk, mert nemrég jártunk ott, viszont megállapítottuk, hogy a tetején működő kávézó étterem valóban szokatlan választás egy hangulatos ebédhez vagy vacsorához, amivel majd lehet, hogy élnénk is egyszer.

A Világörökségnek nyilvánított cella septichora is kötelező látványosság de nem tudtam rávenni a lányokat, hogy velem tartsanak (pedig zseniális múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak). Na nem baj. Pécs város római kori elődje, Sopianae késő római ókeresztény temetője 2000-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti a Római Birodalom északi és nyugati provinciáinak korakeresztény temetkezési építészetét és művészetét. Ötletesen megoldott fém lépcsőkön, teraszokról nézhetjük meg a felfoghatatlanul régi leleteket aminek értelmezéséhez pont jó hosszúságú és pont jól ábrázolt kisfilmeket is játszanak a látogatóknak, szóval a végén úgy jöttünk ki, hogy ezt nagyon jól megcsinálták, ezt kár lett volna kihagyni, ezt tényleg hozzáértő és kreatív csapat hozta össze, úgyhogy megérdemlik a vállveregetést (és a sok látogatót is)

Sétálgattunk, fagyiztunk, megtaláltuk a város legjobb cukrászdáját és persze élveztük a nyereményt felajánló hotel kényelmét és wellness szolgáltatásait.

Az éttermükbe külsős vendég is beugorhat és mivel elképesztő gasztronómiai élményben volt részünk, ajánlom mindenkinek.
Meg is írom az Ittjartam.hu-ra, hogy más is tudja, érdemes betérnie a Hotel Makár Óbester Éttermébe.

A Városháza homlokzatán látható római számokból álló évszámon sokáig vitatkoztunk. Ti tudjátok mi a megfejtés?

Idén nagyon hamar kinyílt a bodza, így nem halogattam az évek óta bevált bodzaszörpünk elkészítését, főleg, hogy nemrég anyák napja alkalmából Mendére vezetett az utam (anyukámmal kettesben autóztunk el a faluba, ahol felnőtt koráig élt és ahol én is sokat gyerekeskedtem, nagymamáztam). Na ott aztán garantáltan kipufogógáz- és tetűmentes bodzákat szedhettem, úgyhogy nem is késlekedtem. Anyukám látta az arcomon mennyire boldog vagyok attól, hogy nem kell a városban keresgélnem bodzabokrot, nem kell a szomszédtól kuncsorognom. Látta, hogy szinte fütyörészve tömöm tele a szatyromat az illatos virágzattal és közben azt kiabálom, hogy "Ezek gyönyörűségesek..és mennyi van belőle!"

Nagymamám mindig bodza üdítőt készített, ami ugyan finom, de a mi 5 fős családunk egy nap alatt felinná, így aztán keresnem kellett egy jó kis szörp receptet, amit meg is találtam. Az újságíró akadémiára jártam együtt azzal a lánnyal, akitől végül a recept származik és amiért a mai napig hálás vagyok neki. Állítólag a Hilton egyik szakácsa is erre esküszik. A családunk mindenesetre biztosan és hát be kell valljam, hogy annyira fogy, hogy nem tudok eleget készíteni belőle, pedig évről évre több üveggel teszek el.

A tavalyi üvegek közül egyet gondosan elrejtettem, amolyan vésztartaléknak, mondjuk illusztris vendégeknek. Persze elfeledkeztem róla és pár hete találtam meg. Én akkorát rég kiáltottam örömömben! Mellesleg tökéletes volt az állaga, ugyanúgy ragyogott, mint friss korában és az ízére sem lehetett panasz.

Közzéteszem , bár már egyszer megtettem a receptes gyűjtemény blogomban de mégiscsak ez a fő felületem, úgyhogy íme:

Hozzávalók:

20-30 db bodzavirág
4 kg kristálycukor
6 liter víz
5 egész citrom
10 dkg citromsav
1 kávéskanál natrium benzoát (ennyibe csak nem hal bele senki..)

Elkészítés:

5 liter vizet felforralok 3,5 kg cukorral. A maradék 0,5 kg kristálycukrot karamellizálom, gondosan kevergetem majd amikor felolvadt a cukor vagyis karamell keletkezett, ráöntök 1 liter vizet FIGYELEM! Ez elég veszélyes művelet, mert nemcsak fröcskölhet hanem robbanhat is- igen, még én is félek kicsit minden alkalommal, de ez ne tántorítson el! Kellő figyelemmel, fegyelemmel megúszhatod égési sérülés nélkül.

Ezután addig forralom, míg a cukor felolvad a ráöntött vízben. Mikor ez megvan, a kétféle cukros szirupot egyben is összeforralom. Mikor a cukorszirup kihűlt, beleteszem a többi hozzávalót (bevallom, a virágot nem mosom meg, hisz épp a legértékesebb alkotórészét mosnám ki belőle, helyette kipufogógáz mentes helyről szedem). 3-4 napig érlelem, időnként megkeverem, végül leszűröm és csinos üvegekbe töltöm.

A legjobban a címkézést és az üvegek csinosítását élvezem. A legegyszerűbben az enlekvarom.hu oldalon lehet gyártani feliratokat.

Kövesd a lábnyomokat a facebookon is itt: https://www.facebook.com/labnyomok/

.......a ketchup, mustár, majonéz?

Nem tudom más hogy van vele de én imádom a gyárlátogatásokat. Kislány koromban egyszer elvitt apukám az Athenaeum nyomdába, ahol az Ország-Világ, Ez a Divat, Nők Lapja és más újság készült és annyival magával ragadott a látvány, hogy azóta is szeretném tudni mindenről, hogy hogyan készül. (lehet, jobb lenne, ha nem akarnám ennyire) A lányokkal is sokszor előjön a téma de nekik már sokkal könnyebb, mert vannak már erről szóló jópofa könyveink, kedvenc tv műsor és persze az interneten fellelhető filmek is. Viszont mégiscsak az az igazi élmény amikor eljutunk valamilyen gyárba, üzembe. A Hogyan készül? tv sorozat műsorvezető srácot például annyira irigylem a munkájáért, hogy azt nem tudom szavakkal kifejezni.

Amikor Franciaországban éltünk Zoltánnal, nagyon sok helyre bekukkantottunk, a franciák ebben is jók. Így jutottunk el a Perrier ásványvízgyárba, végignéztük majdnem az összes pezsgőkészítő pincészetet, közülük a Mumm vagy a Piper-Heidsieck pezsgőgyárat is, de a legnagyobb élmény mégiscsak az Airbus gyár kulisszatitkainak felfedezése volt.

Szóval azóta itthon is böngészem a gyárlátogatós lehetőségeket, időnként valamelyik nyílt napot szervez vagy rájön, hogy jó ha állandó jelleggel nyit egy látogatóközpontot, mert így vagy úgy profitálhat belőle.

Mint például az Univer, aki 70. születésnapja alkalmából hirdetett nyílt napot. Véletlenül futottam bele a felhívásba, hogy akit érdekel regisztráljon és mivel tudom, hogy ezek a helyek nagyon gyorsan betelnek, nem mérlegeltem semmit, gyorsan beírtam a neveket. A visszaigazoló emailben tudatosult bennem, hogy ez bizony Kecskeméten van. Az már csak hab a tortán, hogy már csak reggel 8-ra volt hely vagyis a szombat reggeli lustálkodást kellett feláldozniuk a lányoknak (nekem mindegy én akkor is korán kelek). Viszont nem háborogtak, mert érdekelte őket. Valószínűleg, ha egy múzeumi program miatt kellett volna korán kelniük aznap, akkor kitör a parasztlázadás, így viszont szinte várták a szombatot, amikor betekintést nyerhetünk a ketchup, a mustár és a majonéz titkos gyártásába.

Érkezéskor széles mosollyal fogadtak és ettől kezdve végig úgy éreztük, hogy tényleg szeretettel vártak bennünket és a többi látogatót. Kaptunk egy fehér védőköpenyt és sapkát, hiszen élelmiszergyártó terepre terveztük betenni a lábunkat, majd gyors regisztráció után megkaptuk a profi, fülre akasztható mikrofon szettet, olyat amit az idegenvezetők is használnak, hogy ne kelljen ordítaniuk ahhoz, hogy a lemaradók is ugyanúgy hallják az érdekességeket. Ezt is nagyon-nagyon értékeltem.

Egy asztalkára az összes Univer által gyártott terméket kiállították, de nem mindegyik készül abban az épületben, amiben körülnézhettünk. Ott csak az Univer majonézt, ketchupot és mustárt állítják elő. Hát mi arra voltunk kíváncsiak hogy hogyan.

Az ínyencek most felszisszennek, hogy a házi majonéznek nincs párja, amit én is így gondoltam mindaddig amíg egyszer egy nagyon emlékezetes ételmérgezést kaptam aminek köszönhetően egy életre megfogadtam, hogy semmi olyat nem fogyasztok, ami nyers tojást tartalmaz. (A bevált tiramisu receptem is tojásmentes, úgyhogy ha valakinek van szintén bevált majonéz receptje ezekkel a feltételekkel, akkor ossza meg velem, sőt házi ketchup receptet is szívesen veszek.)

Hanna a túra közepén azt mondta, hogy "Anya! Engem tényleg meggyőztek, hogy őket válasszam.", ami akár egy reklámszövegnek is beillene de nem annak szánta, hanem inkább elismerésnek. Valahogy hitelesnek tűnt a túravezetőnk szájából minden mondat. Vagy a tisztaság. Gondolom nemcsak a mi kedvünkért ragyogott minden. A belépéskor persze mindenkinek kezet kell mosnia, ahogy a dolgozóknak is és a cipőnkkel egy ragadós szőnyegre kellett lépnünk ami leszedte a szennyeződést, sőt egy olyan rácson is át kellett haladnunk, amilyet az Elvarázsolt Kastélyban láttam utoljára vagyis egy olyan szerkezeten haladtunk át, ahol egy kis szellő fellibbentette a szoknyánkat.

Az alapos fertőtlenítés után megérkeztünk az üzembe, ahol láthattuk a gyártósort. Persze minden automatizált de azért kell, hogy lesben álljon valaki aki élő és be tud avatkozni ha hiba lép fel. Izgi volt látni a mustáros tubus formáját még üres állapotban, aztán pedig megtöltve de főleg azt, hogy milyen sebességgel történik az átalakulás vagyis a termék születése. Élmény volt látni, hogy az egyforma, halványsárga majonézes flakonokban hogyan kerül a majonéz, majd hogyan lesz kupakja, címkéje és végül rákerül a gyártási év, hó nap és óra. Hanna rögtön ki is kapott egyet a futószalagról és megörökítette a két perces majonézt azzal, hogy jelentkezzen aki ennél frissebb termékkel találkozott.

A kísérőnk sokat mesélt és mindenre válaszolt. Nekem a dézsmagátló szó tetszett a legjobban. Ez azokra a termékekre kerül, amelyeknek a tetejét nem fedi védőfólia hiszen valamilyen módon illik tudatni a vevővel, hogy ő nyitja ki elsőként a flakont. (Ilyen dézsmagátlót beszereznék egyébként a bodza szörpjeim védelmére, mert vészesen fogy..)

A dobozolást is automata végzi de azért mindig van a közelben valaki aki a tettek mezejére lép ha elromlik a gép és leáll az egész folyamat. Mi ilyet nem láttunk, helyette viszont benézhettünk az óriási raktárba ahol a targoncás fiúknak szimpatikusak lehettünk, mert megengedték, hogy először a lányok majd én is (naná!) beálljunk a fülkébe ami a polcrendszer 12 méteres magasságáig felvigyen.
Innen az alapanyag raktárba jutottunk, ahol láthattuk mekkora zsákokban tárolják a cukrot, a mustármagot és hogy itt aztán biztosan nem unatkozik a logisztikus.

Emlékezetes volt még a forró mustár látványa (és illata) és egyáltalán minden munkafolyamat, amiről fogalmunk sincs amikor rányomjuk a szendvicsünkre a majonézt, a mustárt vagy a ketchupot.

Pedig tényleg nem árt egy kicsit elgondolkodni azon hogy mennyi ember munkájába kerül míg egy élelmiszer, műszaki cikk, illatszer, ruha vagy bármi eljut hozzánk és utána használjuk, esszük vagy isszuk. Van aki imával, van aki hálával fejezi ki mindezt. Nekem egyre többször áll meg egy-egy tárgy vagy étel a kezemben és egyre többször gondolkodom azon hogy hol, hogyan készült és hány dolgos kéz készítette. Lehet, hogy a sok gyárlátogatás megtette a hatását. Nem bánom és a lányokat is arra tanítom, hogy becsüljenek meg mindent.

Nemsokára itt az év vége és ezzel együtt a bizonyítványosztás. (Csak halkan súgom meg, hogy nálunk ezen a héten már nincs tanítás) Elfáradtak a lányok, a tanárok és én is. Bár tényleg nem görnyedt egyik lányom se túl sokat a tankönyveik felett, így is nagyon-nagyon szép jegyek lesznek abban a bizonyos kis könyvben. Hanna befejezi a nyolcadik osztályt de nem ballag, hiszen ötödiktől kis-gimnazista. Mégis úgy érzem valahogy átlép egy újabb szintre, ahol már nem babra megy a játék. Az iskolát, amit versenyistállónak csúfolnak (általában azok akiknek nem is ide jár a gyerekük és amin én mindig jót nevetek) eddig is komolyan vette Hanna, valahogy sikk jól tanulni ebben a közegben, mégsem erőltette meg magát, sőt a szinkronkorcsolyázásra is jutott ideje, ereje. Megvannak a kedvenc tárgyai és egy ideje azt is tudja mivel foglalkozna szívesen, ami persze változhat még és így is van rendjén ebben a korban.

A kicsiknek azért volt különleges ez az év, mert kis-gimnazisták lettek. A régi osztályukat szétszedték és új gyerekek jöttek, új barátságok szövődtek. És persze a tananyag és az elvárások is növekedett. Tanulási technikát kellett elsajátítani és kicsit másképp jegyzetelni. De megugrották és én nagyon büszke vagyok rájuk. Most az a kép van előttem amikor a konyhában tevékenykedem, talán vacsorát készítek. Nincs késő még (a 6 órás munkaidő előnye) és hagytak leckét, amit nem a saját szobájukban a saját íróasztalukon írnak meg, hanem az étkezőben, hogy velem legyenek. Kiélvezem ezeket a pillanatokat, mert Hanna példájából tudom, hogy nemsokára inkább elvonulnak..

Mégis jó részt venni a tananyagukban. Elolvasni együtt egy kötelező olvasmányt, aztán megbeszélni. Megnézni együtt a film adaptációt. Keresgélni a Google-ben, gondolkodni egy furfangos kérdésen vagy feleleveníteni az angol szavakat. Megállapítani, hogy matekban és kémiában már elhagytak de földrajzban és magyarban még nem. Együtt bosszankodni feleslegesnek gondolt tananyag miatt és újra megtanulni egy verset, ha lehet, a mi módszerünk segítségével vagyis úgy, hogy a fejhallgatóba velem együtt mondja a szöveget a youtube-ról valamelyik színész.

A bizonyítványosztás idején kiszólítják majd a legkiválóbbakat és biztosan kapnak sokan jutalom könyvet is. Sokszor kaptak a lányok is, aminek szerintük presztízsértéke van. Egyszer azonban nem jutott nekik, ha jól tudom azért, mert a névsor legvégén helyezkednek el vezetéknevük szerint. Láttam az arcukon a döbbenetet, hogy nekik miért nem, amikor jól teljesítettek...

Akkor fogadtam meg, hogy év végén én osztom a lányaimnak a jutalom könyvet, amit ők választhatnak ki a könyvesboltban, ahová csak át kell ugranunk a suliból, de előre is leadhatják a rendeléseket vagy ha nagyon bíznak az ízlésemben, rám is bízhatják a vásárlást.

Idén is így tervezem, függetlenül attól, hogy osztály szinten kapnak könyvet vagy sem. Mert én tudom kinek mennyi munkája van abban, hogy év végén elégedettek lehetnek saját magukkal. Nem teljesítmény kényszeresek, nem sírnak órákig ha egy dolgozatra vagy feleletre "csak" négyest vagy nem adj isten hármast kapnak.
Nem az osztályzatok határozzák meg a jövőt, nem ettől lesznek sikeres felnőttek. Persze, örülök ha azt újságolják, hogy kaptak egy négyest vagy ötöst de még ennél is jobban örülök, amikor valamilyen megnyilvánulásuk, mondatuk arról tanúskodik, hogy milyen tájékozottak a világ dolgaiban vagy ha választékosan beszélnek, ha udvariasak, érdeklődőek egyszóval nyitott és életvidám gyerekek.

Azért a könyvek mellé kapnak 3 gumimatracot. Egy flamingósat, egy pizzásat és egy ananászosat.

Korábban ígértem egy könyvajánlót, amit most ennek a posztnak a kapcsán meg is ejtek.

Leiner Lauráról azt tudtam, hogy valamit nagyon tudhat, mert olyan lányokat is rávesz az olvasásra akik addig nem annyira szívesen fogtak könyvet szabadidejükben a kezükbe. Hannának is volt egy ilyen "az olvasás uncsi" időszaka, amit Leiner Laura könyvei törtek meg. Igaz, hogy ötödikben már belekezdett az elhíresült Szent Johanna Gimi sorozatba de saját bevallása szerint egész másképpen élte át most, nyolcadikosként a történetet. Nyilván a kisebbeknek is tetszik de egyszerűen nem való nekik. Szóval Hanna belevetette magát újra az egész sorozatba, sőt egy másikba is, a Bexi-be. Nyárra hagyott magának egy kötetet, mert az olyan fesztiválos és szeretné magát nagyon beleélni, az Ég veled című kötetet pedig meg kellett venni mert nagyon tetszett neki a borítója. Mindeközben Eszter, aki a legnagyobb könyvmoly a lányok közül szintén elkezdte a sorozatot. Az a gyanúm, hogy majd 3 év múlva újrakezdi.

Neki inkább a Csodácska című könyv való, ami nagy hatást tett rá pedig a könyvből készült filmet még karácsonykor látta. Azt mondta ezerszer jobb volt olvasni és közben meghatódni.
Eszter másik kedvenc könyvsorozata a Bori könyvek kifejezetten nagylányoknak készült változata. Most például a Bori és a cserediák című könyv, ami felér egy angol nyelvkönyvvel is. Egyetlen bajunk ezzel, hogy akármilyen lassan, spórolósan is olvassa, két nap alatt biztosan kiolvassa. A Bori sorozat nagyon kedves az én lelkemnek is, a füzet alakú kis történeten nőttek fel ovis korukban a kicsik, aztán jött a kisiskolásoknak szóló sorozat, amit nagyon szerettek kezdő olvasóként is, most pedig már az ő korosztályuknak szóló kötetek is jönnek, persze nagylányos borítóval. Bori is ugyanolyan gyorsan nő, mint a lányaim.
Eszternél a kutyás könyvek is nyerők, így persze megkapja az Egy kutya négy élete sorozatot és a Manó könyvek jóvoltából a Folti a hős könyvet is.

Noémi leragadt a Harry Potternél, ami egyébként kötelező olvasmány volt az osztályának és amiről még amolyan kalendárium félét is készített néhány barátjával. Most próbálja megtalálni azt a könyvet ami felülmúlhatja ezt az élményt.

Nagy kedvencünk az Esti mesék lázadó lányoknak című könyv, amiben olyan híres nők életéről olvashatunk röviden, tömören, akiknek valamilyen módon inspiráló a története és rámutat arra, hogy semmi nem lehetetlen. Mivel elég sok olyan nőről van szó, akit nem annyira ismertem még én se, úgy olvassuk, hogy azonnal rákeresünk a neten a szereplőre és megnézzük milyen volt igazából és mit lehet még tudni róla. Szóval ez egy olyan könyv, ami mellett mindig ott a laptop is. Egyszerre 3-4 oldalt ajánlok belőle, hogy ne keveredjen a sok infó és hogy legyen idő leülepednie.
Egyébként most jelent meg a Móra gondozásában a könyv magyar változata vagyis amiben olyan magyar hölgyek története szerepel, ami szintén tanulságos lehet. Kicsit izgultam, hogy a szerkesztők majd mi alapján döntik el, hogy kinek az élete példaértékű de szerencsére jól megoldották és nem került a könyvbe megosztó vagy legalábbis kételkedésre okot adó hölgy. Ezt a könyvet szánom egyébként amolyan év végi ajándéknak.

No és itt vannak a gyerek szakácskönyvek, ami nálunk van bőven, mindegyik lányom szeret főzni. Az egyik legjobb kis kuktáknak szóló szakácskönyv a Chefparade főzőiskola saját kiadása, aminek sokatmondó a címe is: Nem csak gyerekszakácskönyv. Remek illusztráció, laza, fiatalos szöveg, klassz tartalom, klasszikus és kevésbé ismert ételek receptjével, kis ötletekkel, tanácsokkal megfűszerezve. Úgy van megszerkesztve, hogy nem növi ki a gyerek egy-két év múlva sem, sőt a szülők is kedvet kapnak az együtt-főzéshez. Az a tervünk, hogy a vakáció alatt megfőzzük az összes ételt. Eszter és Noémi egyébként a vakációt az előbb említett főzőiskola kukta táborában kezdi de ez már egy másik történet.

Én is feltankoltam könyvekkel persze. A Kemény dió a Csak tudnám hogy csinálja című könyv folytatása. Abból film is készült, azt is szerettem. A téma ugyanaz csak közben a főszereplő anyuka is pár évvel idősebb lett. Hogyan zsonglőrködjünk az idővel és hogyan álljunk helyt a sok szerepünkben. Humoros, görbe tükrös, sírva nevetős.

Háy János novelláit bárhová magammal vihetem. Mindegyik után egy kicsit felnézek és elgondolkodom, mindegyik novella után azt érzem, hogy valahogyan vagy valahonnan ismerős a szereplő, a helyszín vagy a történet.

A sakndináv írókat meg nagyon szeretem. Most ezt a pasit, aki az Itt járt Britt Marie című könyvet írta. Érdekes, mert az Éva magazinban egy színésznő pont ezt a könyvet ajánlja. Ő azt mondta, hogy életében nem nevetett annyit könyvolvasás közben, mint akkor amikor Britt-Marie-ről olvasott. Érdekes, mert én nem tudok rajta nevetni. Egyáltalán nem vált ki nevetést belőlem. Pont ellenkezőleg. Néha sírni tudnék közben. De nagyon tetszik és biztosan elolvasom a szerző többi regényét is.

Végül egy mese-útikönyv sorozatot ajánlok. Ugyan az ajánló szerint 5-10 éves korú gyerekeknek szánják, az ennél idősebbek, sőt a szülők is sokat profitálhatnak belőle. Azért kedves nekem, mert egy kicsit én is benne vagyok. Na nem szereplőként, csupán a könyvsorozat megszületésében tevékenykedtem, ami sok utazással, egyeztetéssel is járt és amit én nagyon élveztem. Ezek a mesekönyvek tényleg hitelesen mutatják meg mit érdemes megnézni egy adott régióban ha a család útnak indul. Szerintem nem árt tudatos kis utazókat nevelni a gyerekekből, ezek a könyvek pedig eléggé segítenek ebben. Nekünk megvan mind a négy kötet. Most készül az 5. és a 6.. Egyikben Esztergomba, másikban pedig a Tisza-tóhoz utazik a család. Jó kis helyek.

Írtam már egy hosszabb bejegyzést egyik kedvenc kirándulóhelyemről, a Nagybörzsönyről így csak ismételni tudnám magam. Még mindig elbűvölő kis zsákfalu a Budapesttől nem túl messze fekvő falu, ahol ismét a Malomkert Panzióban szálltunk meg. Utoljára a kicsikkel kettesben jártam itt, pont egy éve és azóta is szívesen emlékezünk vissza arra a 3 napra, mert olyan nyugalmasan és mégis tartalmasan telt, hogy tényleg feltöltődve tértünk haza. A panzió elnevezés egyébként túl szerény a szálláshelynek, simán felvehetné a hotel nevet. Itt a jó levegőt, a madárcsicsergést és a patakocsobogást is tartalmazza az ár.

A nagybörzsönyi Kisvasúttal kötelező program zötyögni viszont ezúttal csak engem vonzott a lehetőség, hogy a Kisírtáspuszta megállótól egy jó nagy sétát tegyek a kicsit sem megerőltető, lejtős úton. A család többi tagja inkább retúr jegyet váltott és kisvonattal jött vissza. Mondjuk most jól tették, mert kissé eső áztatta, sáros terepen kellett gyalogolnom, néhol patakot átugranom és valahogy nem bántam, hogy csak magamra kellett vigyáznom.

A hajtányozást persze nem lehetett kihagyni most sem márcsak azért se, mert Hanna egy éve kimaradt a mókából. Annyira aranyosak voltak így hárman ahogy kacagva tekertek és annyira élvezték, hogy a kezelő néninek is tetszhetett, mert megengedte, hogy tekerjenek még két grátisz kört. :-)

A panzióban jelképes összegért lehet biciklit bérelni és természetesen éltünk is a lehetőséggel. Csak egy-egy fénykép erejéig álltunk meg, mert én még mindig nem tudok betelni a hagyományos tornácos házak és a jellegzetes ajtók látványával. Megjegyzem megint a legideálisabb időpontban ugrottunk el Nagybörzsönybe. Amikor a fák már kizöldültek és a tulipánok, nárciszok és aranyeső, a százszorszép és a kutyatej színesítette az amúgy is gyönyörű tájat. Igaz ami igaz, Nagybörzsöny szép időben rengeteg programot, látnivalót tartogat. Esőben marad a társasjátékozás, bekuckózás. Gondolom felismerte ezt a tulajdonos is és ez az oka annak, hogy gőzerővel épül egy wellness részleg a panzió mellé, sőt bowling pálya is várja majd az olyanokat, mint amilyen én is vagyok (azaz ha tehetné minden nap bowlingozna).

Aztán ott a kenyérlángos, ami szerintünk Oszinál a legeslegfinomabb. Nagybörzsönyben az a szokás, hogy a falu lakói beosztják, hogy mikor melyikük süti a kenyérlángost és akkor hozzá mehet az éhes vándor lakmározni. Nos, én végigkóstoltam párat és ez alapján a Hétszilvafás Vendégházban tevékenykedő családot ajánlom, mert abba biztosan belesütik a szívüket lelküket is, annyira finom. A kis nosztalgikus hangulatú vegyesbolt mellett van a portájuk, ott sütik a kemencében a nagyszülőkkel a finomságot. A falu híres rendezvénye a Hűvös Pincék - Forró Kemencék rendezvény minden évben májusban, amikor a látogatók kóstolót kapnak a legkülönfélébb sajtokból, mézekből, lekvárokból és természetesen nyitva van néhány nagybörzsönyi pince is. Mondjuk ilyenkor biztosan sokan vannak, én inkább a csendesebb napokra szavazok.

Családunk legnagyobb állatbarátja, Eszter miatt nem hagyhattuk ki most sem a kis állatparkot a Bárókút Lovastanya és Állatsimogatót, amit egy lelkes fiatal pár üzemeltet méghozzá nagyon ügyesen. A belépőjegy mellé vásároltunk állateledelt is, ami friss zöldségekből állt. A legnagyobb meglepetés csak ezután ért bennünket ugyanis kiderült, hogy az állatpark egyik lakója egy tündéri ormányos medve nagyon szereti ha megsétáltatják és ennek pont akkor jött el az ideje, amikor mi megérkeztünk így némi útmutató és "használati utasítás" után megkaptuk a pórázt és életünkben először egy örökmozgó ormányos medvét sétáltathattunk jó sokáig. A végén persze gazdagabbak lettünk pár karmolás nyommal de senkit nem zavart. Vidáman pózoltunk vele egy-egy fotó erejéig. Kutya, macska, páva, fácán, szamár, láma, kacsa és az összes többi állat tényleg nagyon szép környezetben várja a látogatókat. Annyira aranyos és rendezett kis hely. Tényleg ne hagyja ki aki arra jár.

Nagybörzsöny, mi továbbra is nagyon szeretünk!

Tavaly nyáron jártunk Montenergoban de csak most írom le mennyire tetszett. Ünnepélyesen kijelentem, hogy igen, megérte a több, mint 16 óra autózás, mert egyrészt nem is olyan hosszú ha az ember beiktat egy megállót mondjuk Szarajevóban mint mi, majd másnap frissen, kipihentem folytatja az útját, másrészt amikor először meglátja az elcsigázott utas a kotori öblöt, teljesen a hatása alá kerül és csak annyit tud mondogatni egymás után ezerszer, hogy "Ez gyönyörű! Ez káprázatos!"
A legnagyobb nem tartott velünk erre az útra, mert inkább az erdélyi szinkronkorcsolya edzőtábort választotta, ami jó ok arra, hogy egyszer újra elutazzunk az öbölhöz.

Sokan a Horvátországon át vezető, drága és unalmas fizetős autópályán keresztül mennek Montenegróba. Mi egy kicsit kalandosabb, érdekesebb de egyáltalán nem rossz minőségű utakon tettük meg az első szakaszt mivel úgy terveztük, hogy Szarajevóban egyet alszunk és ha már ott vagyunk körülnézünk. Szarajevóról eddig csak annyit tudtam, hogy 1984-ben rendeztek téli olimpiát ott, (mára az enyészeté lett az egész komplexum) aminek valami farkasféle volt a kabalafigurája és még a szlogenjét is el tudom kiabálni , amit meg is tettem a lányok legnagyobb örömére, és persze azt is, hogy elég csúnya vérengzés volt a balkáni háború idején arrafelé. Kíváncsi voltam a városra, amit a kultúrák találkozópontjának is hívnak. Az óvárosban foglaltunk egy nagyon helyes kis butik hotelben szállást magunknak. Azért volt jó választás, mert a hátsó kijáratából egyenesen a bazárban találtuk magunkat ahol a sok jellegzetes portéka mellett, a török kávé és más balkáni étel illata járta át a környéket. Ja és nagy nyüzsgés. A legjobban az fogott meg ebben a városban, hogy mennyire békésen élnek (ma már) a különböző kultúrájú, vallású emberek. Hogy a burkába öltözött nők mellett ott sétálnak a forró nadrágos csajszik is, hogy a szigorúan vallásos emberek mellett ott vannak a lazább, bulizósabb fiatalok is, vagy egyszer a müezzin hangja máskor pedig a templom harangja hallatszik a séta alatt. A hagyományos békésen megfér a modernnel, sokszínű város úgyhogy csak annak fog tetszeni aki úgy gondolja, hogy a sokszínűség gyönyörködtet.

Érdemes megkóstolni a helyi specialitásokat, a túlontúl édes keleti édességeket, a bureket no és a csevapcsicsát. Azt hiszem sikerült megtalálnunk a legjobb éttermet. Egyáltalán nem puccos hely, padok egymás mellett és jó jel, hogy mindig tele van, eléggé nyüzsög. Egy híres focista a tulajdonos ha jól értettük és melegen ajánlom mindenkinek aki normális áron, igazi házi specialitást akar enni, ráadásul gyorsan. Egyébként nem a trip advisorban találtuk, hanem megkérdeztük a szálloda fiatal, szimpatikus recepciósát, hogy mit ajánl, ő hová menne a haverjaival- így árulta el a város legjobb street-food éttermének nevét: Cevabdzinica Zeljo 1 (Sarajevo Kundurdziluk 19)

Amit nehezen sikerült megszoknunk az, az, hogy érzésem szerint minden ott élő férfi dohányzik és ezt bárhol megtehetik pl. étteremben is.

A bazár nagyon tetszett a lányoknak és persze nem lehet megállni, hogy ne vásárolj kis szuvenírokat. Szokásomhoz híven hajnalban és este is megnéztük hogy él a város és felültünk egy villamosra is, amivel vagy fél órát utaztunk és ami alatt jó kis benyomást szereztünk a város lakóiról. Továbbra is valljuk ugyanis, hogy ha meg akarsz ismerni egy várost, használd a tömegközlekedését, menj el a helyi piacra és egy templomba, ja és kóstold meg a helyi jellegzetes ételeket.

Hogy egy kis történelem tudást is kapjanak a lányok elsétáltunk a várost kettészelő, Miljacka folyócskához, hogy megmutassuk, melyik hídnál gyilkolták meg Ferenc Ferdinándot és feleségét 1914-ben és miért van ennek jelentősége.

A békés együttélése a keresztényeknek és a muszlim hívőknek tényleg azt mutatja, hogy négy vallás követői egymást elfogadva élnek itt és bár látszik, hogy a háború okozta sebek valamennyire begyógyultak, elkerülhetetlen, hogy ne fuss bele a lövedékek becsapódásának helyét kitöltő vörös festékekbe, Szarajevó rózsáiba. Sok helyen látható a golyók nyoma a házak homlokzatán, a sírokról nem is beszélve. Mégsem nyomasztó a város. Nagyon él, nagyon nyüzsgő, fiatalos és külön megjegyzem, hogy bárkitől kértünk útbaigazítást, az készséggel állt rendelkezésünkre sőt gyönyörű angolsággal válaszoltak.

Mostar

Varázslatos hely, ami magyar turistáktól (is) hemzseg, mivel a nem túl távoli horvát tengerpartról sokan kirándulnak ide fakultatív program keretében. Az első kihívás a parkolóhely megtalálása volt. Külön kis iparág nőtte ki magát és sok kis telken alakítottak ki parkolót de még így is nehéz találni szabad helyet, ráadásul fizethetsz is érte rendesen.

Mostar első számú látványossága az Öreg híd és a körülötte lévő óváros. Eszébe ne jusson senkinek magassarkúban tipegni a kavicsokból álló járdán. Kényelmes cipő erősen ajánlott az egész városhoz. Az ötszáz éves hidat a horvát hadsereg tette tönkre majd a háború után a híd darabjait magyar búvárok hozták a felszínre és olasz egyetemi professzorok próbálták újjáépíteni, de nem jöttek rá, hogyan készült ötszáz éve. Érdekes módon erről a magyar vonatkozásról hiába kerestem valami köszönő táblát, nem találtam, ami rosszul esett pedig mindenki másnak (törököknek, olaszoknak, oroszoknak) megköszönik az adományokat és a hozzáadott munkát.

A helyi menő fickók szokása az, hogy az Öreg hídról a hat méter mély, jéghideg folyóba ugranak. Mi csak térdig mentünk be a vízbe, ami tekintettel arra, hogy sikerült a legmelegebb időt kifognunk, a 40 C fokban nagyon jólesett és persze csodás képeket lehet készíteni innen. Rekkenő hőségben, nagyon sok a turistát kerülgetve érkeztünk ami júliusban természetes, így talán nem ez a legideálisabb időszak a Mostari híd és környékének felfedezéséhez. Mindenesetre nem bántuk meg, hogy láttuk, mert magával ragadó hely a Neretva völgyében fekvő város amelyik egyik oldalán a muszlimok, másik oldalán a keresztények élnek az útikönyv szerint. Egy árnyas kerthelyiségben ebédeltünk majd visszavánszorogtunk az autónkhoz és meg sem álltunk Montenegróig. Persze megálltunk a portékaárusok előtt és hosszan nézegettük a kínálatot. Török kávét vásároltunk, aminek az elkészítési módját majd a következő bejegyzésben szívesen megosztom veletek.

Kövesd a lábnyomokat facebookonés Instagramon kersztül is!

Facebook: https://www.facebook.com/labnyomok/

Instagram: https://www.instagram.com/labnyomokblog/

Mondom. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy több, mint 10 órás autózást bevállalva utazzunk el nyaralni, hogy megéri -e. Alapvetően nem rajongok a hosszú autós utakért pedig nem is én vezetek. Mivel azonban annyi szépet hallottunk az országról és Zoltán kitartóan próbált meggyőzni arról, hogy nem olyan fárasztó és hosszú az az út amilyennek elsőre tűnik és mert pl. Horvátország nálunk egyszerűen szóba se jöhet, mert három esélyt adtunk neki és mind a háromszor megbukott, szóval mindezek miatt nagy kegyesen beadtam a derekamat és azt mondtam "Na jó! Mehetünk Montenegróba!"

A montenegrói partvidék legszebb részére, a Kotori-öbölbe igyekeztünk. Szerpentineken, lélegzetelállító szurdokokon és alagutakon keresztül vezetett az utunk mire végre megérkeztünk. A szállásunkat az Airbnb-n keresztül foglaltuk és most az a helyzet állt elő, hogy sokkal szebb volt, mint amire számítottunk, aminek az az oka hogy valószínűleg még félkész állapotban kerültek fel róla a képek a netre vagyis egy frissen épült apartman lakásban szállhattunk meg, amihez ráadásképpen még egy nagy medence is tartozott. Az apartman tágas, légkondis, hatalmas konyhás, mosógéppel, mosogatógéppel felszerelt lakás, így tényleg minden igényt kielégített még akkor is ha elsőre nehezen találtuk meg, ám minden orosz tudásunkat előkotorva a tulajdonos értünk jött a helyi bolt elé, ahonnan a szálláshoz vezetett. Igen, errefelé nem ritka az orosz szállástulajdonos és a vendég sem. Budvát például félig elfoglalták. Az egyébként a bulizós, nyüzsgő üdülőrész ahová csak egy rövid időre ugrottunk be és az ottani óvárost is kihagytuk.

Kotortól néhány kilométerre laktunk, így autóval jutottunk el az UNESCO Világöröksége címmel büszkélkedhető óvárosba majdnem minden nap, mert nem bírtunk elszakadni a sikátoroktól, a macskaköves utcáktól, az ódon épületek hangulatától. Kötelező felmászni a város felett 260 méteren található Szent János erődhöz. Látva a szintkülönbséget és a lépcsőket úgy terveztük, hogy egyik nap lustálkodás helyett inkább korán reggel nekiveselkedünk a távnak. Amúgy is különleges hangulata van az óvárosnak hajnalban de persze a fő motivációnk az volt a koránkeléssel, hogy mire a tűző nap felkel, mi már újra lent legyünk a parton. ( az csak bónusz volt, hogy elvileg jegyet is kell váltani a lépcsős túrához de úgy tűnt, hogy a jegyszedő is szeret lustálkodni..vagyis értelmet nyert a ki korán kel aranyat lel mondás) A látvány ami a szemünk elé tárul, minden fáradságért kárpótolt de azért örültünk, hogy okosan, kellemes hőmérsékletben és vízzel felszerelkezve tettük meg a távot. Lefelé lépcsőzve előre sajnáltuk a későn ébredőket és biztosak voltunk benne, hogy itt-ott egy-egy turista csontváz is hever a környéken... Láttuk, hogy van aki nálunk is korábban érkezett, ők a szemétszedők voltak, akiknek tekintélyes mennyiségű eldobott pet palackot kellett összegyűjteniük hajnalban, hogy az új érkezők szemét ne zavarja. Lefelé menet aztán megérkeztek a vízárusok is, akik azoknak kínálják portékájukat akik víz nélkül tervezték megtenni a távot.

A teraszunkról jól láttuk, hogy mikor érkezik egy nagy tengerjáró hajó az öbölbe a kikötő felé és gyakran érkeztünk pont ilyen izgalmas kikötés idején a városba. Elnéztük a kitóduló turistákat, akik kaptak pár órát, hogy magukba szívják Kotor hangulatát, aztán mennek tovább.

Eszter egyébként a földi paradicsomban érezte magát attól, hogy errefelé nagy becsben tartják a macskákat és úton útfélen belebotlott egybe, akik hagyták magukat cirógatni. Ezek a macskák élő díszletei az óvárosnak és rengeteg ajándéktárgyon is visszaköszönnek. A városban van egy macska múzeum is, amelyet azonban nem ajánlok senkinek, mert néhány tablón és képen kívül nem találni semmi érdekeset bent.

Perastról azt mondják, hogy az egyik legfestőibb kis falu úgyhogy Kotor kikötőjében felszálltunk az egyik hajóra, ami kifejezetten arra szakosodott, hogy elvigye a turistákat egyik helyről a másikra, ahol egy kis időt eltölthetnek. Mi is ezt tettük. Fürödtünk a kristálytiszta vízben, kávéztunk és próbáltunk betelni a látvánnyal. A hajó visszaindulásáig volt még egy kis időnk, így egy kellemes kis étteremben ettünk mielőtt a lányok a hajó orrának tetején helyet foglaltak. Visszafelé egy kicsit megbillent a hajó, mert ugrándozó delfinek követtek bennünket és mindenki a hajónak arra a részére igyekezett ahonnan ez a nem mindennapi látvány élvezhető... Ugyanezzel a hajóval vittek el bennünket az aprócska szigetre, a Szirti Madonnára, ahol egy kápolnát lehet kívülről és belülről megnézni meg persze a kötelező asztalt támasztó képet elkészíteni. Ezekre a hajókra minden sarkon árulják a jegyeket és szerintünk érdemes élni a lehetőséggel.

A lányok nagyon vágytak rá, hogy a kék barlangban úszkáljanak, úgyhogy még egy hajókázásra befizettünk, ami az előbb említett helyre vitte el a turistákat. A barlang területe elég nagy, egyszerre több hajó is elfér benne. Megkérdeztük: a víz mélysége a barlangban 3 - 5 méter, a barlang magassága pedig 9 méter. A tenger itt tényleg hihetetlenül tiszta, a barlang falairól visszatükröződik a beszűrődő napfény és a vizet csodálatos kékre színezi, ezért az elnevezés: Kék barlang. Ebbe a tiszta (és mély) vízbe ugorhatnak be a bátrak a hajóról és lubickolhattak egy kicsit. Zoltán vigyázott a lányokra, akiknek semmi félelemérzetük nem volt pedig észnél kellett lenni, mert össze vissza forgolódtak az éppen érkező vagy induló kishajók. Én titkon örültem, hogy nem korlátlan ideig lehetett részt venni a kék kalandban, hanem egy idő után mindenkinek fel kellett mászni a hajó hátulján, ahol egy slaggal megszabadították a fürdőzőket a sós víztől, majd az élménnyel együtt továbbhajózhattunk a Mamula szigeten álló valaha hírhedt börtönhöz, amit a montenegrói Alcatraznak is hívnak. A rajta álló erődöt egyébként az Osztrák-Magyar-Monarchia idejében alapították és a II. világháború alatt az olasz katonaság börtönként használta. Az a hír járja, hogy oroszok majd luxusszállót építenek belőle.

Két felszerelés bizonyult a leghasznosabbnak ottlétünk alatt a naptejen és a szalmakalapon kívül, ez pedig a tengeri cipőés a dechatlonos búvármaszk. Ha a búvármaszkot felveszi az ember akkor kiderül miért hasznos a tengeri cipő. Bizony elég sűrűn előfordul a kövek között meghúzódó fekete tengeri sün, amibe véletlenül se szerettünk volna belelépni és egyébként is kényelmesebb a kavicson ebben járni. Ennyire tiszta, áttetsző tengervizet nem láttam még sehol pedig tényleg jártam már néhány tengerparton.

Azt hiszem nem kell bizonygatnom mennyire vagányok a lányok. Amikor Centinje, az ország egykori fővárosa felé autóztunk és meglátták, hogy az egyik völgyben kanopival lehet átcsúszni a túloldalra, nem gondolkodtak túl sokáig, hogy ők ezt szeretnék kipróbálni. Általában én is benne vagyok ilyen "hülyeségekben" de most annyira ijesztőnek tartottam a gondolatot, hogy én ezen átcsússzak, hogy inkább kihagytam és a fotóriporter szerepét töltöttem be. Kicsit megkönnyebbültem amikor kiderült, hogy a gyerekek csak segítővel együtt csúszhatnak át, a felnőttek, így Zoltán viszont egyedül arathatta le a bátorságért járó babérokat. Jellemző, hogy olyan messzire csúsznak át, hogy mindenkit autóval hoznak vissza a kiindulási helyhez. Nagy élmény lehetett nekik, azóta is emlegetik!

Szóval Montenegró régi fővárosába igyekeztünk, mert bár azt olvastuk róla, hogy egy álmos kisváros, valahogy mégis szerettük volna látni mi volt valamikor a központ. A Nemzeti Múzeum is itt található de valahogy nem volt kedvünk ide bemenni, inkább végigsétáltunk egy jégkrémmel a kezünkben a kihalt sétálóutcán. Bizony a turisták hada ide már nem ér el, ez az árakon is látszik úgyhogy nagyon szerettünk volna egy kis pénzt a városban hagyni ezért vettünk egy piros kávéskészletet és egy vízálló kártyapaklit, amit emlékszem, szépen lassan, komótosan csomagolt be az eladó.

Szűk, kanyargós hegyi úton folytattuk utunkat, hogy elérjük Lovćen tetejét. Lovćen, azaz fekete hegy. A nevét a hegyet borító fekete tölgyerdőről kapta . Erről a hegyről kapta egész Montenegró is a nevét (Crna Gora = fekete hegy, fekete hegyek országa - monte = hegy, negro = fekete)Itt egy elképesztő méretű mauzóleumot lehet megnézni ahol II. Petra Petrovic Njegos, a montenegrói történelem legfontosabb alakja nyugszik. Kb. olyan ő, mint nekünk Petőfi Sándor. A mauzóleumhoz 461 lépcső vezet fel, és valljuk be, a turisták többsége ahogy mi is nem szegény Petra Petrovicért hanem a kilátás miatt jön ide, merthogy az egész országot beláthatjuk innen, feltéve ha olyan ragyogóan tiszta időben teszi meg más is a lépcsőmászós túrát, mint mi. A parkolónál egy nagyon elegáns étterembe invitálják a látogatókat és mi éltünk is a lehetőséggel. Bár csak egy réteshez hasonló édességet ettünk és valamit ittunk is mellé, nagyon színvonalas, kedves kiszolgálásban volt részünk és tényleg színvonalas a hely.

Szóval minden napra akadt látnivaló de sokat pihentünk, lubickoltunk vagy a tengerben vagy az apartman medencéjében. Volt idő olvasni, sziesztázni, finom helyi specialitásokat kóstolni.
A visszafelé út sokkal hosszabbnak tűnt, főleg, hogy a szerb autópálya egy szakaszon bedugult. Odafelé találkoztunk egy magyar baráti társasággal, akik arról meséltek, hogy évente többször is megteszik megállás nélkül a Magyarország-Montenegro szakaszt, mert annyira tetszik nekik. Pedig mivel kevés a szabadságuk, van hogy csak 2!! napot töltenek ott. Na itt gondolkodtam el először azon, hogy valamit tudhat Montenergo.

Tudott.

Kövesd a lábnyomokat facebookonés Instagramon kersztül is!

Facebook: https://www.facebook.com/labnyomok/

Instagram: https://www.instagram.com/labnyomokblog/

Rodeon jártunk és mégcsak nem is kellett a tengerentúlra utaznunk az élményért.

Két éve véletlenül csöppentünk bele a rodeóba. Éppen valamelyik belföldi nyaralásunkról tértünk haza amikor megláttuk. hogy kissé házilagos módszerekkel de nagy betűkkel hirdetik, hogy aznap Bika Rodeot tartanak a városban. Úgy emlékszem, hogy az álmosság, az utazás okozta elcsigázottság egy csapásra elmúlt és észre sem vettük, hogy a fa lelátón ülünk és lelkesen drukkolunk a ridereknek, a bikáknak, sőt Eszternek is, akit kihívtak a közönség soraiból, hogy a szünetben Ben-Hur féle lovaskocsin száguldozhasson.

Akkor még nem tudtuk, hogy Monorierdőn van egy Tyuxi becenévre hallgató pasas, akinek becsületes neve Nádori József és aki nemcsak szarvasmarha telepet tart fenn hanem rodeó versenyeket szervez, méghozzá úgy látom egyre nagyobb sikerrel. A bika-rodeo híre szájról szájra terjed, én magam is mosolyogva meséltem ismerőseimnek, hogy el sem hiszem mennyire kivetkőztünk magunkból, hogy izgultunk a versenyzőkért és egyáltalán mennyire jó kis texasi élményben volt részünk Monorierdőn a Hell on Hooves Ranch-en, ahol a Magyar Rodeo Egyesület által szervezett bikarodeó verseny zajlik

Szalmabálán ülve, igencsak jó hangulatban

Ahogy ott ültünk a szalmabálán (nem, nem szúrta a fenekünket, mert rutinosan vittem piknikplédet) és elnéztük a nemhogy testi épségüket, de életüket kockáztató rodeósokat, eszembe jutott, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy valaki ezt a sportot válassza hobbijának? Mitől lesz valaki megszállott? Talán gyerekkorában valamelyik vursliban ráült arra a forgó bikára, amelyikről puha szivacsra lehet jó nagyot esni és amelyik először csak lassan mozog, forog aztán bevadul? Vagy a tévében látta valamelyik amerikai filmben és elhatározta, ő bizony ezt a "sportot" szeretné űzni ezután. Vajon mit szólt az anyukája, felesége, barátnője?

Persze felmerülhet az is kérdésnek, hogy kik azok akik erre a "cirkuszra" kíváncsiak. Kik azok, akik beírják a naptárukba, követik a facebook események között és várják, hogy újra ott lehessenek. Például mi. Tisztes családanya, férjjel (most csak) két lány gyermekkel. Sőt idén magunkkal vittünk egy házaspárt is, akikről tudtuk, hogy ez az esemény nagyon távol esik hát hogy úgy mondjam a kultúrkörüktől. Valahogy éreztük, hogy nekik is tetszeni fog és örülni fognak, hogy ezt a látványosságot is kipipálhatják. A közönség sorai között volt idős, fiatal sőt egészen kicsi gyermek is. A menőbbeken western kalap és csizma de legalábbis alkalomhoz illő öltözék, pl. kockás ing volt. Kalapot a helyszínen is lehetett vásárolni, ami azoknak bizony el is kélt akik a kapunyitástól kezdve a rekkenő hőségben, a tűző napon követték végig az eseményeket.

Mi este érkeztünk és úgy láttuk, hogy a múltkori alkalomhoz képest sokkal többen szerettek volna igazi vadnyugati élményben részesülni. Az est fénypontjára, a bikarodeora érkeztünk, ahol a kemény legényeknek, hivatalos nevükön ridereknek 8 másodpercig kell ülniük a nem kis méretű bika hátán, aminek a vége mindig egy hatalmas esés. A nézők hangulatának fokozásáért remek programokkal készülnek mindig és van egy konferanszié is aki érdekes dolgokat mond el a hozzáértő és a laikus nézőknek is. (Bár a hangosítással most gondok voltak és erősen visszhangzott minden mondat, így is eljutott hozzánk néhány hasznos tudnivaló, információ)

Például az, hogy ezek a bikák 800-1000 kilós állatok és hogy az USA több államában hivatalos nemzeti sportnak számít a bikarodeó. Aztán mesélt a bohócról is akiknek az a feladata, hogy a lepottyanó ridertől eltereljék a felbőszült bika figyelmét, de szerintem egyszerűbben fogalmazva megmentik a rider életét.

A verseny legszebb jelenete kétségtelenül az, amikor a beöltözött riderek körbeállnak és elmondanak egy imát egymásért, magukért és talán a bikákért. Mondjuk itt a bika a legkevésbé sebezhető élőlény. A riderek testi épsége annál inkább veszélyben van, nem véletlenül áll készenlétben a mentő. Saját szemünkkel láttuk, hogy a gerincvédő itt nem divatcikk. Az egyik rider hátába ugyanis az esés után jó erősen beletaposott a nem kis méretű bika nem kis riadalmat okozva ezzel. Viszont hatott az ima, mert megtudtuk, hogy viszonylag könnyű sérüléssel és egy kis agyrázkódással megúszta.

A bikák egy kalodába beterelve várják, hogy az arénába rohanva lerázhassák magukról a ridereket. Közben egy nagy számláló mutatja az eltelt másodperceket. Van akinél kettőnél, háromnál megáll és amikor azt gondolnánk hogy ez lehetetlen küldetés, akkor valaki nyolc másodpercen túl is rajta marad a bikán. A pontozás egyébként igazságos, mert nemcsak a rider teljesítményét pontozzák, hanem figyelembe veszik a bikák temperamentumát is.

Legközelebb kockás ingben jövünk

ui. Mennyire rossz ez a bikának? -kérdezhetik az állatvédők.

Nos, szerintem örülnek, hogy nem lesz belőlük hamburgerhús, ráadásul a legsikeresebb

egyedek tenyészbikák lesznek vagyis nyugdíjas korukig legelészhetnek.

Egyébként nagy becsben tartják őket és nem bántják, verik.

Nem tévesztendő össze ez a műfaj a sokkal véresebb, kegyetlenebb és számomra is

elfogadhatatlan bikaviadallal.

Vagy hoverboard, cityboard, esetleg önegyensúlyozó scooter. Mind a három név elfogadott erre a különös járgányra, amivel lehet előre és hátra haladni, meg lehet állni rajta egy helyben, lehet vele előre-hátra billegni, sőt mivel a saját tengelye körül megfordul, pöröghetünk is vele, ami vicces. Hanna (talán a szinkronkorcsolya edzések miatt) akár guggolva is be tudja mutatni az előbb említett elemeket, szóval lehet ezt cifrázni. Mehet vele járdán, aszfalton, térköves úton és persze parkettán is. Mehet vele a nappaliban, a szálloda lobbijában, füvön és bárhol ahol megfelelő a talaj és nincs kitéve a tiltó piktogram (merthogy már ilyen is van).

Gyakorlás a nappaliban mezítláb

Hogy pontosan mire jó azt nem tudom, de elég régóta vágytak rá a lányok. Nem szokásunk mindent azonnal megvenni nekik, amit szeretnének. Először kivárjuk, hogy nem múló szeszélyről van -e szó. Ha több hónap után is emlegetik, hogy szeretnének valami általunk hülyeségnek gondolt valamit, akkor elgondolkodunk a lehetőségeken.

Szóval vágytak erre a kétkerekű járgányra és mivel a minőségibb verzió nem olyan olcsó mulatság, úgy döntött a családi kupaktanács, hogy mivel úgyis ott porosodnak a polcon azok a játékok, könyvek, amelyek valaha nagy kedvenceik voltak ám ma már rá se néznek, -adjuk el őket a Jófogáson és a befolyt összeget fordítsuk a mini segwayre. Nosza lázas szortírozásba kezdtünk. KonMarie is megveregette volna a vállamat, hiszen azt láthatta, hogy a rég nem használt játékoktól ~~könnyes~~ búcsút vesznek a lányok, és hálásak azért, hogy volt nekik ilyen, sőt ahogyan azt az előbb említett szortírozó, rendszerező szakértő japán nő könyvében olvastam, tulajdonképpen megköszöntük a játékok és a könyvek szolgálatait és örömmel adtuk át másnak, hogy ott folytassák küldetésüket. Na jó, ezen lehet, hogy sokan visítva nevetnek de aki ismeri Marie Kondo könyveit az tudja miről beszélek. Elbúcsúztunk a Lego Friends készlettől, a Szandra könyvsorozattól, a mágikus Jinntől, kinőtt ruháktól és egy-két ovis társasjátéktól. Azért volt olyan, amitől képtelen voltam megválni és eltettem az unokáknak de a helyes arányokat már megtanultam betartani. Mondjuk a déditől kapott babaházat -bármekkora helyet is foglal -biztosan megőrizzük.

A vásárlás előtt alaposan utánaolvastam, hogy mekkora kerékméret kell nekünk (6-os) milyen színekben kapható (szerencsére pinkben is) és miért nem szabad csak úgy ész nélkül internetről rendelni (mondjuk a gagyi kigyulladhat) és létezik gyerek változat is (amit mi már kinőttünk) Az egyik honlapon olvasott cikkek és videók aztán annyira meggyőzőek voltak, hogy úgy döntöttük elautózunk Fejér megyébe, egészen pontosan Kőszárhegyre és náluk vesszük meg a mini segwayt, legfeljebb összekötjük a vásárlást egy kis kirándulással és elmegyünk Bokodra, hogy megnézzük a lebegő falut, amiről már olyan sok gyönyörű képet láttunk. Mindjárt írok erről a "must see" nevezetességről is, de előtte elmondom, hogy nem is vehettük volna jobb helyen meg a mini segwayt. Mire odaértünk már elő volt készítve és a tulajdonos válaszolt az összes okos és buta kérdésünkre is. Ugyan nem készülünk arra, hogy kézben vagy buszon cipeljük a járgányt, kaptunk egy kézi és egy háti hordozót is, amibe bele tudjuk csomagolni és ide-oda vinni.

Hanna éppen a Sziget fáradalmait pihente ki barátnőjénél, ezért nem vett részt a vásárlásban

Noémi is magabiztos és boldog

Magam is meglepődöm azon, hogy mennyire konfliktusmentesen használják a lányok az új szerzeményt. Pedig komolyan attól féltem, hogy majd újabb veszekedéseknek, "én voltam itt előbb!" típusú vitáknak adunk teret a scooterrel. Őrületesen jól mennek vele én meg nem győzöm mondogatni nekik (bár inkább csak magamnak amolyan megnyugtatásképpen), hogy "Lassabban! Lassabban!"
Bazi nagyot lehet vele esni. Pont úgy, mint jégkorcsolyával, gördeszkával, biciklivel, görkorcsolyával vagy lóval, szóval ebből a szempontból nagy különbség nincs. A bukósisak használata viszont kötelező, akkor is ha magabiztosan gurulnak vele és erre hivatkozva lázadoztak is ellene. Ebben nem engedünk és szeretnénk ha éppen olyan természetes lenne nekik a viselete, mint a biztonsági öv becsatolása az autóban.

Eszter is élvezi

A legjobban azt szeretem, amikor zenére koreográfiát tanulnak meg vagy csak improvizálnak. Irtó ügyesek, de azért ekkor is alig hallhatóan, de azért azt mormolom, hogy "Lassabban!"

Ja, hogy én tudok -e menni rajta? Ööööö, nagy segwayen minden további nélkül, ám ez a kicsi kifogott rajtam. Mondjuk úgy, hogy rettegek, hogy egy hatalmasat esek vele és majd nem tudom ellátni a háztartást. De még próbálkozom. Ha érzek magamban elég kurázsit, újra ráállok. A felszállás és a biztonságos leszállás a legnehezebb egyébként, akárcsak a biciklizésnél. Ha azt is megtanultam, ez is menni fog. Van három lelkes oktatóm.

Bokodról a következő bejegyzésben írok.

A Bokodon található lebegő faluról az utóbbi időben annyi lélegzetelállító fotót láttam utazási magazinoktól kezdve az "agyon-photoshopolt" facebook posztokig, hogy elhatároztam, hogy ha a közelben járunk, mindenképpen arra kanyarodunk, hogy saját szemünkkel láthassuk, tényleg olyan szép -e, mint a képeken és valóban "must see" látványosság vagy nagyobb a füstje, mint a lángja. Nem olyan régen aztán nagyjából arra volt dolgunk, így azt éreztem most jött el a pillanat.

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy szokatlan, különleges látvány, de jól tettük, hogy nem kizárólag ezért az élményért ültünk autóba, hogy eljussunk a Komárom-Esztergom megyében található faluba.

Ezért mentünk..

A GPS most is jó szolgálatot tett, mert az Oroszlány felől megközelíthető települést még csak-csak megtalálja az ember, ám a tóhoz vezető földutat már nehezebben. Ez egyébként esős időben szerintem járhatatlan és aki fél a tengelytöréstől az vagy ne induljon el oda vagy valami alternatív megközelítési módot válasszon. Lehet, hogy van ilyen is, de mi nem találtuk meg.

A tóról még annyit tudtunk, hogy az Oroszlányi Hőerőmű Vállalat létesítette mesterségesen 1961-ben, amely hűtőtóként szolgált. A horgászok körében aztán igencsak népszerűvé vált, és apró, színes faházakat építettek a vízre. Na erre voltunk kíváncsiak.

Fotogén hely az biztos

Az autó túlélte a megrázkódtatásokat, így leparkoltunk az út szélén, majd egy sorompó alatt átbújva megláttuk a fapallókat, a tavat és a házakat, amelyek egyáltalán nem voltak egységesek de talán éppen ettől tűnt az egész olyan mesebelinek. Akadtak igazán takaros kis horgász lakok és olyanok is amiket egy erős szél lehet, hogy romba dönt nemsokára. A lányokkal azt játszottuk, hogy melyiket fogadnánk el azonnal.

Fém és fa

Ugyanez a sokféleség mondható el a pallókról is, amin nem illik sétafikálni bármennyire csábító, lévén a házhoz tartozik, vagyis magánterület. Az utóbbi idők hírverése miatt elég sok turista ugrik el, hogy készítsen egy-két fotót (még esküvőit is!!), A nyugalomra vágyó horgászok és háztulajdonosok pedig nem nézik jó szemmel a nagy jövést-menést, így aztán megjelentek a rácsok, a MAGÁNTERÜLET!!!! és ehhez hasonló nem túl vendégszerető feliratok. Nyilván őket is meg lehet érteni, főleg ha nem olyan tisztelettudó látogatók érkeznek a helyre,, mint amilyenek pl. mi voltunk akiknek evidens, hogy nem illik hangoskodni, szemetelni meg pláne. Egyébként érdemes komolyan venni a feliratot, ami a stégen való sétálás veszélyeire hívja fel a figyelmet, mert némelyik tényleg olyan állapotban van, ami még egy macska alatt is beszakadna. Azért eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lenne az egész, ha mindenki törődne a saját portájával. Biztosan még ennél is szebb, bár lehet, hogy akkor eltűnne ez a bájos összevisszaság belőle.

Azért egy-két (ötven) fotó erejéig megálltunk, mert nem lehet ellenállni a színek és formák kavalkádjának és azon gondolkodtunk milyen lehet itt eltölteni egy vagy két napot. Utánanéztem a dolgoknak és megtudtam, hogy akár én is vásárolhatnék egy vityillót. Ennél azonban sokkal jobban tetszett az ötlet, hogy egyszer béreljünk egyet. Mondjuk a horgászást kedvelő bátyámnak ideális ajándék lenne kerek születésnapjára. Az airbnb-n találam egy olyan csinos, komfortos kis kiadó házat, amiben simán kibírnék néhány napot a víz felett. A fürdőszoba kérdés még nyitott, azt nem tudom hogy oldják meg, mindenesetre a tó mellett szépen egymás mellett, lakattal lezárva, pottyantós wc-nek kinéző sufnikat látni, úgyhogy gyanítom ez az egyik lehetséges alternatíva a toalettre.

Te melyiket választanád?

Mondom, készítettünk pár gyönyörűséges képet. Volt amelyiknél azt hangsúlyoztuk ki, hogy milyen jól mutatnak a különböző színű házikók egymás mellett. Volt ahol a stégek burkolatának állapota és anyaga volt a téma. Legtöbbször próbáltuk kihagyni a hőerőmű égbe nyújtózó kéményeit, mert bár ennek köszönhető a tó, mégis olyan illúzióromboló.

Szóval ez egy horgászfalu, aminek attól más, mint a többi, hogy tényleg olyan, mintha a tavon lebegne. Érdemes szép, bárányfelhős időben elugrani a látványért de nyilván télen is különleges a hangulata. Régen nem fagyott be a tó a hőerőmű miatt, de amióta leállt, már úgy viselkedik, mint bármilyen átlagos tó. Mondjuk az átlagos jelző is illik rá a legkevésbé, különben nem vonzana ennyi látogatót. (Ottlétünkkor egyébként nem volt rajtunk kívül más bámészkodó.)

A lányoknak is tetszett, érdekesnek tartották. Bevallom mindannyian arra vágytunk, hogy valaki kikiabáljon és beinvitáljon bennünket a hajlékába, hogy megnézhessük, érezhessük milyen lehet egy olyan házikóban lenni, esetleg aludni ahol víz van alattunk. Sajnos senki nem akart váratlan vendégeket fogadni, így aztán jól beszippantva a látványt, eljöttünk, hogy Móron a Fogadó az öreg préshez vendéglőben ebédeljünk egy jót.

A szeptember nálunk nemcsak az iskolakezdésről szól pedig épp elég arra is felkészülni, hanem a kicsik születésnapjáról is. Mondjuk nem tudom meddig ildomos őket a "kicsik" jelzővel illetni, hiszen idén éppen 12. alkalommal ünnepeltük meg őket így együtt.

Hajnalok hajnalán, amikor az étkezőasztalt próbáltam ünnepi díszbe vágni, azt számolgattam, hogy mikor lesz a következő olyan szülinap amelyik nem hétköznapra esik, hanem szombatra vagy vasárnapra. Mire kiszámoltam, meg is gyújtottam a 12-es alakzatba sorakoztatott tea mécseseket. Ezt évek óta így csinálom, mert nagyon mutatós. Abban viszont változtattam, hogy többé nem terítek meg szép abrosszal, mivel egyszerűn elkerülhetetlen, hogy a nagy boldogságban elkövetett gyertyafújás miatt ne kerüljön örökre viasz rá.

Eszter a szokásos és nagyon finom gesztenyés, pudingos, tejszínhabos tortát rendelte, (receptért klikk ide) amit én előző nap el is készítettem. Noémi Marlenkát kapott, amit persze nem én sütöttem, hanem Csehországban a Marlenka gyárban. Az egyik kedvenc sorozatunkban, a a Hogyan készül-ben egyébként bárki megnézheti hogyan gyártják ezt a mennyei örmény finomságot, amiért most Noémi (is) annyira rajong, hogy csakis ezt tudta elképzelni a szülinapján.

Még egy kávét is bedobtam, mielőtt kicsit korábban ébresztettem a csapatot, hogy a szokásos iskolába-menős rutint megelőzze a hála és köszönet, amiért pont minket választottak szüleinek az ikrek. Megint elmondtam hogyan születtek és megint elmondtam, hogy mennyire nagy meglepetés volt amikor megtudtuk, hogy ikerlányok érkeznek Hanna mellé, akinek bemeséltük hogy annyira szeretjük, hogy nem egy, hanem két testvért kap és aminek akkor még nagyon örült aztán persze sokszor nem jutalomnak, hanem büntetésnek érezte...

Ennél a pontnál az órára néztünk és gyorsan készülődni kezdett mindenki, mert a tanárokat nem érdekli, hogy éppen kinek van a szülinapja és a dolgozatírás alól sincs felmentés.

A zsúrok ideje még nem járt le, így idén is kellet találni valami jópofa szülinapi helyszínt, ahol a barátokkal, osztálytársakkal ünnepelhetnek. Fogalmam se volt arról, hogy hol legyen, mert a legjobb helyszíneken (Cupcake Party, Kifli-party, Szabadulószoba, Millipop, Gipszkorszak ) már jártunk és egy részét már ki is nőtték amikor eszembe jutott, hogy egyik kedvenc pancsoló helyük az Aquaworld is szervez szülinapi zsúrt.

Gyorsan kértem tőlük ajánlatot amire gyorsan jött is válasz. És innentől kezdve csak néztem, hogy milyen tökéletes szolgáltatást nyújtottak. Az általános információn kívül a telefonos megerősítésig, a számlázástól kezdve a fogadtatásig minden annyira professzionális volt, hogy mindenképpen szerettem volna ezt itt külön kiemelni.
Azért sk meghívót most is készítettem és örültem, hogy hagytak kibontakozni és rám bízták az ezzel kapcsolatos részleteket.

Animátort nem kértünk, mert arra ott volt Zoltán, aki azt mondta simán elbír ennyi gyerekkel. Bár én is bemehettem kísérőnek rám nem volt szükség így a szépen berendezett különteremben rendezgettem volna a dekorációt de nem volt mit, mert az is tökéletesen feldíszítve várt bennünket, így csak egy-két extra díszt és a szokásos képet tettem az asztalra, utána inkább beültem a jakcucciba és kicsit sem volt lelkiismeret furdalásom emiatt, elvégre az én ünnepem is, valamennyire nekem is köszönhető, hogy megszülettek a lányok, nekem is jár egy kis kényeztetés...

Különterem

Később fogtam a telefonomat és készítettem a pancsoló csapatról jó kis képeket, de inkább csak néztem őket milyen helyesek. Zoltánra azt hitték az idegenek, hogy profi animátor, így más gyerekek is szerettek volna becsatlakozni a sorversenyébe. Úgy tudom állásajánlatot is kapott az animátoroktól, akik azt mondták, azonnali kezdéssel felvennék. Tény, hogy egy ilyen bulihoz nem árt egy erős hangú vezér, aki azért nagyjából egyben tartja a társaságot és figyel, felügyel miközben persze szórakoztat is. Nyilván a 12 éves lányok és Hanna társasága már tud vigyázni magára, de kicsikkel biztosan több felügyelő szülővel ajánlatos egy ilyen buli.

Bárátnős csúszások

Mivel máshol készült tortát nem szabad bevinni, kettőt pedig túlzásnak és pazarlásnak éreztem volna rendelni, úgy beszéltük meg, hogy először a csokitorta egyik felét, majd 2 perccel később, -pont ahogy világra jöttek- a másik felét is behozzák. Vicces volt és senki nem mondhatja, hogy nem volt gondolat mögötte.
A pizzázás, tortázás és a vicces fotózás után még gyorsan lezavartam a szokásos "Ki tud többet az ikrekről?" totót amiből újra kiderült mennyire mások, aztán még kihasználva az utolsó perceket az egyébként 3 órás buliból, gyorsan a hullám-medencébe igyekezett mindenki vagy éppen a magasból ugráltak le egymás után a vízbe.

Boldogság

Ikertesók

Eszter, a 2 perccel idősebb

Úgy döntöttünk, hogy nem "pazaroljuk" a pancsolásra szánt időt az ajándékozással, így azt a hallban, a kényelmes bőrfoteleket elfoglalva ejtették meg a lányok, akikért hiába jöttek már a szülők, valahogy nem akaródzott egyikük sem indulni, helyette be nem állt a szájuk és vihogtak ahogy az a 12 éves kiscsajoktól pont elvárható.

A következő szülinapjuk is különleges lesz biztosan, ha mástól nem, attól igen, hogy "Segítség! teenagerek lesznek!!

Hirtelen felindulásból indultam a "Legyél Te az Allee bloggere" pályázaton, amit az egyébként a nagyon emberközpontú Allee Bevásárlóközpont (mi más?) hirdetett az írás forradalma' programsorozat keretén belül. Tetszett, hogy valami plusz programot kínál egy hely, ahová egyébként bevásárolni megy az ember így az egyik workshopon keresztlányommal ecsetfilccel tanultuk a szépírást, akkor készültek a pályázathoz a képek.

Új dolgokat tanulni jaj de jó

A nyertes egy éven keresztül írhatja az Allee posztjait, ráadásul nem ecsetfilccel hanem egy hiperszuper laptoppal (amire nekem most valljuk be elég nagy szükségem is lenne).

Próba szerencse. Volt egy gondolatom, amit továbbgörgetve megszületett az írás, amit beküldtem. Nemrég pedig egy email érkezett, amiben az állt, hogy gratulálnak, mert a TOP 10 ESÉLYES BLOGGER között vagyok. Mivel tudom, hogy nem tartozom a "nagymenő" (értsd hatalmas követőtáborral rendelkező) bloggerek közé talán még inkább nagy dolognak tartom, hogy több, mint száz pályázatból választotta ki a zsűri a top 10-et, köztük az enyémet, amit most itt is közzéteszek.

Képtelen vagyok üres kézzel kijönni egy könyvesboltból

Íme

Az én ALLEEM

-Sziasztok! Érezzétek jól magatokat! Majd jövök értetek! -mondom a lányoknak, ám ezt már nem hallják, mert úgy rohannak be barátnőjükkel a csinos kis budai ház szobájába, ahogy csak a 12 éves bakfisok tudnak.

Van 3 órám, amit értelmesen kéne eltölteni. Hazamenni, aztán visszajönni nincs értelme. Akkor mit csináljak itt Újbudán, ahol utoljára akkor jártam amikor még Skála Kópé integetett a neonreklámról? Muszáj mindig emlékeztetni magamat az életkoromra? Várjunk csak! Ez nem is rossz ötlet. A Skála már csak szép emlék de azóta egy új bevásárlóközpont épült a helyére. Megnézem. Az a neve, hogy Allee. Vajon hányan tudják, hogy fasor, hosszú, széles, egyenes út a jelentése? Mindenképpen megkérdezem a lányokat a zsúr végén. Nemrég műveltségüket teszteltem, és arról érdeklődtem, hogy milyen kép jut eszükbe Raffaelloról? Kórusban vágták rá, hogy az a kókuszos fehércsokis golyó.

Na jó. Bemegyek az Alleeba és plázacica leszek. Tényleg. Létezik még ez a jelző? Régen arra mondták, aki egész nap tűsarkúban, libbent be egyik boltból a másikba és másról sem beszélt csak az új szerzeményeiről. Vagy azokra a lányokra mondják, akik adnak magukra divatosan öltözködnek? Mondjuk egy-két divatos őszi darab nekem is jól jönne.

Múlt héten az egyik közvéleménykutatás kitöltésekor, amikor beírtam az életkoromat, azt írta az automata válasz, hogy sajnos az én véleményem nem érdekli őket. „Anyád!” -mondtam félig hangosan, majd a szóban megkapaszkodva így folytattam magamban. Hiszen mi anyák vagyunk azok, akik a bevásárlást intézzük, akik a kötelező olvasmányhoz való könyveket beszerezzük, akik edzőcipő, fehér harisnyanadrág, radírozható toll után rohangálunk. Mi vagyunk, akik a szülinapi zsúr kellékeit, a gyertyától kezdve a pinátáig beszerezzük. Mi vesszük meg a színházjegyet, mi váltjuk ki a vitaminokat a patikában. Mi anyák tesszük lakberendezési tárgyakkal az otthonossá a szobákat… Mi vásárolunk!

Jó, hogy eszembe jutott, mert a C&A-ban megvettem a pizsamát a nagylányomnak, mivel a régi már a bokája fölé ért és örültem annak is, hogy végre nem jegyüzérektől kellett beszereztem a színházjegyeket hanem útban a Calzedonia felé. A DM-ben összeválogattam a három lányos család hétköznapjaihoz nélkülözhetetlen piperéket, a Promodban és az Orsayban viszont csak magamra gondoltam és végre-végre nemcsak anyukának, hanem jó nőnek éreztem magam, főleg mert találtam magamnak igazán csinos darabokat. Ebben az érzésben aztán annyira lubickoltam, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek és belehuppantam egy éppen üres székbe a Nail &Go-ban, ahol a mosogatástól megkopott körmeimet varázsolták újra. Az InterSparban már újra háziasszonyként bevásároltam és ennél a pontnál azt éreztem, hogy csupán csak egy kávéköltemény hiányzik a boldogságomhoz. Hiába fogadtam meg ezerszer, hogy nem veszek újabb szakácskönyvet, persze a Libriben egy villám recepteset beszereztem és egy másikat a pozitív gondolkodásról mert az mindig kell. Ezekkel a szerzeményekkel felszerelkezve ittam meg a FreiCafé-ban maharadzsa kedvenc kávéját, majd elővettem jegyzetfüzetemet és meglepődve vettem tudomásul, hogy a „to do” listám felét máris kihúzhatom.

To do lista egy fincsi kávéval

A szatyrokkal a kezemben kicsit úgy éreztem magam, mint a Pretty Woman-ben Julia Roberts. Még a dalt is dúdoltam magamban. Pretty woman walking down the street...pretty woman...

Gondolataimból a lányok telefonhívása zökkentett ki. „Anya! Hol vagy? Jössz értünk vagy itt aludhatunk Dalmánál?” Nos, hát igen. Kicsit késve érkeztem a gyerekekért. A vendéglátó anyuka viszont kicsit sem volt mérges emiatt. Látva a kezemben a szatyrokat rám kacsintott és mindent értett.

Este megkérdeztem a lányokat, hogy tudják -e mit jelent az Allee szó? Azt mondták, hogy igen, az egy olyan bevásárlóközpont, ahová Dalma anyukája szokott járni, mert szerinte ott mindent el lehet intézni, tök jó boltok vannak és közben mégsem fárad el.

Nem javítottam ki őket. Ehelyett meg kellett ígérnem nekik, hogy legközelebb őket is magammal viszem.

A zsűri egyébként még gondolkodik.

Így vagy úgy nekem már ez is felér egy nagy vállveregetéssel.

Ezt tényleg megvettem

Jééé ez rólunk szól, ezek mi vagyunk!

Annával először egy olyan foglalkozáson találkoztam, ahol rossz, megunt pólóból lehetett jópofa nyakláncot, sálat készíteni. Magyarul újrahasznosítottunk. Annának ez az egyik oldala (ReCreativity név alatt fut) de ezen kívül van más is. Például, hogy kidobásra szánt molinókból strapabíró és trendi táskákat gyárt barátnőjével együtt Cimbi márkanév alatt. Van is nekem egy ilyen, mert kaptam tőle sok szeretettel.

Akkor még nem tudtam, hogy Anna -vagy ahogy sokan hívják, Sipi- egészen különlegesen szépen rajzol. Csak nemrég, amikor a facebook-nak köszönhetően rátaláltam Pötty nevű oldalára és nem tudtam levenni a szememet elképesztően kifejező rajzairól, akkor tudatosult bennem, hogy Anna úgy rajzol, hogy azzal szerintem másokat is megmosolyogtat, megigéz. Engem teljesen magába szippantottak a rajzok. Azon kaptam magamat, hogy hosszan nézem a színeket, a kacskaringózó vonalakat vagy épp nevetek a rajz által felvázolt epizódokon, amelyek akár másnak is ismerősek lehetnek. Az ablak előtt sorakozó szobanövények a kedvenceim azt hiszem, de a villamosos is menő, ja meg a mozgólépcsőn utazó tömeg. Imádom mindegyiket!

Írtam Annának, hogy szerintem ezekkel a rajzokkal valamit kezdenie kellene, mert mágnesként vonzza a tekintetet és mert szüksége van az embereknek ilyen üdítő képekre. Nem tudtam pontosan milyen formában, de el tudnám képzelni notesz borítóján, naptárként vagy csak úgy egy szép keretbe zárva a falon. És akkor eszembe jutott, hogy a legjobban talán annak örülnék ha Anna minket rajzolna meg az aranyos kis karakteres figurái ránk hasonlítanának és a mi életünkből csippentenék ki egy részletet amit aztán megrajzolhatna olyan annásan, pöttyösen, színesen.

Annának tetszett az ötlet így aztán küldtem pár friss képet a lányokról és két, ránk nagyon jellemző életkép leírását. Az egyik arról szól, hogy a lányok a veszekedést és igazságtalanság érzését elkerülve gyakorlatilag mindent a klasszikus kő-papír-olló játékkal döntenek el. Így dől el ki ül a Barna Batárnak nevezett autónk hátsó sorában középre (mert az a legrosszabb hely szerintük). Így döntik el, hogy ki fürdik először a kádban, ki megy először a fürdőszobába, ki iszik először a kútból egy kirándulás alatt, ki próbálja ki először az új akármit...

Kő-papír-olló a rajzon

Kő-papír-olló a valóságban

A másik megrajzolandó történet arról szól, hogy most, hogy van két majdnem- és egy erősen tini lányunk, a közös program szervezése már nem olyan zökkenőmentesen zajlik, mint ahogyan pár éve a blogomban arról beszámoltam. Mindenkit más érdekel vagy untat, az egyikük szívesebben punnyadna, a másik meg hegyet mászna, az egyikük szeret kirándulni, a másikuk utál biciklizni. Az egyiket érdekli a történelem, a másikukat untatja, az egyik oda van az állatokért és a vidéki miliőt kedveli, a másik meg a belvárosi kávézókat, cukrászdákat esetleg a ruhaboltokat látogatja szívesen. Szóval tényleg olyan programjavaslattal kell előállnom, ami mindhárom kényes ízlésű lányomnak megfelel. És amikor eléjük állok az aznapi kiruccanós ötletemmel, nem mindig fogadja azt kitörő ováció. A fanyalgást, nyafogást ami esetleg előtör belőlük egy ideje elengedem a fülem mellett. A kocsiba még kicsit duzzogva ülnek be, (persze előtte kő-papír-ollóval eldöntötték ki üljön középre), majd úgy látjuk remekül érzik magukat és itthon kénytelen kellett bevallják, hogy irtó jól érezték magukat.

A másik jellemző epizód rólunk

Nnnna ezt a két kis epizódot rajzolta meg Anna. Az eredeti verzió is a kezemben van, csak egy megfelelő keretet keresek még hozzá. Az e-mailben érkezett változatot színesben kinyomtattam, így azt bekereteztem és a nappalinkat díszíti éppen.

És az a jó hírem van, hogy másnak is megrajzolja. Elkészült a honlapja, amin lépésről lépésre (ráadásul 2 nyelven) elmagyarázza hogyan rendelhet valaki saját magának, családtagjának vagy barátjának Pötty rajzot, amit aztán vagy online kap meg hamar vagy még hamarabb vagy az eredeti művet is elkérheti, ami profi csomagolásban biztos, hogy épségben meg is érkezik.

Szerintem zseniális és irtó személyes ajándék, tele ötlettel, élettel, színnel.

Én az ilyeneket szeretem a sok felesleges tárgy helyett. Ha nincs ötleted mit adj a tanár néninek, kedvesednek, nagylányodnak, kisfiadnak, a nagyinak, az óvónőnek, a testvérednek, nézz rá Pötty oldalára és rendelj egyedi képet vicces, szeretnivaló, mindennapi, emberi pillanatokról!

2000 kőműves, 10000 segédmunkás csodája

"Aki nem volt itt, nem tudja; aki itt volt, nem felejti."

Igaza volt. Nagyon frappánsan megfogalmazta falfirka formájában az ismeretlen szovjet katona, hogy mi jut eszébe annak, aki veszi a fáradságot és megnézi a Komáromi Erődöt, amit a Duna Gibraltárjaként is szoktak nevezni.

Még nyáron iktattuk be a programunkba az UNESCO Világörökség Várományosaként ismert Komáromi Erődöt. Kíváncsi voltam rá, hogy mitől olyan nagy szám és kicsit még attól is tartottam, hogy majd a lányok unni fogják a programot, mert hát az erőd meg katona szavak nem hozzák annyira lázba őket. Előre lelövöm a poént és elmondom, hogy tényleg "must see"és cseppet sem unatkoztunk így másoknak is ajánlani fogom, hogy iktassák be családi programnak ezt a kiruccanást ha éppen a "Hová menjünk daytripre?" téma kerül elő.

Persze mi mindig lemaradunk

Alig pár autó állt a parkolóban, amin meglepődtünk, hiszen a vakáció utolsó napjaiban érkeztünk, amikor másnak is eszébe juthat kipipálni az "Ezt látni kell" bakancslistáját már ha van nekik olyan. (nekünk van). Megvettük a családi jegyünket és csatlakoztunk a kis csapathoz, akikkel együtt vártuk, hogy megérkezzen az idegenvezető, aki nagyon alapos munkát végzett és élvezhető stílusban sok érdekességgel megspékelve vitt minket körbe. Azt hiszem egyénileg is végig lehet járni az erődöt kívül és belül, ám én most azt éreztem kár lett volna kihagyni a profi idegenvezetést.

Na innen nem menekülhetett volna az ellenség (ha lett volna)

Elmondta, hogy a komáromi erődrendszer valóban egyedülálló kincs. Kiépítése 1809-ben kezdődött és 1877-ig tartott, befejezése előtt 2 ezer kőműves és 10 ezer segédmunkás dolgozott a falakon. Nekünk folyton az járt a fejünkben, hogy hogyan. Mi lehetett az első kapavágás, hogy lehet ekkora gödröt ásni majd annak az oldalába ezt az erős erődítményt felépíteni. Micsoda tervezés kellett hozzá! És hány dolgos kéz! Mindez a XIX. században. Hogyan? Ráadásul feleslegesen, ugyanis mire elkészült, a motorizált hadviselés és a légierő megjelenése elavulttá tette a hatalmas erődítményeket vagyis ez egy olyan erőd, amelyikben sosem folyt harc. A Dunai Bástyánál kezdtük a túrát, mert ez a Monostori erőd legvastagabb falú, és hadászatilag legerősebb része. Innen láthatjuk a Dunát (szó esik persze az aranymosásról és így Jókai Aranyemberéről is, aki itt űzte a mesterségét) a túlparti Révkomárom házait, és az erőd nagy részét is innen lehet felülnézetből feltérképezni.

Az erődök az 1848-49-es szabadságharc után, a XIX. század legfejlettebb haditechnikai elvei alapján, klasszicista stílusban épültek. Tényleg különleges élmény megérinteni a gondosan faragott kövekből illesztett védfalakat.

Ezek a hatszögletű kövek teljesen megbabonáztak

Háború és béke- ez jutott eszembe

A 3 km hosszú kazamatarendszer csábít a fotózásra, amit a sejtelmesen beszűrődő fény fest meg.

Fotogén kazamatarendszer

Azért nem hagyták kihasználatlanul. A Monostori erődöt 1945-ig a királyi honvédség, aztán pedig 1991-ig az egykori szovjet haderő használta. Mielőtt megkezdték az épületek helyreállítását, állítólag több ezer!!! vagonnyi lőszert hoztak ki a falak közül, vagyis ez az épület nem véletlenül szerepelt az ötödik helyen a NATO legveszélyesebb kelet-európai objektumokat tartalmazó listáján.

Laktanya

Az egyik teremben aztán egy csomó kérdésünkre választ kaptunk méghozzá egy zseniálisan ötletes animációs filmnek köszönhetően. Végre nem egy unalmas, adatokkal zsúfolt, monoton hangon ledarált múzeumi film, hanem olyan, ami nemcsak informál, hanem még meg is mosolyogtat. Kár lett volna kihagyni.

A laktanya latrinája is nagyon izgalmas beszédtémául szolgált, mert ha lehet még jobban sajnálni kezdtük azokat a kis katonákat, akiket itt képeztek ki az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Pedig nekik nagyon fontos volt ez a két év, akik nem feleltek meg az elvárásoknak és felmentették a katonai szolgálatok alól azt anyámasszony katonájának hívták, ami nagy szégyen volt. (innen ered egyébként a mondás)
Nagyon tetszett a szintén ebből a korból származó szavak (pl. egrecérozni, gléda, komendározni, regruta, cibak, bagázsi, kvártély) magyarázata és nagyon beszédesek az akkori korból származó graffitik is a falon.

Az erődben sétálva az is eszébe jut az embernek, hogy ideális helyszíne lehetne filmforgatáshoz is. Nemcsak mi gondoltuk így. Megtudtuk,. hogy a Robin Hood bizonyos jeleneteit valóban itt vették fel. Lehet, hogy csak emiatt megnézzük.

Egyes termek panoptikum szerűen vannak berendezve, hogy még jobban el tudjuk képzelni milyen volt a katonák élete, min aludtak, hogyan ettek, mennyire fázhattak és ugye hol végezték a szükségleteiket.

A szovjet megszállás alatt is jó szolgálatot tett az orosz katonáknak, akik szerencsére nem amortizálták le teljesen, inkább lőszer raktárnak használták az épületet. Ekkortájt írhatta a falra egy ismeretlen katona az azóta elhíresült szöveget, hogy "Aki nem volt itt, nem tudja; aki itt volt, nem felejti."

Minden évszakban megkapó látvány lehet. Megnézném újra amikor hó borítja a területet.

ui. Ha már ott jártunk, átugrottunk Szlovákiába is, hogy együnk egy jó knédlit, sztarpacskát de végül nem volt egyszerű küldetés így egy helyi gyorsétteremben kötöttünk ki. Na majd legközelebb.

A tündér-boszorkánnyal

Szerintem nem először mondom el, hogy a blogolásnak nagyon sok olyan találkozást, ismeretséget köszönhetek, amelyek lehet, hogy enélkül nem jöhettek volna létre. Lehet, hogy nem futottam volna össze Diával se, aki egy bloggereknek tartott mini találkozón ült le velem szembe és kiderült, hogy Dianatura név alatt készíti saját kezével (és szívével) az illatszereit. Mivel van egy dr. előtag is a neve előtt, gondoltam, hogy azért elég jól érti a dolgát és mivel ő maga is anyuka azt is tudtam, hogy ha lehet még gondosabban válogatja meg az alapanyagokat. És igen. Úgy kell elképzelni, hogy Dia az otthonukból feláldozott egyik szobában, mint egy jó boszorkány, úgy keveri a krémeket, készíti a szappanokat vagy formázza a deo stifteket. Természetesen engedélyezett körülmények között és tényleg szívvel lélekkel úgyhogy megérdemli, hogy mások is megismerjék őt és a termékeit.

Úgy emlékszem itt még sosem mondtam, hogy az illatok mennyire fontosak az életemben. Ha belépek egy lakásba, szállodába az illat az első névjegy arról a helyről és nagyon fel tud dobni ha az az illat az orromnak kedvező. Szeretem az új könyvek illatát, a magazinokét, a ruházati boltokét, a papír írószerét. Gyakran gyújtok meg itthon füstölőt, illatgyertyát de például nem bírom a mesterséges légfrissítők illatát.

Nem véletlen, hogy először ebben a kérdésben kértem Diától tanácsot vagyis azt kérdeztem tőle, hogy mit csepegtessek és hová ha azt szeretném, hogy jó illat legyen mindig itthon. Illóolajokról hallattam már persze de azt csak most tudatosult bennem, hogy ezt is hamisítják, vagyis ha nagyon olcsón látjuk valahol, akkor gyanakodhatunk, hogy nem eredeti, szintetikus vagyis nyomokban vagy még abban se tartalmaz valódi illóolajat. Hogy ezt lélegezzük be? Na ne! Korábban már részt vettem egy illóolajokról szóló előadáson, ahol azért megtudtam, hogy a teafa az egyik legerősebb fertőtlenítő, így azóta mindig tartok itthon egy kis fiolával és ezt csöpögtetek a csípés helyére. Masszírozhatok is egy finom orvosi levendula olajjal vagy inhalálás idején csepegtetek egy keveset a vízbe a mentából.

Szóval lett egy saját boszorkányom, aki ellát tanáccsal és akitől meg mertem kérdezni, hogy miért ilyen borsos az ára a valódi illóolajnak. Elmondta, hogy azért mert képzeljem el, hogy 5-8 tonna virágzó növényből lesz 1 l citromfű illóolaj. Vagy az örök kedvencből, az orvosi levendula szárából 120 kg kell 1 l illóolajhoz.

Relax

A lányok nagyon szeretnek kádban lubickolni, főleg ha valami finom illatos fürdőbombát dobhatnak a vízbe. A szülinapi listájukon is szerepelt egy két tétel a méregdrága és nagyon színes lush termékekből, amit én összeszorított fogakkal teljesítettem is. Pedig ott járt a fejemben, Dia figyelmeztetése, hogy ami ilyen csodás színekben pompázik az nem lehet természetes. A természetes színek mindig földszínűek. Úgyhogy többet nem veszek ilyet. Ellenben készítek. Mondjuk karácsonyi ajándékba. Gyerekkoromban úgy tanultam, hogy nem illik szappant vagy más tisztálkodó szert adni ajándékba, mert akkor azt gondolhatja a megajándékozott, hogy azért kapja, mert piszkos. Én ezt már akkor is hülyeségnek tartottam, most meg pláne. Szóval karácsonykor az egyik DIY ajándék amit a lányokkal készítünk el, celofánpapírba csomagolt fürdőgolyó lesz méghozzá Dia receptje szerint, amit a blogján találtam sok hasznos cikk mellett.

Dia dolgozik

És hogy miért írtam le mindezt? Mert úgy döntöttem időről-időre bemutatok egy olyan ismerőst, barátot, blogger társat, akinek a tevékenysége szimpatikus számomra és így tényleg bátran merem ajánlani másnak is. A termékeiket, az írásaikat, a munkájukat. Olyanokét, akiket valami miatt csodálok és megérdemlik, hogy minél több emberhez eljusson a hírük.

Ő még csak most 14

Adventi morzsák

Gyerekmentes Szilveszter

Disneyland

Kerámia stúdióban töltődtem

Nyertünk, így aztán mentünk

A nyarunk íze: karamellás bodzaszörp

Hogyan készül?

VAKÁCIÓ avagy én adom a jutalomkönyvet

Szeretünk Nagybörzsöny (és nemcsak a kenyérlángos miatt)

Szarajevó, Mostar

Irány Kotor!

8 másodperc

Mini Segway

Bokod, a lebegő falu

Vizes szülinapi buli. A 12.

Az én ALLEEM

Rajzok rólunk

Monostori Erőd

Illatok