Quantcast
Channel: Lábnyomok
Viewing all 191 articles
Browse latest View live

Két keréken a Velencei-tó körül

$
0
0



Szép időt mondtak a hétvégére, tele voltunk energiával így valami olyan kütéri programot kerestem ahonnan garantáltan kipirulva, kellemesen elfáradva térhetünk haza. Így jött az ötlet, hogy biciklizzük körbe a Velencei-tavat hiszen az utóbbi időben mindenhonnan azt hallottam, hogy rengeteget áldoztak a kerékpárútra arrafelé és egyébként is kényelmesen körbetekerhető táv. Külön szimpatikus, hogy nincsenek túl nagy emelkedők, így a kevésbé edzettek is simán meg tudják tenni az utat. Azon a szakaszon ahol nincs kiépített bicikliút nem túl nagy a forgalom és mesés a táj. Szóval nagy kedvem lett családostul megtenni a kb. 32 km hosszú szakaszt és nem is kellett győzködni senkit, hogy induljunk útnak. Már csak biciklikölcsönzőt kellett találnom, lehetőleg olyat ami így a szezon elején, március végén is nyitva tart. Kb 5 perc után meg is találtam a fagyizóval egybekötött Zebra kerékpárkölcsönzőt akiket fel is hívtam és lefoglaltam magunknak 5 bicajt. Gárdonyban, az Aldival szemben van a kis ház ahol már vártak bennünket méghozzá nagy szeretettel és karbantartott, igényes biciklikkel. Kaptunk térképet, sok-sok hasznos tanácsot így például azt is, hogy hol ebédeljünk, hol számítsunk majd emelkedőre vagy éppen veszélyesen meredek lejtőre ahol azért legyünk észnél és hol láthatunk őzikét.



Az, hogy a kerékpárkölcsönző fagyizó is egyben külön jó, mert nem kellett gondolkodnom a díjakon. Egyértelmű volt, hogy 1-3 gombócos fagyikat lehet majd a teljesítmény függvényében kapni. A tulajdonos hölgytől azt is megtudtuk, hogy nem a cuki csíkos patásról lett elnevezve a hely hanem a család neveinek kezdőbetűiből jött ki az hogy ZEBRA. Én nagyon drukkolok nekik és remélem sok vendégük lesz. Megérdemlik, mert amellett, hogy kedvesek, tényleg finom a fagyi, a biciklik kiválóan karban vannak tartva még arra is gondoltak,hogy nem árt ha van egy kulturált mosdó is...

Az első LIDL- nél megálltunk, hogy innivalót és pár energiát adó müzliszeletet vegyünk aztán úgy terveztük, hogy az Ingókő vendéglőig megállás nélkül tekerünk. Így is lett és csak az autópálya felett átívelő hídon álltunk meg egy rövid időre, hogy integessünk az alattunk átsuhanó autósoknak de legfőképpen a kamionoknak akiknek a nemzetközi (értsd behajlított kart lefelé húzva) "dudálj!" jelzést mutattuk és nagyon élveztük, hogy mindegyikük megnyomta a kürtjét nekünk. Ez a kis kaland eléggé feltöltött bennünket ahhoz, hogy tovább tekerjünk a nádasokkal övezett úton. Tökéletes idő volt a biciklizéshez bár időnként erős ellenszélben kellett tekernünk és a túra végén már nagyon ijesztően lógott az eső lába ami arra volt jó, hogy belehúzzunk.



A fagyizós hölgy tanácsára Sukorón az Ingókő étteremnél tettük le bringáinkat és itt ebédeltünk. Kockás abroszos aranyos vendéglő semmi különös kiszolgálással viszont szép nagy adagokkal és finom ételekkel. Valószínűleg megszokták az éhes vándor és biciklis látványát. Rajtunk kívül még két biciklis család is őket választotta ottlétünk alatt.

Ebéd után kicsit nehezünkre esett a tekerés de aztán belejöttünk és nagyon élveztük a lejtőket amikért érdemes volt kicsit küzdeni. Tényleg nagyon szép szakaszon vezet az út, Velencénél pedig közvetlenül a vízparton ahol újra megálltunk kicsit, hogy a hattyúkat etessük.



Ekkor már nagyon beborult az ég ám az esőt pont megúsztuk. Amikor barátnőm hívott, hogy mit csinálunk és én mondtam, hogy biciklizünk akkor azt hitte megőrültünk hiszen ott Pesten egész nap szakadt. Bevallom így duplán örültem, hogy leugrottunk a Velencei tóhoz erre a programra.
Abban is biztos vagyunk, hogy megismételjük de akkor már úgy, hogy a sok-sok látnivalót (Gárdonyi emlékház, Ingókövek, Pákozdi csata emlékmű stb) is megnézzük közelebbről és jó lenne majd lubickolni is a tó selymes vizében.


A fagylalt jutalmat mindenki megkapta, a hazafelé vezető utat a hátső sor végigaludta én pedig elterveztem hogy mindegyikük kap majd egy kis oklevelet, hogy emlékezzenek a Velencei-tavat megkerülő 32 kilométeres biciklizésükre. A táv kb 3 óra alatt megtehető de aki szeret kicsit megállni, ebédelni, körülnézni, hattyúkat etetni, kamionokat dudáltatni, fényképezni annak 4-5 óra alatt sikerül visszaérni a kiindulási pontra.




Azóta már a szobájuk falán van.




Fészekrakás

$
0
0




Budepest kertvárosban madárcsicsergősek a reggelek. Én ébredek fel leghamarabb a családban. Lemegyek a konyhába, elkészítem a kávémat és kiülök a teraszra töltődni, madárcsicsergést hallgatni. Próbálom felismerni a madarakat tolluk és hangjuk alapján. Elhatároztam, hogy felveszem majd annak a madárnak a hangját, amelyik úgy énekel, mint a "Ha én gazdag lennék.. " kezdetű nóta eleje és megkérdezem egy ornitológustól, hogy milyen madár éneke ez. Persze sosem tettem meg.

Mégis meghallgattatásra talált vágyam, mert egy új, telefonra letölthető zseniális applikáció pont ebben segít vagyis hang alapján azonosítja a madarakat. Sajnos kicsi a tárhelyem ami eddig nem izgatott különösképpen de a madárhang felismerő applikáció miatt veszek egy nagyobbat!





Szeretjük a madarakat noha a lányok megmosolyogtak amikor az előbb említett applikáció csodájáról meséltem nekik..
Tavaly a Naplás tónál jártunk, ahol madárgyűrűzést láthattak sőt a tenyerükbe vehettek egy törékeny kis barátposzátát és ők reptethették el a szabadba. Nagy élmény volt és azt hiszem ez vot az a pont ahol szorosabb kapcsolatba kerültünk a madarakkal.

Itt vásároltuk meg azt a madárodút is amit a kertünk vérszilva fájára tettünk ki, reménykedve hogy majd felfedezi magának egy madárcsalád és fészekrakás céljából birtokba veszi. (A MME-től bárki beszerezhet hasonlót és ezzel támogathatja működésüket.)



Télen gondosan etettük a madarakat aminek tavaszra meg is lett az eredménye. Az odúba beköltözött egy cinege család, fészket építettek, tojást raktak ám egy hatalmas vihar leverte a fáról az odút. Félve lestem bele és titkon azt reméltem még nem volt benne tojás és nem történt madárcsaládi tragédia ám sajnos nem lett igazam. A tojások ripityára törtek, a madármama pedig keservesen sírt valahol a bokrokban. Mi is..

Tanulva az esetből megkértem Zoltánt, hogy legyen olyan kedves és erősítse fel az odút olyan biztosan, hogy csak a fakivágással együtt tudjon leesni onnan.

Az odú úgy van kialakítva, hogy a tetejét egy mozdulattal felemelhetjük és ott beleshetünk rajta. Így késztettem az első képet még áprilisban ahol azt láthattuk, hogy mohából elkezdték építeni a fészek alapokat. Egy héttel később már pihe-puha szöszökkel bélelték ki majd még egy hétre rá már cinkemamát láthattuk a tojásokon üldögélni. Azóta nem merem zavarni őket, nem fényképezek, inkább egy élő webkamárás közvetítést figyelek a lányokkal együtt akik szerint ez maga az anyaság csodája. Ennyi éhes szájat etetni szüntelen és hogy emlékszik rá, hogy melyik fióka kapott már legyet.









Szóval ilyen kis csodák történnek most a kertünkben.


Névnapi palánták

$
0
0





Telitalálat. Ez a szó jut eszembe a lányok névnapi ajándékáról. Egyszerűen zseniális! Minden alkalommal ezt gondolom amikor elsétálok a tankertünk mellett. Ilyenkor tavasszal különösen így érzem és hangosan ki is mondom. Tavasszal ünnepeljük Noémi, Eszter és Hanna névnapját is és minden évben ilyenkor érkezik sógornőm a palántákkal, amelyeket aztán vele vagy nélküle elültetünk a bátyám által eszkábált kis tankertbe. Abba a kertecskébe amelyik három évvel ezelőtt készült (írtam is róla) a névnaposoknak azzal az ígérettel, hogy minden évben jön belevaló palánta is.

Idén is megérkeztek a nagynéni ajándékai amelyeket aztán közösen el is ültettek. A paradicsom, a paprika, uborka és karalábé palánták az általunk korábban elvetett retkek mellé kerültek.


Az aprócska retekmagokat még kora tavasszal ültették el a lányok, mert megint hitetlenkedtek, hogy abból valaha normális méretű zöldség fejlődik majd pedig máris szemmel látható az eredmény, a természet csodája, hogy a növény meghálálja a törődést és azt ha a csigákat arréb hajítják.
A leglátványosabbab egyébként a napraforgómag ültetésével demonstrálhatjuk, hogy milyen csodálatos a természet. Biztos vagyok benne, hogy idén is elvetünk valahová egy két ilyen magot, hogy nyár közepére újra a magas, nagy tányérú virág legyen kertünk dísze.


A világ legjobb ajándéka!-mondom magamban amikor látom, hogy gondozzák, locsolják a palántákat és rohannak hozzám, ha meglátnak egy termést kirajzolódni. Látni a saját szemükel hogyan alakul ki a csenevész szárból egy kislabdányi karalábé, hogyan érnek a paradicsomok szép pirosra és csodálják azt is ahogyan eléri megfelelő méretét és alakját a paprika.

Nem tudom, hogy annak akinek nagy földje van és természetes a gazdálkodás, földművelés, ültetés, betakarítás látványa ugyanúgy elalél attól ha szép a termés, hogy ők is csodálattal nézik a természetet ezt a nagy varázslót vagy már megszokták, nekünk városiaknak (még akkor is ha kertvárosban élünk) ez nem mindennapi.

Mondjuk nem is árt ha látják mennyi munka, vesződség, törődés, aggódás (mondjuk egy jégeső miatt) párosul még egy ilyen kicsiny kerthez is. Képzeljék csak el ugyanezt egy nagy termőföld esetén. Hogy ha kézbe veszik a hagymát, répát, krumplit, jusson eszükbe milyen fáradságos munka van mögötte. Szoktunk erről beszélni miközben kapirgáljuk a földet vagy éppen locsolunk.
Eszterrel különösen mivel mostanában szombat reggelente -mi a koránkelők- piacra járunk.




A hétvége amikor Eszter szállodaigazgató lett

$
0
0





Bevallom nem szeretem az olyan játékokat, pályázatokat, versenyeket ahol úgy érhet el helyezést a vállalkozó kedvű gyerek vagy felnőtt, hogy lájkokra vadászik. Nem tartom igazságosnak egy rajzpályázat esetén sem, hogy az a mű ér el helyezést amire a legtöbben szavaznak. Megkímélem a gyerekeimet és magamat is az ilyeféle csalódásoktól bár egyszer belefutottunk egy ilyen típusú játékba de legalább alkalmam nyílt elmagyarázni a lányoknak, hogy miért nem szabad ilyen versenyekben részt venni.
Persze megértem a pályázat kiíírójának álláspontját is. Neki érdeke, hogy minél több emberhez eljusson a híre, adatbázist kell építenie. No mármost ha ezt ügyesen csinálja az adott cég marketingese akkor ez akár jól is elsülhet. Ilyen volt a KidsOasis, a gyerekbarát szállodák minősítésére szakosodott cég is aki egy hihetetlenül jó kis gyereknapi kampányt talált ki aminek már a neve is "Legyél te is szállodaigazgató!" különlegesen hangzott. Az volt a feladat, hogy egy egy perces videóban mondja el a bátor jelentkező azt, hogy ha ő lenne a szállodaigazgató akkor milyen szolgáltatásokat vezetne be a hotelben. Nagy volt a tét, mert a kiírás szerint a legtöbb 20 szavazatot összegyűjtött jelentkező közül 10 nyertest egy válogatott zsűri választ majd ki, azaz 10 gyerek veheti át gyereknapon valamelyik KidsOasis minősítéssel bíró hotelben az irányítást.

Tetszett az ötlet és tetszett az is, hogy az első húszba kellett bejutni, mert azért attól nem zárkóztam el teljesen, hogy valamennyi erőfeszítést tegyünk a cél érdekében és megkérjem a facebookon aktív ismerőseimet, hogy szavazzanak Esztire. Azt gondoltuk ez egy reális cél, kis erőfeszítéssel és minimális könyörgéssel bejuthatunk a húszba. Azt gondoltuk, hogy annyira azért vagyunk kreatívak és ügyesek, hogy utána majd a zsűri is úgy ítélje meg, hogy a videónk egyedi és Eszter lehet az egyik szállodaigazgató. Szóval azért bíztunk a képességeinkben is.

Mivel csak egy gyerek pályázhat azt találtuk ki, hogy Eszter (aki inkábba szavak embere) alakítja a szállodaigazgató asszony szerepét és Noémi lesz a titkárnője, Gizike álnéven. Gyorsan átbeszéltük a forgatókönyvet, együtt gondolkodtunk azon, hogy szerintük milyen szolgáltatás tehet még gyerekbarátabbá egy szállodát majd a megfelelő öltözéken kezdtünk dolgozni, hogy még hitelesebbnek tűnjön az alakítás. A legnehezebb dolgunk az egy perces időkorlát betartásával volt. Annyi ötlete volt a lányoknak és annyira élvezték a színészkedést, hogy folyton túl hosszúra sikerült a video, márpedig a zsűri ebben nagyon szigorú volt így nem engedhettük meg magunknak, hogy akár egy másodperccel is hosszabb filmmel pályázzunk.

Az a helyzet, hogy ezzel azért volt munka. Persze össze is csaphattuk volna de mi biztosra akartunk menni. Azért egy kis nyelvbotlást hagytunk benne, hogy ne tűnjön túl mesterkéltnek. Nagyon jól szórakoztunk, sokat nevettünk főleg amikor valamit elrontottunk és pont mikor már kezdett elegünk lenni az egészből szerencsére összeállt a film amit már csak Zoltánnak kellett megvágni sajnos elég alaposan, így kimaradt pár jó rész is. Pl. Eszter azt is lediktálta Gizikének, hogy örülne ha holnaptól csoki szökőkút lenne a recepción.

Amikor kikerült a video a KidsOasis facebook oldalára elkezdődött a szavazatgyűjtő kampány. Mondjuk könnyű dolgunk volt, mert szintén a cég jó ötlete folytán a szavazókat azzal ösztönözték, hogy közöttük is kisorsolnak egy családi utazást.
Ezúton is köszönöm azoknak a barátoknak, ismerősöknek és olvasóknak a sok szavazatot hiszen nekik köszönhetően simán bejutottak a lányok az első 20-ba ahonnan aztán már a zsűrinek köszönhetően Eszter a hajdúszoboszlói Hotel Atlantis igazgatójának székét vehette át gyereknapon.

Már csak azon izgultunk, hogy milyen fogadtatásban lesz része Eszternek majd, aki nagyon komolyan vette a feladatot. A gyerekek szeretnek kis felnőttek lenni, szeretik a felelősséget és a feladatokat. Reméltük, hogy az igazi igazgató átérzi ezt és partner lesz a játékban.


Az volt. De még mennyire! A lakosztályban a bekészített kölyökpezsgő és a többi meglepetés csak a kezdet volt. Másnap Eszti megkapta a "Ma én vagyok a szállodaigazgató" feliratú pólóját és hála Szuromi Györgynek elég részletesen megismerte hogyan is működik egy ilyen igényes szálloda. Az élményekről beszámoló is készült a KidsOasis részére amit most eredeti formájában bemásolok.




XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Reméltük, hogy kedves fogadtatásban lesz részünk a Hotel Atlantisban de ennyire sok figyelmességre azért nem számítottunk.
A hotel parkolójának minden helye foglalt volt ami teltházra utalt. Eszti nagyon boldog volt, hogy sok ember előtt lehet szállodaigazgató és még boldogabb lett amikor megpillantotta az arany színű kordont amely az egyetlen szabad helyet nekünk foglalta. A bejárat mellett azonnal kiszúrtuk a KidsOasis négy szélforgós tábláját Eszter pedig kötelességének érezte, hogy megnézze mit jelent ez a minősítés a valóságban. Mert egy jó szállodaigazgatónak mindent ellenőriznie kell.

A recepción mosolyogva fogadtak és miután megkaptuk a koktél- és süti utalványokat, no meg a szobakártyákat elmondták, hogy ma még töltődhet az ideiglenes igazgató kisasszony viszont másnap reggel munkába kell állnia. Új egyenruhát kap és szeretettel várja majd a jelenlegi igazgató, Szuromi György.


Az elegáns lakosztályunkba belépve jégvödörben behűtött kölyökpezsgő, mesés gyümölcstál, ajándékok és egy kedves üdvözlőkártya várt bennünket . Micsoda gesztus! Eszter az Atlantis kabalafigurájának, a delfinnek örült a legjobban.





És elérkezett a várva várt nap. Reggeli alatt már arról beszélgettünk, hogy reméljük láthatjuk hol készül ez a sok finomság. Mert sok szállodában jártunk már de a reggeli (és vacsora) választék itt annyira változatos és gazdag volt, hogy megállapítottuk, hogy az eddigiek közül a legjobb.

Mosolyogva várta Esztert az igazgató talán mert tudta, hogy két napig végre ő is wellnesezhet mivel az irányítást bátran Eszterre bízhatja erre az időre. Természetesen az irodájában kezdtük a beszélgetést. És képzeljétek, nincs óriási bőrfotel az íróasztal mögött csak egy szerény- és a berendezés sem hivalkodó. Mint kiderült nem is lenne sok értelme, mert egy szállodaigazgató mindig mozgásban van, viszonylag ritkán ül az íróasztala mögött. Eszter is pont így képzelte. Hogy mindent megfigyel. Mert egy jó szállodaigazgatónak ismernie kell az összes munka folyamatot.

Noémi az asszisztensi széket foglalta el ezalatt, Hanna pedig ahogy ígérte dokumentálta a felejthetetlen pillanatokat. Eszter megkapta a kitűzőjét és az egyen- pólóját aminek az elején és a hátán is egy felirat mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a viselője a szálloda igazgatója.





A bárban gyerekkoktéllal koccintottunk majd innen indultunk a legfelső szintre, hogy szó szerint a tetőtől a pincéig bejárjuk a hotelt, minden kulisszatitkot megismerhessünk és beléphessünk olyan ajtókon amelyekre az van kiírva, hogy "Idegeneknek belépni tilos!"

Sokat kérdeztünk de György mindenre kimerítően és türelmesen válaszolt. Különlegesnek éreztük magunkat attól, hogy a napkollektorokat és a Hotel Atlantis feliratot a magasban, hátulról láthatjuk és hogy a konyhai elszívóból áradó levegőbe beleszippanthatunk. Mert egy jó szállodaigazgatónak a hotel minden szegletét ismernie kell.

A hotelnek saját mosodája van ahol hófehérré varázsolják a törölközőket, köntösöket, ágyneműket. Ennél a résznél időztünk el a legtovább. Esztert minden érdekelte. A mosószer-adagoló, az óriási mosógép de leginkább a vasalógép, ahol munkába is állt. Nagyokat nevettünk amikor a szennyes a ledobócsövön keresztül nagy huppanással megérkezett. Látni akartuk kik dobálják le így a szobaasszonyokkal is megismerkedtünk akik természetesen megtanítottak az ágyazás fortélyára. Bizony ez sem könnyű munka.
Mert egy jó szállodaigazgató értékeli a munkatársak erőfeszítéseit.







A konyhában már javában készült az ebéd. Itt találkoztunk a séffel akinek megköszönhettük azt a sok finomságot amit addig elfogyasztottunk. Látszik, hogy apuka, mert hihetetlen kreativitással tervezi meg a menüt amelyikben a válogatós vagy az ínyenc gyerek is talál kedvére valót. A rotyogó fazekak közelébe nem merészkedtünk, inkább a cukrászatot figyeltük meg közelebbről és a habzsák helyes használatát gyakorolhattuk vagyis az áhított főzőtanfolyamból is megvalósult valami. :-))
Mert a jó szállodaigazgató is holtig tanul.

A wellnes részleg is pazar és ahogyan az igazgató kisasszony megállapította hihetetlenül karbantartott és makulátlanul tiszta. A bio- és infraszauna no és a sószoba volt a legnépszerűbb nálunk.
Az Atlantisban a gyógyvíz is helyben van. Ennek mondjuk a felnőttek örülnek leginkább. A gyerekek az élménymedencében vagy a kinti medencében lubickoltak. Ugyanitt van felállítva egy óriás trambulin amin Eszter minden este és reggel edzett, mert egy jó igazgatónak az egészségével is törődnie kell.


Végezetül a gépházat, a medencék üzemelésének központjába mentünk le. Vízmintát is itt kell venni de Eszter most eltekintett ettől, mert saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy itt ügyelnek a klór adagolására. Végre nem csípte az orrunkat semmi. Mert egy jó szállodaigazgató ügyel a részletekre.

A konferencia terem egyik részében X-box, pingpong asztal várja a nagyobbakat. A kicsiknek biztonságos csúszda van felállítva. A gyereknap alkalmából most extra programokkal is készült a hotel. Akinek kedve volt az szumó birkózóvá válhatott vagy játszhatott az óriás társasjátékkal de készíthettünk üvegmatricát is sőt egy
lufihajtogató bohóc is fokozta a gyerekek hangulatát. Újabb figyelmesség az is, hogy szendvicsek (levágott héjú, mert ugya a legtöbb gyerek úgy szereti) és ital volt ízlésesen kitéve nehogy az éhség elrontsa a jókedvet.

Eszter éppen az órásdobókockával dobott egy hatost amikor megkapta Szuromi György igazgatótól az elismerő oklevelet amiben tanúsítják, hogy gyereknapon ő vette át az irányítást. Ez az emléklap azóta képkeretben, Eszter szobájának falán van, hogy minden alkalommal amikor ránéz emlékezzen a nem mindennapi élményre és ha egyszer tényleg szállodaigazgató lesz belőle (most éppen azt szeretné) akkor megmutathassa, hogy így kezdte.



Nem sok kedvünk volt elhagyni a hotel kényelmét de azért kiugrottunk felfedezni a várost és a fő attrakciónak a bringóhintózásnak is eleget tettünk. Felfedeztük a környék szállodáit és megállapítottuk, hogy az Atlantis mind közül a legízlésesebb, legelegánsabb és nagyon büszkék voltunk arra, hogy mi is a vendégei vagyunk.


Hajdúszoboszló tökéletes célpont a felüdülni, újjászületni, kikapcsolódni vágyóknak. Itt található Európa legnagyobb fürdőkomplexuma ami önmagában csábító. Ám ha az is fontos valakinek, hogy a családjával magas színvonalú, minden igényt kielégítő szállást találjon, ​​​​​​akkor a Hotel Atlantis a tökéletes választás. Mi már tudjuk.


xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Sokan örültek velünk együtt és sokan gratuláltak. Nekik is csak azt mondtam amit most leírok. Ne féljetek játszani, pályázni! Bátraké a szerencse és ha meg sem próbáljátok akkor biztosan nem nyerhettek. Ugyanakkor kétszer is érdemes megnézni milyen játékban vesz részt az ember, érdemes elolvasni a feltételeket a szabályt, nehogy szomorúság vagy igazságtalanság érzése uralkodjon el a gyereken vagy épp a szülőn.

Eszter egyébként nem sokkal ezután a saját szülinapi zsúrját is megnyerte, mert részt vett a Zsúrom.hu pályázatán ahol egy naplóbejegyzést készített és ami annyira jól sikerült, hogy a zsűri neki ítélte a fődíjat, egy szülinapi bulit. (Ezen a pályázaton Noémi is indult de szerencsére nem szomorodott el, hogy nem az ő műve lett az első, hiszen Eszter nyereményéből ikertestvéri jogán ő is profitál. )

Mini pékek

$
0
0



A sok, adalékanyaggal dúsított, természetellenesen nagyra puffasztott zsömléket áruló pékségek terjeszkedése ellenére is van egy igazi nagy név az országban, akiről biztosan mindenki hallott és akinek a márkenevében (és a kenyerében is) benne van minden. A Jókenyér név alatt futó Ludwig-Mentesi pékség arról híres, hogy hogy 100%-ban természetes alapanyagokból készítik a kenyereiket. A bemutatkozó szövegükben azt írják, hogy "Hisszük, hogy mindaz, ami a kenyérhez kell, a természet ajándéka: liszt, víz, só és élesztő. Ezért kerüljük az ízfokozókat, adalék- illetve színezőanyagokat és előre elkészített lisztkeverékeket." Termékeik ott vannak a legnagyobb élelmiszerboltok polcain és egyre több kávézó-pékség is nyílik a városban aminek én mindig nagyon örülök.

Klárit, a pékség ügyvezetőjét vagy ha jobban tetszik anyját, középiskolás korom óta ismerem. Osztálytársnők voltunk sőt barátnők is, akiket aztán a ballagás után az élet különböző irányba sodort. Klári Németországban folytatta a tanulmányait, ott fejleszette tökéletesre élelmiszeripari ismereteit én meg a repülőtéren kezdtem el felnőtt életem.

Solymáron, az akkori pékség területén tartott osztálytalálkozón vált világossá számomra, hogy Klári sok-sok munkával mit alkotott és már akkor is irtó büszke voltam arra, hogy ismerhetem. Újabb sok év telt el, az ő gyerekei nagyok lettek, az enyémek pedig iskolások és minden alkalommal amikor a boltban Jókenyér mellett haladtunk el eszembe jutott, hogy -ahogy nagyanyáink mondanák-, Klári milyen sokra vitte. .-))

És biztosan amikor egyik ilyen alkalommal nagyon erősen gondoltam rá, a szemem elé került egy hirdetés, hogy nyílt nap lesz a Jókenyérnél és lehet jelentkezni a nemrég induló gyerekpékség foglalkozásaikra. Mondanom se kell azonnal regisztráltam a lányokat akik egyébként is fokozottan érdeklődnek mindenféle gasztronómiai elfoglaltság iránt, legyen az főzés, csokikészítés vagy sütés. Mivel a férőhelyek száma limitált, a regisztrációt komolyan kell venni aminek én örültem, hiszen ez azt jelenti, hogy nem lesz tömeg, minden gyerekre jut idő, energia és szeretet. Később még érkezett egy megerősítő e-mail sőt telefonhívás is, szóval ezt is olyan németes precizitással vagy nem tudom milyen profin végzik, hogy tudtam, hogy a folytatás is hasonló lesz. Komolyan számoltuk a napokat, ezt a programot nagyon-nagyon várták a lányok (és én is) ami azért is nagy szó, mert egyre nehezebb olyan programot találnom amire egyikük se mondja azt, hogy nincs kedve hozzá, mert unalmas vagy épp ciki...

Aki ismer bennünket azt tudja, hogy próbálunk sok élményt nyújtani a lányoknak, ezért elég sok helyen megfordulunk. Ezt csak azért írom, mert a 3 órás program végén Hanna, Eszter és Noémi egyhangúlag azt mondták, hogy az utóbbi idők legjobb programján vettek részt és ezt nagyon köszönik. Ezzel el is mondtam mindent de azért leírom részletesebben mivel érdemelte ki a nyílt nap ezt a dicséretet.





A pilisszentiváni tiptop üzem emeletén már várt bennünket két, gyereknyelven igen jól értő és beszélő animátor. Ők vették kezelésbe a gyerekeket akik között annak ellenére voltak kisebbek, hogy a jelentkezésnél ott szerepel, hogy elsősorban 6 éves kor feletti résztvevőket vártak az eseményre. Ettől kicsit megijedt Hanna, mert félt, hogy ovis lesz a színvonal de szerencsére tévedtek és a két animátor nagyon ügyesen kezelte a helyzetet. Úgy tudom a jövőben majd két korosztálynak szerveznek mini pékséget ami szerintem is megkönnyítené az animátorok dolgát és a gyerekeknek is kényelmesebb lenne.

Az is jó, hogy a foglalkozás ideje alatt a szülők ott maradhatnak és ha foglalnak asztalt akkor kényelmesen kávézhatnak, sütizhetnek, szendvicsezhetnek amíg a gyerekek dagasztanak, formáznak, magokkal díszítenek, kalácsot fonnak, zsemlét gömbölyítenek. A lenti bolt tele van gusztábbnál gusztább finomságokkal így érdemes éhesen érkezni. Fényképezni is szabad. Én is éppen vettem elő a gépemet amikor nagy meglepetésemre megérkezett Klári aki csak a kedvemért ugrott be birodalmába és akivel az elmúlt nem tudom hány év lemaradását próbáltuk behozni vagyis be nem állt a szánk. Azért időnként felpattantam és megörökítettem kis pékjeimet akik hófehér kötényben és sapkában itták az animátorok szavait. Jól tették, mert a kelesztés és a sülés ideje alatt sem unatkoztak a gyerekek hanem kvízkérdéseket, feladatokat kaptak, amivel pontokat gyűjthettek majd a program végén kihirdették,hogy ki érdemelte ki a pékek gyöngye címet. Az enyémek taroltak a két korcsoportban de higgyétek el Klárinak ehhez semmi köze, tényleg igyekeztek és nagyon érdekelte őket minden sütéssel, gabonával kapcsolatos tudnivaló.









Minden kis pék egy tálcányi péksütit készíthetett. Amikor a friss, ropogós, forró zsemléket kivettek a sütőből általános izgalom lett úrrá a gyerekeken és a felnőtteken is. Mindenkinek azonosítva volt a műve így keveredés, csere nem fordulhatott elő. Névreszóló zacskóba került mindegyik. Hazafelé az autóban hosszan gyönyörködött mindenki a saját finomságában, élveztük, hogy beteríti az autó belsejét a frissen sült péksüti illata és egyáltalán nem bántuk, hogy hazáig morzsáltunk.







10

$
0
0


Igazán nem panaszkodhat egyik lányom se már ami a szülinapjaik megünneplését illeti. Igyekeztünk mindig meghallgatni a kívánságaikat vagy magunk keresni valami olyan tematikus zsúrt, ami emlékezetes lesz nekik is, nekünk is és még a vendégeknek is. Tudom, hogy ez is elmúlik ahogy "öregednek". 11-12 éves korban már nemigen vágynak zsúrra, inkább csak valami kis kiruccanásra, közös élményre, otthoni traccspartira a legjobb barátnőkkel- legalábbis Hanna esetében így volt ill. van.

Idén pék partit szerettek volna a kicsik a Jókenyér péküzemében kialakított gyerekpékségben. Ott ahol korábban egy nyílt napon jártunk és ami annyira tetszett nekik, hogy akkor eldöntötték, hogy ott szeretnének ünnepelni. Írtam is róla, úgyhogy most nem kezdem újra, hogy Klári, a Jókenyér tulajdonosa osztálytársnő, mitöbb barátnőm volt. Egyébként enélkül is flottul ment volna a zsúr megszervezése mert nagyon profi csapat és hozzáértő animátorok foglalkoznak ott a szülőkkel és a gyerekekkel.

Szóval kifli partira készültünk és természetesen ahogy mindig, most is valami egyedi meghívó készítéssel kezdtük a ráhangolódást. Mivel tudtuk, hogy fehér péksipkát fog kapni minden kis résztvevő, úgy döntöttünk ez lesz a meghívó motívuma. Tortacsipkével és masnival tettük még egyedibbé és nagyon élveztük a közös alkotást amiből nekem szépen lassan csak a tanácsadó, meós vagy kritikus szerep jut. Bizony el is gondolkodtam azon, hogy ha csak a szülinapi meghívók készítését elevenítem fel, milyen jó kis képet kapnék arról hogyan és mennyit fejlődtek, okosodtak, ügyesedtek a lányok 10 év alatt. Önállóak és roppant kreatívak. Egyébként ha további jelzőkkel kellene illetnem őket akkor még azt is ideírnám, hogy tájékozottak. Úgy összességében de azt hiszem a kortársaikhoz képest is. Tájékozottak a világ dolgaiban.


Szeptember 11-én a hivatalos napjukon az áhított legók várták őket az étkezőben a megterített asztalon. Nagyon örültek neki és szeretem bennük ahogy ezt kimutatják. És ott volt még valami aminek akkora sikere volt, hogy magam is meglepődtem rajta. Még nyáron vásároltam két scrapbook albumot méghozzá attól az ismerősömtől, akitől megtanultam a scrapbookkészítés alapjait. Bea ellátott tanácsokkal is de legfőképpen megerősített abban, hogy meg tudom csinálni egyedül is. Borzasztóan élveztem minden percét. Titokban készült és a nagy napra össze is állt de úgy, hogy a 10. szülinapról szóló oldalt majd együtt készítjük. Belekerült az albumba a Kismama magazinban megjelent A hónap kismamája, A hónap kisbabái cikk, a születéskor kapott karszalag, sok nyaralós kép és a legnagyobb sikereket ábrázoló fotók is. Külön oldalt szenteltem a szülinapoknak, a nővérüknek és a kedvtelésüknek. Öröm volt nézni ahogy lapozgatták és ajándékok ide vagy oda egyhangúlag azt mondták, hogy ennek örültek a legjobban no meg mama vásárlási utalványának.





A buli másnap délután kezdődött és előre elnézést kértem a szülőktől, hogy Budapesten kívülre szerveztük. A lelkiismeretfurdaláson úgy enyhítettem, hogy az online is elküldött meghívóba leírtam néhány kirándulós tippet, hogy ha már egyszer felkerekednek kössék össze a kellemeset a hasznossal és sétáljanak mondjuk a Rózsika forrásnál Solymáron. Egyébként a pékségben is ott lehet maradni, mert nagyon hangulatos terasz van kialakítva és asztalok is, ahol a pékség/cukrászda finomságait lehet fogyasztani amíg a mini pékek sütnek, persze megszakítva egy-egy fotózás erejéig.

Kitűnő animátorok segítették a gyerekeket és közben észrevétlenül okosították őket a gabonafélékről és a pék mesterségről. Még az elején jeleztem nekik, hogy a hagyományos Ki tud többet az ikrekről totót -(amely ötletet egyébként majdnem minden gyerkőc az osztályból átvett)- szeretném beépíteni a tematikába, mondjuk amikor sülnek a kiflik. És ez is nagyon jó móka még mindig és minden évben elteszem a kérdéseket, mert ezen keresztül is érdekes látni a változást, fejlődést rajtuk.






Mivel saját illetve külsős helyről hozott tortát nem lehet ilyen helyre bevinni az ANTSZ szigorú szabályai miatt, a Jókenyér cukrászatából kaptuk a finom 16 szeletes feketeerdő tortát, amit kettévágtunk és úgy szúrtuk bele a gyertyákat. Mondjuk ez egypetéjű ikreknél még nagyon szemléletes születéstörténeti bemutatónak is beillene de Eszter és Noémi kétpetéjűek. Azért csak kerekítettem hozzá egy történetet, hogy ők bár egy napon születtek nagyon is különbözőek, két külön személyiség, egyéniség.
Nyugodtan rendelhettem volna egyébként kettő tortát, mert ez az első torta amelyikből egyetlen morzsa nem sok, annyi nem maradt és Noémi máig emlegeti, hogy milyen finom volt. Jókenyér nemcsak kenyérben jó.



Mindenki nagy csomag saját készítésű, friss,meleg, ropogós péksütikkel tért haza amiből még a hétfői az uzsonnára is jutott.


A konyhában azóta is szeretnek sündörögni a kicsik (tudom, hogy 10 évesek de nekünk akkor is ők a kicsik), versenyeznek, hogy kit hívjak kuktáskodni. Hanna különösen de az ő vonzalma a gasztronómiához illetve a főzéshez egészen más. Bármennyire szeretném erről nem árulhatok el többet. Ígérem ha már szabad akkor beszámolok mindenről, addig azonban én is várok türelmesen.









Karácsonyi hagyományaink

$
0
0



Hagyomány, hogy három adventi naptárat készítek a lányoknak bár mindig másmilyet és az is szokásunk, hogy Luca napján búzát ültetünk.





Karácsonyi hagyomány a mogyorós koszorúm és az, hogy már karácsony előtt egy-két nappal közösen feldíszítjük a fát és a lányok szigorúan számon tartják, hogy éppen melyikük a soros a csúcsdísz feltevésében.
Hagyomány, hogy az ebédre anyukámat vendégül látjuk és minden alkalommal megdícsér, hogy milyen ügyes gazdasszony lett belőlem. :-)




Hagyomány az is, hogy a Késmárk utcában veszi Zoltán a karácsonyfát a lányokkal együtt attól a bácsitól, aki három éves koruk óta csak decemberben találkozik velük és mindig meglepődik menyit nőttek egy év alatt.
Mi úgy szeretjük, ha az ajándékozást délután, sötétben ejtjük meg és a lányok megszokták, kivárják és mintha élveznék is hogy ezáltal elnyújthatják a karácsonyi várakozást.



A karácsonyi menüt viszont szeretem változtatni. Idén tárkonyos csirkeraguleves volt cipóban tálalva, második fogásnak pedig a dijoni mustáros szűzérmét készítettem el burgonya gombócokkal. Viszont lehet, hogy ebből hagyomány lesz végül, mert vagy nagyon éhesek voltak a lányok a korcsolyázás után vagy tényleg ennyire jól sikerült, mindenesetre üres tányérokat kellett összeszdnem elismerő dícséretek közepette.




Hagyomány, hogy a kicsik tudják, hogy a legnagyobb, szívet lelket melengető ajándék tőlük az ha karácsonyi koncertet adnak nekünk. Műsorfüzettel, konferálással, ahogyan kell. Hanna viszont már nem szívesen vesz rész ebben, ellenben örömmel vállalja a technikusi szerepet.


Hagyomány, hogy mindig van a fa alatt könyv és társasjáték. Ez utóbbit azonnal ki kell próbálni.
Hagyomány az is, hogy lefekvés előtt anyukám réges-régi Andersen mesekönyvéből elolvasom a kis fenyőfa szomorú történetét.

13 éve vagyunk család, 10 éve pdig nagycsalád szóval volt idő, hogy kialakujanak a saját hagyományaink. Mindig érdeklődéssel hallgatom, olvasom másokét is. Van, hogy egyik-másik annyira megtetsuik, hogy elhatározom, a saját szánk ízére formálva megpróbálo hagyományt teremteni belőle én is. Ha nekünk való, ha lesz rá igény jövőre is és aztán is akkor minden valószínűség szerint tovább él. Mert ugyanolyan fontos a hagyomány, mint amilyen jó időnként újítani.

Pár éves hagyomány, hogy leszedem a szánkót a padlásról akkor is ha nincs hó, mert erre pakolom az ajándékokat. Egyszer valahol láttam és megtetszett és a következő évben már a lányok kérték, hogy ugyanígy legyen. Szóval nem volt kérdés, hogy idén testi épségemet kockáztatva leráncigáltam a padlásról a szánkót, hogy arra tegyem az ajándékokat.

Hagyomány, hogy karácsony másnapján vagy mi megyünk bátyámékhoz vagy ők jönnek át hozzánk. Az biztos, hogy ezek a találkozások nagyon nagyon hangosak és nevetősek. Idén brunchra hívtuk őket és mivel keresztlányom vegán ezért egy kis kihívás is volt az amúgy túlzásoktól mentes menüben.

Nos, ezek a mi legfontosabb karácsonyi hagyományaink mostanság. Biztosan változik majd. Kíváncsi vagyok, hogy ha a lányok anyukák lesznek majd, vajon melyikat tartják meg ezek közül és mit vezetnek be hagyományként a saját családjukba.



Emlékezetes volt idén a Zeneakadémián - kedvenc rádiadóm- a Klasszik Rádió karácsonyi koncertje, amit legkedvesebb barátnőmmel néztünk/hallgattunk végig és amely élménytől szabályosan kisimultunk. Az csak hab a tortán, hogy a szuper helyekre szóló jegyeket a Klasszik Rádió adventi játékán nyertem. :-) No de tényleg nem azért mondom de mostanában elég sok ilyen történik velem.


(Ha te is megosztanád velem a saját karácsonyi szokásaitokat, alul, a "megjegyzés" szóra kattintva megírhatod.)




Tinidal

$
0
0





13 évesnek szülinapi zsúrt rendezni nem ugyanolyan, mint egy öt évesnek. A 13 évesnem már határozott véleménye van mindenről, remekül érvel, saját ötletei vannak és csak ritkán hagyja magát lebeszélni egyikről másikról. Mire kettőt pislogtam, Hanna már elkészült az sk meghívókkal is és én nagyon büszke voltam arra, hogy nem sajnálja az időt és az energiát erre. A dekoráció egy része karácsonyi, hiszen nem sokkal az ünnep után született Hanna. Pont ezért majdnem mindig pontosan a napján, vagyis december 29-én tartjuk a buliját, mivel a téli szünet miatt nem számít ha éppen hétköznap van.

A tini kor egyszerre nehéz és szépséges, legalábbis én így látom anyaként. A sajátomra már nem emlékszem..

Az ünnepelt reggeli lustálkodását szakítottuk félbe köszöntésével és mivel mostanában sütni, főzni szeret a legjobban és amúgy is az élményajándékokért van oda, egy macaron készítő kurzussal ajándékoztuk meg teenager lányunkat, amit stílszerűen egy makaron párna kíséretében kapott meg. Kedvenc, elegáns édességét készíthette el a Szamos Marcipán műhelyében barátnőstül az év utolsó napján.
A tanfolyam végén kapott egy oklevelet és természetesen hozhatott haza kóstolót egy csinos dobozban. Mennyei kávés macaronokat készített.




Szóval a nagy nap előtt Hanna felvázolta, hogy kiket szeretne meghívni és mit szeretne csinálni, eszerint hívtuk meg barátnőit, akik érkezés után bemelegítésképpen bármily meglepő, Monopolyzni kezdtek. Azért vicces volt, hogy mindegyikük első kérdése a köszönés után a wi-fi kód volt. :-)
A Monopoly után szerintem udvariasságból de játszottak egy kört az általam készített, kifejezetten tini lányoknak kitalált körömlakkos játékkal. A neten találtam az ötletet, mert nem tudtam elfogadni, hogy vége az anyukák által irányított babazsúroknak. Tényleg. A "Ki tud többet az ünnepeltről?" totó is kimaradt.



Helyette "musica-ly-ket" késztettek. Ha valaki nem tudná mi ez akkor elárulom, hogy ez egy olyan alkalmazás ahol rátátoghatsz, mozoghatsz arra ahogy mások énekelnek vagy beszélnek. Komolyan! Ezek a mai fiatalok!
Na mármost elég sok minden kell ahhoz, hogy jól sikerüljön a tátogás. Kell hozzá némi rendezői affinitás, kreativitás, humor, türelem, kompromisszum. És mivel ez mind megvolt a lányokban, elég sok jópofa musicaly video készült. Egyet majd megmutatok, ha rájövök hogyan kell mert megengedték. Egyébként nincs ellene kifogásom mert szerintem észre sem veszik de annyit tanulnak közben angolul, hogy felér egy nyári intenzív tanfolyammal.




Kora délutánra foglaltam helyet a Gozsdu Mission szabadulószobába, annak is a börtönös részébe, ami már haladó szabadulóknak van kitalálva, márpedig Hannával elég sok szabadulószobában megfordultunk korábban így bátran hívhatom haladónak. Mi családilag nagyon szeretjük ezeket a helyeket, jó párat kipróbáltunk és Hanna is rajong az effajta játékért, ezért is szerette volna, hogy már másodszorra is legyen az élményelem a szabadulás. Reméltem, hogy gyorsan hazaérnek, mert én közben előhoztam az addig rejtegetett igazán csinos, tinis, fekete-erdő tortát és megterítettem.







Itthon aztán a könnyű vacsora után, ahol főleg a Cézár saláta fogyott, közösen koccintottunk Hanna egészségére és az utolsó morzsáig elfogyasztottuk a szépséges tini tortát.

A nappaliban ágyaztunk meg, bevetettem egy felfújható matracot is és magára hagytuk a lányokat, hogy aztán hajnalig pusmogjanak, vihogjanak, musicalizzenek (jó kis szó).



Hanna nagyon várta, hogy hivatalosan is teenager legyen. A kicsik nemrég vették az angol számokat és amikor a 13-nál tartottunk akkor úgy magyaráztam nekik el a végződést, hogy megértsék innen ered a teenager vagy magyarosítva a tini kifejezés. Hogy a thirteen után mindegyike számot így írjuk egészen 19-ig. És hogy milyen ő most? Éleseszű, érdeklődő és talán ezért is nagyon tájékozott. Gyors és szenvedélyes, emellett vidám és szépséges. És nagyon kreatív. Remek ötletei vannak és egy csomót meg is valósít belőlük. Most éppen a szinkronkorcsolya sportot űzi. Mellette pedig süt, főz, konfitál. (Mondjuk ezt nemsokára a saját szemetekkel is láthatjátok de nem árulhatok el többet)
Mindig mondom neki, hogy remek ügyvéd lehetne belőle úgy tud érvelni, vitatkozni de ő most kitalálta, hogy dietetikus szeretne lenni. Persze van még ideje eldönteni. Ez az a kor amikor folyamatos változás megy végbe rajta kívül és belül. Mi pedig megpróbálunk a legjobb tudásunk és empatikus képességünk szerint segíteni neki. Addig is kitesszük a bejárati ajtóra a lenti szöveget csak úgy miheztartás végett. Isten éltesse őt sokáig!














Bükfürdőn Fortuna jóvoltából voltunk

$
0
0




Alapvetően játékos kedvű vagyok és szerintem a lányok is azok. Szeretünk részt venni pályázatokban, játékokban, versenyekben mert hisszük, hogy aki mer az nyer. Eszti legnagyobb sikere minden nap a szemünk elé tárul, ahogy belépünk a kicsik szobájába. Ott van ugyanis az álomszép, kézi gyártású szőnyege amit ő tervezett. Aztán ott van az a nagy montázs a falon amit én készítettem amikor gyerek szállodaigazgató lehetett a Hotel Atlantisban gyereknapon. Mindig mosolyogva nézünk a képre. Vagy a másik montázs a másik falon ami Hanna gyerekszínész időszakára emlékeztet. Két évad a Magyar Színház színpadán egy zenés, éneklős, beszélős színdarabban nem semmi. Ez előtt a kép előtt is gyakran elidőzünk. Noémi népdalversenyen elért arany okleveleit is szívesen nézegetjük.
Én szeretek beküldeni nyereménycetliket is és elég gyakran rám mosolyog a szerencse. Így nyertem nemrég egy menő táskát az Éva Magazintól meg egy Media Markt vásárlási utalványt is. De volt már, hogy egy fogadáson én nyertem a fődíjat, egy MÁV nosztalgia utazást. Igen, sokszor nyerünk. Sajnos a lottó ötösre még várni kell de felért egy hármas vagy négyes találattal az a nyeremény, amit egy facebookos játéknak köszönhetően kaptam és aminek köszönhetően az őszi szünetünk nagyon kellemesen telt el.

Történt ugyanis, hogy a bükfürdői Hotel Caramell egy játékot indított mert így promótálta, hogy nemsokára egy prémium szárnnyal bővül a szállodájuk. Mivel pont szembe jött velem a válasz, gyorsan bepötyögtem a megfejtést aztán mentem tovább a dolgomra. El is feledkeztem az egészről, amikor jött az e-mail, hogy "Kedves Ágnes! Gratulálunk, ön nyerte meg a szállodánkba szóló pihenést.." Nagyon örültem neki és már csak azt kellett lelevelezni, hogy mennyit kell fizetnünk azért ha a három lányunkatis magunkkal szeretnénk vinni.


Így tölthettük a Hotel Caramell-ben az őszi szünet egy részét és el kell hogy mondjam nagyon kellemesen. A hotel kutyabarát, ami nekem kicsit bizarr de egy két, fegyelmezett, gazdival sétáló kutya látványától eltekintve nem tűnt fel semmi furcsa. A szobák kellemesen tágasak és kényelmesek voltak és mindenhol levendula illat terjengett. A szobaszám mellett is egy kedves levendulacsokor köszöntötte a belépőket ami nekem különösen tetszett. A lányok nagyon élvezik ha külön szobában lehetnek. Szigorúan számon tartják éppen ki a soros, hogy a pótágyon aludjon amivel kapcsolatban néha alkudoznak, duzzognak de a végén csak megegyeznek. A következő feladat a tárolóhelyek kiosztása vagyis, hogy ki hová pakolja a ruháit a bőröndből. Ebben is hosszabb-rövidebb tanácskozás után megegyeznek, ahogyan abban is, hogy gyönyörű rendet tartanak maguk körül. Hát igen. Bevallom én szeretem elengedni magam ilyenkor de a lányok rosszalló tekintetét nem bírom elviselni így én is próbálok a saját szobánkban rendet tartani.





A hotel wellness része botrányosan kicsi és mivel ottlétünkkor még nem készült el a prémium wellness, itt nem is töltöttünk túl sok időt. Mondjuk találtunk más elfoglaltságot. Először is bicikliket béreltünk a helyi tourinformnál. A felnőttek elektromos biciklit, a gyerekek pedig hagyományosat és ezzel jártuk be Bükfürdőt, méghozzá a tökéletes minőségű kerékpárútjain. Erre a tekerésre csak a két kicsi jött velünk, Hanna már a tini kornak köszönhetően külön programra vágyott, mi meg hagytuk, hogy a hotel fitness termében lötyögjön, aztán pedig a szobában nyomkodja a telefonját, filmet nézzen vagy olvasson...



Testedzésben nekünk bicikliseknek is volt részünk a tekerésen kívül, mert a buszpályaudvar mellett egy nagyon igényes szabadtéri edzőparkot alakítottak ki nemrég amit persze kipróbáltunk.

A Magyarországon egyedülálló, kristályszerkezetű, háromszintes, a legmodernebb technológiával összeállított, látványos mászó- és kalandpályát, a Kristálytornyot már érkezéskor kinéztük magunknak. A lányok nagyon szeretik ezeket az akadályokat, Eszter még nyári táborban is volt az Orczy kalandparkban, mert nem tudja megunni, szóval tudtam, hogy nem hagyhatjuk ki. A pálya minden szempontból különleges két eleme a bicikli és a pad de a többi sem szokványos, ahogy a hevederek sem. Az animátorok nagyon komoly munkát végeztek, látszott, hogy észnél vannak, kellően határozottak és szigorúak, mégis kedvesek. Az oktatás után három lányom három különböző irányba indult én meg tördeltem a kezemet, majd úgy döntöttem, hogy felmegyek arra a nagyon magas padra, hogy ott élvezzem a csendet és a kilátást, ott legalább nyugalmam lesz. Így is lett és nagyon büszke voltam magamra, hogy csak kicsit remegett a lábam és még élveztem is azt a pár lépést de a legjobban persze az utána kapott elismeréseket.







Az óriás hintára azonban rá se bírtam nézni. Nem úgy a vagány lányaim, akik kikönyörögték, hogy hagyjam őket. Előzetesen kikérdeztem minden várható és váratlan eseményről az animátort és úgy döntöttem mehetnek. Őrület! Őrület volt látni, hát még átélniük. Egy pillanatra megállt mindenki és nézte őket. Itt viszont Zoltán lett a nap hőse, akinek a páratlan szám miatt muszáj volt beülnie.




Bükfürdő másik, viszonylag új nevezetessége az az installáció, ami ha közelebb lenne biztosan mindennap elmennék, belefészkelném magam és olvasnék vagy csak csukott szemmel üldögélnék. Ez egy fémvázból készített műalkotás ami az alkotó (Nagy Csaba iparművész) elképzelése szerint a természettel, a vízzel és a környezettel harmonizál és úgy hívják Organikus Pont. Na ebbe a gombócba ültünk be és próbáltam rávenni a családot, hogy maradjanak csendben és hallgassák a természetet de valamelyikükből mindig kipukkadt a nevetés és persze bohóckodni kezdek, szóval esélyem se volt relaxálni. Az installáció egyébként a környéken honos mesterségre a kosárfonásra asszociál, szóval alaposan átgondolt. Tényleg nagyon tetszett, ahogyan a Kneipp pálya is (egyszerűbb nevén mezítlábas park), amit ugyan most vastagon beborított az őszi falevél de itt-ott előbukkant a talaj ami elvileg masszírozta a talpunkat.






Szóval jó kis hely Bükfürdő, a Caramell hotel miliője is nyugtatólag hatott ránk, fürdőbe pedig Sárvárra ugrottunk át, úgyhogy köszönjük Fortunának a lehetőséget és ígérem továbbra is megmaradunk játékos kedvűnek és a lányok is tudják már, hogy aki mer az nyer.



Télbúcsúztató

$
0
0



Vasárnap elbúcsúztattuk a telet. Egészen Mohácsig autóztunk le az unalmasan egyenes és még ilyenkor is kihalt M6-os autópályán. Végignéztünk mi már egyszer egy busójárást (2011-ben) ám a lányok emlékezetében megkopott a látvány és mindössze annyira emlékeznek, hogy kis barátnőikkel voltak és a máglya pernyéje kiégette a bundájukat. Hát ez elég kevés emlék egy olyan eseményről, amilyen a Mohácsi Busójárás, ami 2012 óta hungarikumnak számít, amúgy pedig az UNESCO szellemi örökség listáján is szerepel.


Szerintem ez is egy olyan esemény, amit legalább négyszer kell látni, pontosabban átélni. Ugyanezt írtam egyébként amikor a Hollókői húsvéti forgatagról számoltam be tavaly tavasszal. Vagyis egyszer (vagy kétszer gyerekként) aztán szülőként, majd nagyszülőként tessék elmenni ide!



Mert ez a mi riói vagy velencei karneválunk. Borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, kereplőkkel, tehénkolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

Nem érkeztünk túl korán mert azt gondoltuk 4-5 óránál többet nem veszünk részt a forgatagban. Hála a Waze-nak, a városba vezető egyetlen dugós részt is kikerültük és a belvároshoz egész közel parkoltunk le. Azt is tudtuk, hog ilyenkor elnézőbbek az autósokkal a rendőrök, akikből jó sok volt kivezényelve és ha nem akadályozod a forgalmat akkor kevésbé szabályos helyen is megállhat az autós. Miután Hanna füléből kiimádkoztam a fülhallgatót, mindhármuknak felolvastam a fontos tudnivalókat a busókól, így megtudták, hogy ezek fűzfából faragott maszkot viselő alakok. Ezek a maszkok pedig egyedi kivitelűek. Később láttuk, hogy vásárolni is lehet népművészeti boltban ilyet. A busó jellegzetes ruházata a bocskor, a csizma, a fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr derékban kötéllel vagy lánccal összekötve, amelyre egy, vagy több kolomp van felaggatva, valamint a vállon viselt tarisznya. Lányok is vannak köztük, ők a „szép busók” akik sokác népviseletbe öltöznek, arcukat pedig fátyollal takarják el. Mire megérkeztünk, a busók nagyon jó munkát végeztek, mert langyos, tavaszi, napsütésés időben sétáltunk a temérdek mennyiségű árus mellett a főtérig. Némelyik busó levette az álarcát és hát megértettem miért húzzák meg olyan gyakran a bundájuk alá rejtett kólának álcázott itókát. Melegük volt nagyon. Mi is megéheztünk, így egy kevésbé autentikus ám annál igényesebb hamburgerezőben csillapítottuk éhségünket és szomjúságunkat. Annyira kedvesek voltak, hogy megérdemlik, hogy leírjam a nevüket. Kóstold meg Amerikát!






A kezünkbe nyomott műsorfüzetből tájékozódtunk így tudtuk, hogy idén is a „műsor” fő eleme a partraszállás, a jelmezes felvonulás és a koporsó vízre bocsátása lesz, majd sötétedéskor máglyagyújtással égetik el a telet és a főtéren körtáncokat járnak. Mi úgy terveztük, hogy a felvonulást és a dunai jelenetet megvárjuk aztán rohanunk haza, mert másnap várt az iskola. Mindenesetre vettünk egy kereplőt mi is és busóálarc hiján azzal ijesztgettem a lányokat, hogy másnap ezzel ébresztem őket.



A busók idén nagyon visszafogottak voltak. Kedvesen engedelmeskedtek a fotós kéréseknek és udvariasan, vagyis cseppet sem tolakodóan incselkedtek a közönséggel. A felvonulást a lányok végül az első sorból élvezhették végig, én meg egy köztéri vas biciklitartón egyensúlyoztam de nagyon jó volt látni az idén rekord számmal felvonuló busókat. Tetszett, hogy egész pici gyerekek is voltak köztük és olyan volt a jelmezük, mint amilyen sok-sok éve is volt. Aki az első sorban áll, persze nem ússza meg szárazon. Szó szerint, mert időnként a busó maszkjából valami víz könnyen lespriccelheti a gyanútlan nézőt vagy ahogy Zoltán járt, könnyen összekormozhatják az arcát. Repült a pehelytoll is és igazi karneváli volt a hangulat.

Teljesen váratlanul lépett hozzám Renáta (ha jól emlékszem a nevére), aki csak köszönni akart mert örült, hogy élőben látja a blog szereplőit. Hirtelen fel se fogtam de aztán leesett, hogy ő egy kedves olvasóm, aki ezer éve követi a lábnyomokat. Érdekes élmény volt mindenesetre, a lányok meg viccelődtek, hogy anyukájuk celeb. :-))


Ezután sétáltunk át a Dunához de nagyon lassan értünk oda, mert minden érdekesség (élő szobor, festőművész, fagyizó) előtt meg kellett állnunk. Nem bántuk, mert csodaszép idő volt és legalább fényképezhettem a busókat.
A téltemetés kompról történt, irdatlanul sok érdeklődő szeme láttára akik velünk együtt üdvrivalgásban törtek ki amikor vízre tették a jelképesen eltemett telet amiből már mindenkinek elege volt.

A máglyát ugyan láttuk de nem vártuk meg, hogy meggyújtsák, siettünk haza. (idén legalább nem megy tönkre egy kabát se). Remélem most egy darabig megmarad a lányok emlékezetében az élmény és a látvány mert úgy tervezem, hogy legközelebb nagymama koromban jönnék vissza vagy eetleg olyan nagyon elegánsan, ahogy Hanna megfogalmazta, vagyis lefoglalva 1-2 éjszakát valamelyik mohácsi szálláshelyen és kényelmesen, semmiképp se sietősen élvezni a poklad-ot ami igenis egy "must see" látványosság.


Ha további élménybeszámolókról, ötletekről szeretnél olvasni és nem akarsz lemaradni a lábnyomokról, lájkold a facebook oldalamat is! Itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts



Patakcsobogásra ébredni

$
0
0





"Csak nem gondoljátok, hogy amíg ti szórakoztok, mi itthon ülünk?" Ezzel a felkiáltással kezdtem szállás után nézni a két kicsivel, mert úgy alakult, hogy bolondok napján férj egzotikus városnéző túrára ment (Grúziába), Hanna pedig a gyermekvasutas csapatával tavaszi túrára.



Olyan helyet kerestem magunknak, ami nincs túl messze Budapesttől, kényelmesen elérhető autóval, kellően vadregényes és pénztárcabarát. A tökéletes megoldás a szemem előtt volt mindvégig ugyanis a mesebeli Nagybörzsönyben lévő Malomkert Panzióra esett a választásunk. A terep ismerős volt számunkra, mivel osztálykirándulás és énekkaros tábor alkalmával is megszálltak már ott a lányok. Viszont anyával (vagyis velem) még nem és az annyira más. Főleg, hogy azzal a nem titkolt szándékkal mentünk el, hogy majd ott megejtem a kicsik felvilágosítását is, épp úgy, mint azt évekkel ezelőtt Hannával tettem.(írtam is róla itt)


Ahogy az gyerekes családoknál gyakran előfordul, az indulás napján Noémi gyengélkedni kezdett és a láza is felment, ám úgy éreztük, hogy a friss erdei levegő majd meggyorsítja a gyógyulást és a Dedalonnak köszönhetően majd remélhetőleg végigaludja az autóutat. Így is lett. Másnap már az ottani első számú nevezetességgel, a kisvasúttal zötykölődtünk fel egészen Nagyirtás pusztáigig, ahol egy irtó (hahaha) helyes hüttében azonnal teáztunk és kávéztunk egyet, hogy aztán visszagyalogoljunk a Kisirtásig és majd ott újra kisvonatra szállunk. Ez volt az eredeti terv, ám annyira élveztük a lejtmenetet és a kényelmes terepet, az éppen zöldellő erdőt, a tavaszi levegőt, hogy inkább egészen Nagybörzsönyig sétáltunk, vagyis 8 km utat tettünk meg úgy, hogy észre sem vettük. A kisvasút hangos és büdös (főleg ha a mozdony közelében ül az ember) viszont annyira vadregényes terepen megy, hogy joggal mondják, hogy az egyik legszebb erdei vasút útvonal az övék. És az is jó, hogy vittem magammal egy kis plédet.







Szobánk erkélye a csörgedező Börzsöny patakra nézett. Ilyen helyen olvasgatni vagy csak nézni ki a fejünkből olyan, mintha töltőre tennék az embert. Viszont nyughatatlanok vagyunk ezért rögtön bejártuk a kis falut és nevettünk azon, hogy a 3. nap után már úgy éreztük, hogy ismerünk mindenkit. Rózsika néni tyúkjait pl. addig nézegettük és addig beszélgettünk, míg egy rekesz házi tojással gazdagabban tértünk vissza a panzióba. És olyan jó volt nem sietni sehová. Megállni egy szép ajtó előtt, észrevenni egy zöld gyíkot vagy egy bogarat. Azoknak a jellegzetes, típusos házak ajtajainak fényképezése egyébként szenvedélyemmé vált. A lányok már mosolyogtak rajtam amikor egy újabb, lépcső nélküli, műemlék ajtót fotóztam, de elmagyaráztam nekik, hogy montázst szeretnék készíteni belőle és láttam, hogy ők megértően, kuncogva összenéztek és rám hagyták az újabb hóbortomat.





A kisvasút mellett a másik dolog ami miatt Nagybörzsöny kihagyhatatlan, a kenyérlángos. Igazi, kemencében sütött, tetszés szerint variálható feltéttel, szívvel-lélekkel és nagy-nagy szakértelemmel készített kenyérlángos illat lengi be a falut vasárnaponként. A nagybörzsönyiek felosztják egymás között, hogy melyik alkalommal ki gyújtja be a kemencéjét és ki süti az éhes turistáknak a csemegét. Ilyen finomságot ebédeltünk és pár óra múlva megszavaztuk, hogy ugyanezt uzsonnázunk. A házigazda is ismerős volt, mert előző nap ő szolgált ki bennünket a boltocskában, ahol jégkrémet vettünk, mert hiszen anélkül nincs nyaralás még akkor sem ha még csak tavasz van.





A Malomkert Panzió három szélforgós minősítéssel ellátott KidsOasis szálláshely és ez most elég reklámízű mondat de nem tehetek másképp hiszen az előbb említett KidsOasis cég munkatársaként nem hallgathatom el, hogy mennyire tényleg nagyon családbarát a szállás. Pl. nem baj, hogy nem vittünk magunkkal biciklit mert nagyon igényes kerékpárokat lehet családbarát áron bérelni náluk. Ki is használtuk a lehetőséget és a falucska minden zegét zugát bejártuk. Később Noémivel jó kis pingpong meccseket játszottunk, Eszter pedig boldog volt, hogy mint minden utazása alkalmával most is találkozott egy macskával, akit kényeztethatett. A szomszédban egy bárány bégetett. Eszter vele is összebarátkozott és mivel ő igen nagy állatbarát, úgy döntöttünk elsétálunk a falu végén lévő állatsimogatóba, ahol sokkal kedvesebb, barátságosabb fogadtatásban volt részünk, mint azt reméltük. Az ott dolgozó kedves lány végigkísért bennünket és részletesen, hosszan mesélt nekünk az állatokról akik között nemcsak őshonos, háziállatok voltak, hanem ormányosmedve vagy vietnami csüngőhasú malac is.





Hajtányozással búcsúztunk a tavaszi pihenésünktől. A kisvasút mellett található hajtányt két fő tekerheti, kettő pedig hátulról élvezheti a száguldást majd az erőlködést merthogy a lejtős pálya egyszercsak emelkedőre vált és minden combizomra szüksége van a hajtóknak, hogy megérkezzünk a kiindulási helyre. Mindezt ötször tehetik meg, merthogy egy jeggyel ennyit tekerhetünk vele. Azt hiszem bőven elég is. Itt már videóztunk és riportokat készítettünk vagyis jó hangosak voltunk.


Ja és remekül, mondhatni könnyedés sikerült a beszélgetés a lányokkal a panzió előtti játszótéren lévő kerti hintában vagyis megadtam a módját nekik is épp úgy, mint évekkel ezelőtt Hannának.


Az ajtók, a kenyérlángos, a jó levegő és a mesebeli erdő miatt pedig bármikor visszamennénk.



Hol jártál báránykám?

$
0
0



Avagy visszaválthatós húsvéti nyúl helyett idén egy igazi, barátságos, gyapjas kis jószág vendégeskedett a kertünkben.
Az úgy volt, hogy Húsvét hétfőn egy csapatépítő kirándulásra voltunk hivatalosak a Dunakanyarba, azon belül is Kosdra és mi úgy gondoltuk, hogy élünk a lehetőséggel és a locsolók várása helyett inkább a Naszály-hegyen túrázunk. Pedig előző nap késő este értünk haza a lengyelországi Dunajec mellől és Krakkóból de mégsem lustálkodtunk.

A különös nevű, Násznép-barlanghoz másztunk fel. Itthon utánanéztem és azt olvastam róla, hogy a Násznép név mondai eredetre utal. Az egyik verzió szerint a törökök által a közeli Kosdról üldözött násznép menekült a barlangba és ott tartották meg a lagzit. Menet közben csodás kilátás nyílik a Dunakanyarra és annyi vadvirág szegélyezte utunkat, hogy sajnáltam, hogy nincs nálam a növényhatározó. A nálam ezen a téren tapasztaltak azért felvilágosítottak mi a neve egyiknek másiknak.







Azt mondták több, mint 8 km utat tettünk meg így nem csoda, hogy jóízűen falatoztunk vendéglátóink mesés kerti teraszán kemencében sült bárányt és más finomságokat. Később lovashintón (mert nekik az is van ám!) kocsikáztunk Kosd utcáin és Hanna nagyon büszke volt magára, hogy egy kis időre átvehette az irányítást, ami egyébként cseppet sem könnyű feladat. A tanyán aranyos kisborjút is simogathattunk és megfogadtuk, hogy soha többet nem eszünk borjú bécsit se borjúmájast de még borjúpárizsit se...



Délután, jóllakottan, a jó levegőtől kipirultan beszélgettünk, barátkoztunk a többiekkel amikor bekocogott a kertbe Samu a bárány. Samuval születése után nem törődött az anyukája ezért az állatorvosnak készülő nagylány cucliztatta, gondozta ami első hallásra nagyon irigylésréméltó feladatnak tűnik ám később megtudtam, hogy fárasztó és drága mulatság is. Munkájának gyümölcse is lett. Samu igazi kezesbárány lett, mindenhová követi az embereket és tényleg nagyon szelíd, aranyos jószág lett belőle. No őt kaptuk kölcsön egy napra. Egyszerűen nem lehetett neki ellenállni és a lányoknál jobban csak én szerettem volna ha hazavihetjük azt az édes gyapjas kis állatot. Zoltánt csak azzal tudtam meggyőzni, hogy partner legyen a szerintünk hülyeségben, hogy majd lelegeli a füvet és megspórol egy fűnyírózást. Nem tudom, hogy ez hatott -e a végül de a bárányka estére már tényleg nálunk legelészett.




Nem győztük őt fényképezni, dédelgetni. A lányok felváltva játszottak vele, élvezték, hogy fut utánuk. Később megpróbálták idomítani őt. Hannának azt tetszett a legjobban, hogy vele együtt bámulja a videókat a telefonján.

Reggel kicsit vizes volt a bundája a szemerkélő esőtől és mi aggódtunk, hogy nehogy megfázzon, ezért hajszárítóval melengettük át. Gondolom egy igazi gazda most hangosan nevet. Nem baj. Nagyon megszerettük őt. A szomszéd két kutyája persze megőrült a látványtól, a szagtól és a gondolattól, hogy pár lépésre tőlük egy igazi barika legelészik ezért őrült ugatásba kezdtek. A bárányt nem zavarta, minket viszont annál inkább így megkértük a szomszédot, hogy kivételesen tartsa a kertjük elülső részében az amúgy aranyos kutyáit, mert vendégünk van.


Mit is mondhatnék? Kicsit szomorúak voltak a lányok és én is, hogy idén úgy alakult, hogy amiatt, hogy inkább elutaztunk és kirándultunk, nem kaptak visszaválthatós nyuszit. Ám megint bebizonyosodott, hogy minden jó ha vége jó. Hiszen álmunkban sem gondoltuk volna, hogy idén nyúl helyett egy igazi édes, aranyos, pihe-puha bárányka fog legelészni a kertünkben. Szerintem sokáig emlékezni fogunk rá és azokra is hálával gondolunk, akik ezt lehetővé tették nekünk. Mindenesetre bízunk benne, hogy Samu nem ropogós bárányssültként végzi, mert abba belegondolni se merünk...




Emlék befőtt

$
0
0



Vagyis emlékek befőttes üvegben. 2016-ban is szorgalmasan gyűjtögettük az élményeket. A legemlékezetesebbeket vagy legszebbeket vagy legmeghatározóbbakat, szóval a leg-leg-legeket aztán egy cetlire lejegyeztük és bedobtuk az erre a célra kinevezett és kicsinosított befőttes üvegbe igaz nem januártól kezdve de azért időben. Sajnos túl kicsi üveget választottam. Vagy az élmény túl sok. Nem tudom de tanulva ebből, jövőre jó nagy üveget szerzek be.

Szilveszterkor aztán kibontogattuk a cetliket és annyire de annyira jó volt elolvasni és felidézni mi minden történt velünk 2016-ban.

Íme:

Velencei tó körbebiciklizése
Húsvét Hollókőn
Piac anyával
Hotel Caramell Bükfürdő
Csokoládé Múzeum
Első gyantázás :-)
Alvin és a mókusok mozi
Korcsolyázás a Naplás tónál
Pingpongozás (Noémi-anya)
Ceglédi Aquapark
Hotel Aquarell Cegléd
Énekelj mozi
Space kiállítás
Szarvas- Mini Magyarország
A Muzsika hangja- Magyar Színház
Hófehérke és a 7 törpe- Erkel


Jó bizonyítványért macska jár(t)

$
0
0



Nem tudom, hogy valaha szakítok -e időt arra, hogy leírjam a lengyelországi kiruccanásunk részleteit, az, hogy mi fogott meg Krakkóban és hogy a fő attrakció amiért elindultunk, a Dunajeci tutajozás volt.

Nem tudom, hogy mikor lesz annyi időm, hogy leírjam hogy még a nyári szünet előtt, szándékosan iskolaidőben, hogy a tömeget elkerüljük, teljesült a lányok nagy álma és eljutottak EuroDisney-be és ha már ott jártunk persze újra megmutattuk nekik Párizst hiszen pici korukban jártak ott utoljára és alig emlékeztek valamire. Most azt mondták jól elraktározzák az Eiffel torony minden egyes szegecsét. Normandiában egy igazi mézeskalács, deszkás házban találkoztunk barátainkkal, akiknek legutóbb amikor ott jártunk egy gyerekük se volt, most meg már kettő így igazi gyerekzsivajjal teli, mégis hihetetlen nyugalmas helyen pihenhettük ki Disneyland fáradalmait. Szívesen leírnám azokat a jó tanácsokat, ötleteket amiket azoknak ajánlok akik tervezik, hogy elutaznak meseországba a gyerekekkel. Remélem majd lesz időm leírni.





Időt kéne szakítani a pünkösdi hétvégénk megörökítésére is, amikor összekötöttem a kellemeset a hasznossal, vagyis amikor a munkahelyem Irány Eger! című mese útikönyvének road-show-ján vettem részt, nem siettünk haza, inkább a családom is utánam jött és Egerben és Szilvásváradon csavarogtunk.






Szóval nem tudom, hogy mikor lesz időm ezeket és még annyi mést lejegyezni de most fontos leírnom, hogy bővült a család. A lányok (de főleg Eszter a nagy állatbarát) régóta szeretne cicát. Volt már nekünk de sajnos szomorú vége lett így egy darabig nem is foglalkoztatott a kérdés, hogy újra legyen. No de ha az embernek olyan ismerősei vannak, akiknél minden napra jut egy kölyök állatka legyen az dámszarvas, kisbárány, nyuszi, borjú, - lévén paradicsomi farm állapotok uralkodnak a tanyájukon,- akkor elkerülhetetlen, hogy egyszer csak elhangozzon a kérdés: "Nem kell egy kiscica?"




És mivel a lányok (mind a hármuk) bizonyítványa annyira fényes lett, hogy csak úgy vakítja az embert a sok ötös, úgy döntöttünk jöhet a cica. A fekete kis gombóc először a Barack nevet kapta (Obama után) de beláttuk hogy nehéz kimondani sokszor egymás után így átkereszteltük maceszre (ami viszont fehér eledel de mindegy). A lányokra pedig nagyon de nagyon büszke vagyok. És igen. Nehéz elhinni de Hanna jövőre nyolcadikos lesz, a kicsik pedig kisgimnazisták. Ikres kérdés, hogy együtt vagy külön. Olyan nagyon sokat nem tépelődtünk a kérdésen. Megkérdeztem pár ikres anyukát és persze az érintetteket is és úgy döntöttünk/tek, hogy egy osztályban folytatják ötödiktől remélhetőleg az érettségiig a tanulmányaikat. Hajrá lányok, csak így tovább.

Kövesd a lábnyomokat facebookon is! itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=nf&pnref=story






Nosztalgia járattal a Cuha völgybe

$
0
0





A cuha szó, szláv eredetű és azt jelenti száraz. Ezt a vonaton tudtuk meg amikor az úti céllal kapcsolatos totót töltöttük ki. Reméltük ugyan, hogy nem lesz kiszáradva a patak, ahová a kirándulásunkat terveztük, hiszen a Cuha völgyi kirándulásnak pont az a lényege, hogy a patakon át kell kelni méghozzá köveken, farönkökön vagy másképp, de mindenképpen egyensúlyozva és ha lehet száraz lábbal megúszva.


A MÁV Nosztalgiának köszönhetően ismét élményvonatozásban volt részünk. A Pullman Club osztályon utaztunk, ami önmagában is nagy élmény. Hófehér abrosszal leterített asztal mögött foglaltunk helyet a bársony huzatú székben, ahol normál esetben még a nevünk is ki van írva (ám ez most valami miatt elmaradt pedig igazán szép gesztus amikor névre szóló ülésekkel várják az embert..). Korábban elegáns üvegkancsóban szolgálták fel a vizet de lehet, hogy ez nem bizonyult elég biztonságosnak, így most ásványvizes palackok és poharak jelezték, hogy a Pullman Clubban ülők számára korlátlan ásványvíz és tea/kávé/forrócsoki fogyasztás teszi még elitebbé az utazást. Meg nosztalgia ide vagy oda, légkondicionáló is, hiszen első az utas kényelme. Az ilyen kocsiban kicsit királylánynak érezzük magunkat mindig. Természetesen az ide szóló jegy kicsit drágább is, mintha a normál kocsikban zötykölődnénk de annak is megvan a maga bája. Először is, azok az ülések se leharcoltak, hanem nagyon kényelmesek és ha valaki mégsem ezt a miliőt keresi akkor átsétálhat a bájos étkezőkocsiba, ahol minden asztalkán hangulatos lámpa áll és ahol nyugodtan kávézgathat az utas miközben az elsuhanó tájat nézi. Vagy átmegy abba a kocsiba, ahol bárpult van és ott iszogat.





Mindegy melyik osztályon utazunk, mert mindenkinek jár az üdvözlő pogácsa és a kupica ital és a hangosbemondón elhangzó hasznos információk, tudnivalók is mindegyik osztályon jól hallatszanak. Mindenki kap a MÁV Nosztalgia járatain megszokott módon totót is amivel újabb élményutat lehet nyerni de főleg egy kis tudásra lehet szert tenni. Ezen az úton eszméltem rá, hogy mennyit változott a világ és az okos telefonnak, a wifinek köszönhetően csak az nem töltötte ki telitalálatosra a kérdőívet aki nem akarta...


A Bakony Expressz névre keresztelt járat a Nyugatiból indult korán reggel, amit most se bántunk, mert most már nemcsak én, hanem a kicsik is érzik, hogy mennyire más képét mutatja a város hajnalban és ők is kezdik megszeretni. Autóhoz szokott embernek még nagyobb élmény ilyenkor az állomáson bámészkodni, vásárolni egy útravaló rejtvényt vagy újságot, hallgatni és megpróbálni megérteni a visszhangzó hangosbemondó szavait. A nosztalgia járatot messziről meg lehet különböztetni a többi vonattól úgyhogy könnyű megtalálni. Elkészítettük a szokásos fotót is a kocsi oldalán lévő tábla mellett. Van már egy ugyanilyenünk csak Levendula Express felirattal (ahol pár centivel alacsonyabbak még a lányok).





A Bakony Expresszről három helyen lehetett leszállni. Pannonhalmán, a megjegyezhetetlen nevű Porva-Cseszneken vagy Zircen, attól függően, hogy ki milyen programra vágyik. A Pannonhalmi Apátságra külön busz vitte fel az érdeklődőket. Erre a programra előzetesen kellett regisztrálni. Mi most nem ezt a programot választottuk, mert nem gondoltam, hogy két 10 évesnek ez lett volna a legfelemelőbb program. Helyette Porva Csesznek hangulatos állomásán hagytuk el a vonatot és indultunk a mesés Cuha völgyi kirándulásunkra.





Azt mondják, hogy a Cuha patak szurdoka a Bakony egyik legszebb völgye, amelyet meredek sziklafalai közt zubogó bővizű patakja és az azt többször is kalandosan keresztező sétaútja mellett az azzal párhuzamosan futó, műemléki védettséget élvező vasút viaduktjai, alagútjai tesznek felejthetetlenné. A könnyű túrát a patak vizén többször is átvezető gázlókon való átkelések teszik igazán kalandossá. Ezeket az átkeléseket élvezték leginkább a lányok és én is. És bár felkészültünk és vittünk a hátizsákban váltóruhát, váltózoknit sőt még fürdőruhát is, nem volt rá szükség, mert a patak alacsony vízállása miatt különösebb erőfeszítés nélkül átértünk a túlsó partra.

Lassan, kényelmes tempóban haladtunk mert megálltunk minden szokatlanul szép fánál, bogárnál vagy kőnél. Találtak egy trónhoz hasonlító farönköt, amire ráülve erdőtündérnek képzelték magukat, én meg azonnal megörökítettem a pillanatukat.



Nem kellett sietnünk mivel tudtuk mikor kell Vinye állomásán lennünk ahhoz, hogy a visszainduló vonatot nehogy lekéssük. Tudtuk azt is, hogy a túra végénél majd ebédelhetünk, mert ott van a hangulatos Kőkapu vendéglő ahonnan majd egy könnyű ebéd után azonnal a kalandparkba megyünk, mert ez az a tevékenység, amit egyszerűen nem tudnak megunni a lányok.


Így is lett. A családias, nagyon szépen karbantartott kalandparkban legalább két órán keresztül csúsztak, másztak, lógtak a lányok, amíg én a kávémat ittam vagy a nagyon kedves animátor lányokkal beszélgettem arról mennyire emberléptékű ez a park, aminek még a mellékhelyisége is igényesen van kialakítva. Be is írtam a vendégkönyvbe egy nagy pirospontot dicséretet.



A sikeres földetérésért Eszter és Noémi kapott egy-egy jégkrémet én pedig egy helyi termelőtől vásárfia gyanánt vettem egy üveg vackorkörte lekvárt és ribizli ecetet.

Eközben a vonat, a Zircen felszálló utasokkal együtt begördült a piciny állomásra és mi alig vártuk, hogy elfoglaljuk kényelmes fotel üléseinket, amiben aztán a lányok egy pillanat alatt el is aludtak. Később, rendeltünk magunknak rétest, amihez forró csokit ittak én pedig végre elolvashattam a magazinjaimat. Kedvenc fémdobozos játékainkkal játszottunk, video riportot késztettünk, keresztrejtvényt fejtettünk és most is nagyon sokat nevettünk.





Ez az élményvonatozás attól is családbarát, hogy emberi időben érkezik vissza Budapestre így nem kifacsartan hanem csak kellemesen elfáradva léptünk be otthonunk ajtaján és már másnap a MÁV Nosztalgia honlapját böngésztük, hogy kitaláljuk legközelebb melyik élményútjukra menjünk.

Ja és ne maradj le az élményeinkről, inkább kövesd a lábnyomokat facebookon is! itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=nf&pnref=story










Konyhafőnök Junior(ban) a lányom

$
0
0






9 éves koromban kaptam meg anyukámtól Monspart Éva Főzni jó című könyvecskéjét. Ez a gyerekeknek íródott szakácskönyv a mai napig ott figyel a konyhapolcon és emlékeztet arra, hogy nem lehet elég korán megszerettetni a főzést a gyerekekkel. Meg persze arra is, hogy főzni jó, főleg olyankor amikor semmi hangulatom, erőm nem lenne hozzá...




Nem is tiltottam ki egyik lányomat se a konyhából. Pici koruk óta szívesen besegítettek. Persze volt olyan időszak amikor ez a segítség azt jelentette, hogy később készült el az étel és mintha takarítanivaló is több lett volna de ennyi év elteltével azt mondom megérte.

Ha elakadtam a főzésben, telefonos segítséget kértem anyukámtól vagy a szakácskönyveimet lapozgattam. Mennyivel könnyebb most. Az interneten jobbnál- jobb videós receptek keringenek. Bloggerek, vloggerek, youtuberek és mások receptjei közül lehet válogatni. No persze itt is van sok értelmetlen, túl hosszú vagy idétlen vagyis a bőség zavarában meg kell tanulni eligazodni. Egy ideje nem is vásárolok több szakácskönyvet a receptek úgyis szinte maguktól jönnek vagy Hanna küld át egyet-egyet.

Azért a családi blogom mellett belekezdtem egy gasztroblog írásába is bár ezt inkább csak receptgyűjteménynek nevezem. Benne van az összes jól bevált, kipróbált, kedvenc étel receptje, természetesen egy kis bevezetővel megspékelve. Ez már nyomtatott formában is megvan igaz csak egy példányban. Folyamatosan bővül (bár időhiány miatt nem olyan ütemben, mint szeretném) és az a tervem, hogy ha önálló életet kezdenek a lányaim, kapnak szép kemény kötésben is egyet hogy segítségükre legyen) Itt elérhető: www.rapidvacsi.blogspot.com

És itt következik Hanna.

Hanna, akinek elég irigylésréméltó tulajdonsága az, hogy magabiztos és hisz magában és aki eltökélte, hogy jelentkezik az RTLII Konyhafőnök Junior műsorába, mert az első részt úgy nézte végig, hogy közben arról álmodozott, hogy legközelebb ő is ott fog főzni. Az első szériát nézve nekem úgy tűnt, hogy ez egy aranyos, gyerekbarát műsor és az ötlet, hogy gyerekek főzőcskéznek is szimpatikus volt. Meg profi is. A vágások, a narrátor, az egész forgatókönyv.


Megadtuk neki az esélyt hiszen tudtuk, hogy az élő adásban úgyis csak az szerepelhet, aki átmegy a 4 körös szűrőn, amiben ráadásul nemcsak az figyelték mennyire mozog otthonosan a konyhában a gyerek, mennyire kreatív hanem azt is hogy hogy bírja a versenyhelyzeteket, a megmérettetést, a kritikát, a csapatmunkát, a terhelést és ráadásképpen mennyire kameraképes. És mivel rengeteg, de tényleg rengeteg jelentkező volt, már előre fogalmaztam a monológomat amivel majd megvigasztalom őt..

Nem kellett. Nyílegyenesen haladt a kitűzött cél felé vagyis, hogy Fördős Z, Wossala Rozina és Sárközi Ákos Michelin csillagos séf előtt főzzön. Ja és még nem tudom én hány ember előtt, akik a tv-n keresztül nézik, drukkolnak vagy éppen kritizálják őt -bár ilyennel nem találkoztam.

Hanna egyik legizgalmasabb, legkülönlegesebb élményét köszönheti a műsornak. Sokat tanult, fejlődött és nemcsak a főzés terén. Fárasztó napokat tudhat maga mögött de annyira kedvesen bántak velük végig, hogy csak jó élményei, érzései vannak a forgatással kapcsolatban.

Egyébként a család is profitált Hanna konyhatündérségéből. Egyrészt Eszter és Noémi -mint mindenben- ebben is követik nővérüket, így a fakanalat egyre gyakrabban látom a kezükben. Önállóan összedobnak egy villásreggelit vagy valamilyen sütit. A legemlékezetesebb az volt, amikor megkértek, hogy siessek haza a munkából (mindig sietek persze) mert meglepetéssel várnak. Az étkezőbe lépve aztán szemem elé tárul a gyönyörűen megterített asztal és a 3 fogásos menü, amit együtt készítettek. Nem, nem volt se születésnapom, se semmilyen évforduló. Mindezt egy sima, uncsi keddi napon. Másrészt Hannára simán rá merem bízni a vacsorát vagy a sütit. Az egyetlen baj, hogy itthon nem pakol el utána senki úgy, mint a stúdióban..

Szeptember 4-től hétköznaponként 20:30-tól az RTLII csatornája előtt ültünk és izgultuk végig a versenyt, ahol a sok kis konyhafőnök junior között ott főzött az én konyhatündérem is. És nyilván elfogult vagyok de azért tényleg nagyon meglepődtem, hogy milyen klasszul helyt állt a gyerekem és milyen ételeket tálalt fel a zsűrinek. Idegen konyhában, ismeretlen terepen, kamerák kereszttüzében, ráadásul időre? Nem csoda, hogy a palacsinta nem sikerült. És nem is baj. Mert legalább kiderült hogyan reagál a stresszhelyzetre. Itthon nem mindig jól, ott remekül.


Azóta már nem titok, hogy bejutott a döntőbe és ötödikként zárta a versenyt. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy eddig eljutott, hogy a legjobbak között volt, hogy a lámpaláznak még csak nyomát se láttam rajta, hogy sziporkázott, csacsogott és még a humorérzéke se hagyta cserbe. Persze láttuk azt is, hogy hol és miben kell fejlődnie. A molekuláris gasztronómia például ilyen :-) ahogyan az is, hogy hogyan kell hatékonyan csapatban dolgozni és főleg jó irányítónak lenni. Rengeteg jó pillanatban volt része és azt mondja nagyon élvezte minden pillanatát bár voltak fárasztó elemei is a felvételnek pl. az interjúk a főzés után vagy, hogy a tehéntőgyből valami ehetőt kellett főznie pedig minden porcikája tiltakozott ellene.



Sok-sok kedves ismerős és ismeretlen gratulált neki és láttam, hogy meglepődött, amikor az Ofotért optikusa felismerte azonnal (gondolom szakmai ártalom, hogy a szemüveges versenyzőt azonnal megjegyzi).

Egyik reggel behívták az RTL Klub Reggeli című műsorába, hogy ott élőben dobjon össze egy menza kaját, mindenki kedvencét, a piskótát csokiszósszal. Izgultam helyette, ő meg olyan könnyedén megsütötte és olyan szépen tálalta, hogy leesett az állam.



A Hanna felirattal ellátott Konyhafőnök Junior kötény azóta a szobájában lóg és csak különleges alkalmakkor köti maga elé. És bár esze ágában sincs főállásban a főzéssel foglalkozni nagyobb korában, azért mégis köze van az ételhez jelenlegi vágya, azaz, hogy egyszer dietetikus legyen.
Most itt tartunk. Mindegy is mi a vágya, álma, mert azt hiszem igazán talpraesett gyerek, aki majd így vagy úgy de megtalálja a módját, hogy megvalósítsa azt. Én meg nem győzöm majd mondani neki, hogy Lassabban! Lassabban!

Ja és még az eszembe jutott, hogy nem mindig az első helyezett az igazi nyertes. Tudtátok, hogy Rozina "csak" a második lett a felnőtt Konyhafőnök versenyben? Aztán saját étterme lett és most ő kóstolja és kritizálja a versenyben az ételeket! Kicsit olyan, mint amikor évekkel ezelőtt nagyon szerettem volna megnyerni az Álom másodállást egy olyan pályázatban, ahol bloggereket kerestek. No én ott semmit de semmit nem nyertem. Bevallom el is szontyolodtam. Most pedig ennél a cégnél dolgozom és álom főállásom van.


Végezetül bemásolok egy megjegyzést, ami egy vadidegen felnőtt néző írt a Konyhafőnök fb oldalára. Benne van minden amit én is gondolok Hannáról de mégiscsak más, ha valaki olyan írja le ezeket a sorokat aki csak pár alkalommal látta a tv-ben, egy cseppet sem hétköznapi szituációban.

"Örülök, hogy megismertem Hannát. Bár inkább a fiúkat szeretem, de Hanna nagyon okos, intelligens kislány és még szép is, szívesen örökbe fogadnám :))) Ügyesen és ötletesen főz, szépen dekorál. Ragyogóan és nagyon empatikusan, őszinte belátással foglalta össze mindig a történteket.Nagyon jól kezeli a zsűri a gyerekeket. Piros pontokat érdemelnek szeretetteljes megnyilvánulásaikért."

Aki pedig lemaradt volna az egyszerre izgalmas és szórakoztató részekről, a Konyhafőnök facebook oldalán belenézhet, sőt az összes rész is látható itt: http://rtl.hu/rtl2/akonyhafonokjunior/17-adas-2017-09-27
vagy itt: http://rtl.hu/rtl2/akonyhafonokjunior







Itt tudod lájkolni a lábnyomokat a facebook oldalon: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts


11

$
0
0




Szeptember 11-én 11 éves lett Eszter és Noémi. Igazi ikres szülinapban volt részük, olyanban, amire mint mindig, most is pontosan egy évet készültek velem együtt. Például nagyon hamar eldöntötték, hogy "ittalvós" bulit szeretnének sok játékkal és a szokásos elemekkel, mint pl. Ki tud többet az ikrekről totó, szembekötős ajándékosztás és szépséges torta. Ez utóbbiról egy home-cukrász anyuka gondoskodott, aki azon kívül, hogy bármilyen torta kívánságot teljesít, mesterien, finoman elkészít ráadásul a közelben lakik.

Az iskolakezdéshez közeli szülinapjukat most nehezítő körülménynek érezték, ugyanis a lányok most lettek kis-gimnazisták, ami azt jelenti, hogy az eddig megszokott osztályközösséget ketté bontották és az osztályokhoz új gyerekek kerültek, akikről egy hét alatt kellett eldönteniük, hogy szívesen látnák a bulin vagy még nem. Némi könnyebbséget jelentett, hogy egyáltalán nem hosszas gondolkodás után tavaly úgy döntöttünk, hogy Eszter és Noémi ötödiktől is egy osztályban folytatja remélhetőleg egészen az érettségiig a tanulmányaikat abban az iskolában, ahol elsőtől kezdve úgy érezzük a legjobb helyen vannak.

Idén hétfőre esett a nagy nap és bár én nem tartottam jó ötletnek, hogy máris egy napot hiányozzanak a suliból, Zoltán egy kis húza-vona után meggyőzött arról, hogy semmi hátrányuk nem származik abból ha suli helyett az ausztriai Family parkba mennek vele egy teljes napra. Azért korán reggel az aktuális kedvenc tortájuk várta, a tejszínes, puddingos, meggyes torta, így tele hassal indultak az egész napos vidámparkozásra.



A nagy csajos ittalvós bulit egy héttel később tartottuk. Előtte meghívókat írtunk, programot terveztünk én pedig megpróbáltam innen-onnan beszerezni pár felfújhatós vendégágyat, mert pont 11 kislány kényelméről kellett gondoskodnom. A menüt közösen terveztük meg, előre felmérve az igényeket. A bolognai spagettire szavazott a többség, szóval nem nehezítették meg a dolgom. Természetesen az elmaradhatatlan szendvics kígyók is az asztalon sorakoztak, kétféle változatban, hogy a játék hevében abból csipegessenek a kis vendégek ha éppen ráérnek enni.



A tortának nagy sikere volt és tényleg kifejezte, hogy bár Eszter és Noémi ikrek, nagyon is különbözőek. Ha ez nem lett volna elég egyértelmű valakinek, akkor a tortázás után kitöltött 11 kérdés a 11 éves Eszterről és Noémiről című teszt mindenképpen meggyőzte őket.






Minden kislány eljött így teljes létszámmal bonyolíthatta le Hanna az 1 perc és nyerj játékokat a kertben lévő pingpongasztalnál, pont, mint egy ifi. Később a teraszon beiktattuk a -még ebben a korban is élvezetes- gipszfestést, aminek nagy sikere volt majd hatalmas csocsó versenyeket rendeztünk. Készítettünk fűfej emberkét fél pár nylon zoknikból, mert ezt szántuk a vendégség végére amolyan búcsú ajándéknak. Azóta már mindegyiknek kinőtt a haja és remélem ha ránéznek a kis vendégek, eszükbe jut ez a két vidám nap.



Estefelé aztán a nagy nappaliban egymás mellé fektettük a matracokat, mindenki bevackolta magát és egészen éjfélig susmusoltak, vihogtak, pusmogtak, taccsoltak, mígnem erélyesebb hangon csendre intettem őket, merthogy másnap még egy extra program várta őket, amihez nem árt ha a gyerekek frissek de legalábbis gondolkodni képesek legyenek.

Reggelire goffrit sütöttünk, nem számoltam mennyit de folyamatosan az járt a fejemben, hogy szegény dédanyám hogy tudott gondoskodni 8 gyerekről és vajon hogy csinálják azok, akiknek 10 is van otthon. Persze tudom, hogy nem egyidős gyerekek vannak ilyen nagy-nagy családban de akkor is. A decibel, a zsizsgés ugyanolyan lehetett, mint nálunk ezalatt a 2 nap alatt. Mit mondjak? Kellemesen elfáradtam de olyan nagyon boldogok volt Eszti és Noncsi, hogy ilyen klassz szülinapjuk kerekedett, hogy cseppet se bántam.


A szülinapra a koronát a Merész Vegyész nevű gondolkodószoba tette fel. Azért nem hívom szabadulószobának, mert itt nem kiszabadulni kell, hanem egy vegyületet kell összeállítani ami aztán a végén nagyon látványos eleggyé változik. Nem árulok el többet róla, csak annyit, hogy a technikai megoldások nagy része bátyámnak köszönhető. Ide mentünk el két részletben a lányokkal, mert ugye egyszerre nem fértünk volna el.

Otthon aztán a két nagyon elégedett 11 évesemmel leeresztettük a matracokat, megettük a morzsákat és megállapítottuk, hogy igen vidámra kerekedett ez a szülinap is. És már furcsa őket kicsiknek hívni, mert nemcsak alkatilag nem kicsik már hanem viselkedésben se. Hirtelen lettek kiskamasz lányok annak minden szépségével és nehézségével együtt. De továbbra is nagyon érdeklődő és tájékozott gyerekek és továbbra is nagyon mások. Időnként hajba kapnak valami butaságon de aztán látom, hogy újra jó tesók. Kimondhatatlanul hálás vagyok a sorsnak, hogy 11 éve Hanna mellé ikerbabákat kaptam és még mindig, igen, még mindig elég gyakran elmélázom azon, hogy vajon miért pont velem esett meg ez A CSODA.


Lábnyomok a facebookon is itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts



A három slime

$
0
0



Korán reggel, nyitáskor a papírboltban.

- Jó reggelt!Mit adhatok?
- Jó reggelt! Átlátszó ragasztót szeretnék.
- Melyiket? Két fajta van.
- Háát. Nem is tudom. Talán a Nebuló. Az a helyzet, hogy nem ragasztáshoz kell...
Már éppen szerettem volna megkérdezni, hogy nem ismeri- e a legújabb őrületet, amikor megelőzött.
-Slime-hoz lesz?
Megkönnyebbülve válaszoltam, hogy igen és valahogy az volt a gyanúm, hogy mostanában sok ragasztó fogy abban a kis boltban. Megbeszéltük, hogy igen, most mindenki ezt keresi, nem győzik utánrendelni és van olyan anyuka, aki egész dobozzal visz, merthogy ő már árusítja is a kész trutyit...
Mosolyogva és pár tubus ragasztóval gazdagabban léptem ki a boltocskából és arra gondoltam, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy megint én legyek a világ legjobb anyukája a lányok szerint.

Igen, minket is elért a slime őrület. Pontosabban Hanna az, aki már hónapokkal ezelőtt hol a samponból, hol az apja borotvahabjából, hol a keményítőből, hol a mosóporból, hol a testápoló krémből, hol a kézkrémemből, hol a hajhabomból nyúlt le tetemes mennyiségeket, hogy azokat összekeverve egy nyúlós, cuppogós masszát a slime-ot gyártsa le.

Nem tetszett, és kértem, hogy ne pazarolja ilyen hülyeségekre a dolgainkat. Aztán a kicsiket is elérte a láz. Mindenféle videókat, recepteket nézegettek és láttam rajtuk, hogy nagyon szeretnének ők is saját slime-ot.
Pár napja megadtam magam. Azt mondtam nekik, hogy a hosszú hétvégén mind a hárman gyárthatnak egyet de csak előre egyeztetett alapanyagokból, mennyiségekből. Igen, szigorú voltam. Például nem járultam hozzá, hogy a lakásban dolgozzanak,a teraszra kellett menniük az összes kellékkel. Még szerencse, hogy szép idő volt. Abban egyetértettünk, hogy veszélyes anyaggal nem dolgozhatnak, például egy elég népszerű boraxos változat szóba se jöhetett, mert megbízható forrásból hallottuk, hogy bőrirritációt sőt súlyosabb esetben égést okozhat.

A teraszon aztán nagy egyetértésben (már ezért megérte) kotyvasztottak és később büszkén mutatták meg a kész trutyit. Nem tudom milyen jelzővel lehet ellátni ezt a gyúrmát és főleg, hogy mire jó, de tény, hogy vicces és a maga nemében még szép is lett mindegyik. Meg persze illatos.
Íme a recept:

Hanna haladókak való slime-jához fel kellett áldoznom:
1 kupaknyi Persil folyékony mosószert
1 evőkanál keményítőt
3-4 nyomásnyi habos folyékony szappant
1 kiskanányi akril festéket
1 tubus (60g) Nebulo folyékony ragasztót
1 nyomás kézkrémet vagy testápolót
szétszakadt láncom gyöngyszemeit





Ennek a slime-nak a fantázianeve (merthogy van az is) : Melted pumkin, crunchy fluffy slime

Noémi slime-jához adtam:
fél tubus folyékony ragasztót
1 kiskanál arany akril festéket
1 kupak Persil folyékony mosószert
2 ek hajhab
pici csillámpor

Hivatalos neve: Gold fishbowl clear slime




Eszti slime-ja pedig
fél tubus folyékony ragasztóból
1 kupak folyékony mosószerből
másfél evőkanálnyi hajhabból (borotvahab is jó)
1 kisakanálnyi zöld/piros akrilfestékből állt össze.

Neve: Clear fluffy slime




És mindegyik remekül sikerült, cuppog, nyúlik, szakad, csillog és szerintem nyugtat is ám a slime-ok ettől függetlenül vagy pont ezért ki vannak tiltva a lakásból. (fogadásokat lehet kötni, hogy meddig)

Mindig van valami őrület. Fidget spinner, peonza, gyurmalin, rainbow gumik most meg ez. Állok elébe a következőnek. Előtte azért biztos kéretem magam, mert úgy látom annál nagyobb az öröm.

Lábnyomok a facebookon is itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts





Őszi szépek

$
0
0




Idén nyáron történt, hogy a káprázatosan hangulatos Kotor egyik ajándékboltjának kirakatában egy doboz 36-os Kodak filmtekercset vettünk észre. Elkezdtünk beszélgetni Zoltánnal arról, hogy ki használ még ilyet amikor ma már a digitális fényképezőgép is lassan kimegy a divatból, hiszen átvette a helyüket a hiper szuper okostelefonok. Aztán a lányokat is megkérdeztük, hogy tudják -e mi az a sárga doboz és azóta is a válaszukon nevetünk, mert akkor Noémi azt mondta, hogy szerinte valameilyen vitamin, Eszter pedig a számból kiindulva azt, hogy 36 gigabite. Hát igen. Ezek a mai gyerekek már nemcsak a kazettát, bakelitlemezt nem ismerik fel, hanem a valaha ikonikus jelentéssel bíró Kodak filmdobozt se.
Eszembe jutott, hogy mennyi befűzős filmet vásároltam párizsi életünkben, mert minden pillanatát meg szerettem volna örökíteni és mennyit költöttem aztán előhívásra majd fényképalbumra.

Ezt csak amolyan bevezetőnek szántam, mert igazából arról akartam írni, hogy milyen jó, hogy a sok elrontott, soha elő nem hívott vagy felesleges képek mellett azért évről évre akad olyan, ami profi és ennek az az oka, hogy a blogíráson kívül még családi fotósunkhoz Péterhez vagyok hűséges, akit (ha jól számolom) 8. éve kérem meg, hogy hol műtermi, hol szabadtéri képeket készítsen a lányokról, hiszen olyan gyorsan nőnek. Írtam már korábban arról, hogy gyerekkoromban a szüleim nem sajnálták az időt és a pénzt se, hogy időnként műtermi fotózásra vigyenek. Én nagyon élveztem, bátyám már kevésbé ha jól emlékszem. Szerencsére a lányaim nem bánják, sőt kifejezetten izgatottak lesznek ha az 1point4 fotószalonba megyünk. Születtek már nyári képek, kedvenc játékokat ölelősek, hangszeresek, karácsonyfás, sőt pizsamás képek a lányokról. Mindig az aktuális kedvenchez igazodva vittem magammal a kis bőröndömet, amibe egy-két (na jó három) váltás ruha és egyéb kellékeket tömtem be, hogy aztán azokkal kapja le őket Péter. Hűségünk oka nemcsak az, hogy családi fotósunk kitűnően ért a gyerekek nyelvén, hanem az is, hogy soha nem szállt el az árakkal, valóban családbarát ezen a téren is.



A szabadtéri fotózásnak más a hangulata és mivel abban régen volt részünk, most újra esedékessé vált egy friss sorozat, főleg azért , mert az a régi a Városligetben nagyon jól sikerült. A Római partra beszéltünk meg találkozót, ahol a természetes díszlet, a pompás színekben játszó fák (amíg ki nem vágják őket) és a Duna, ideális feltételei voltak egy megszokott, laza hangulatú fotózáshoz. És bár többen sétálgattak a parton, mint a Váci utcában, a lányok profin, fesztelenül állatak, pontosabban pózoltak a fényképezőgép előtt, hiszen Pétert régóta ismerik. Nálunk az sem ritka, hogy nevetésbe csap át a fényképezkedés.
Azért ide is hoztam magammal kabát és sapka variációkat. Kellék most nem kellett, mert csak elterelte volna a figyelmet a valódi szépségről, a természetességről. Mondjuk Péter megszokta, hogy ötletekkel felszerelkezve érkezünk és valóban így van. Ha látok valami jópofa ötletet mondjuk a Pinteresen, akkor azt felírom, megjegyzem, Péter pedig a nemlétező bajsza alatt csak mosolyog és megpróbálja a lehetetlent (is).

Ebből a sorozatból is lettek kedvencek, amelyek aztán képkeretbe kerülnek. Szerintem legközelebb egy téli, korcsolyázós fényképezésre kérem meg. Addig is azon gondolkodom, hogy kit lephetnék meg karácsonyra egy 1point4 fotózásra szóló ajándékutalvánnyal, kire férne rá, hogy a családi mosolyalbumukat felfrissítsék.




Lábnyomok a facebookon is, itt:









Meseautó

$
0
0





Annyi de annyi szép emlékem fűződik hozzá. Benne nőttek fel a gyerekek.

Emlékszem, amikor vittem Hannát bölcsibe és közben énekeltük a "Hová mész te kiscsibe sallalalalla, megyek a csibe bölcsibe" kezdetű dalt.
Belefért a két babaülés, sőt a kettő közé még Hanna is. Az ikerbabakocsi viszont nem...
Mindenki tudta, hogy az autó nem indul el addig amíg nincs mindenki bekötve.
Szerettem a színét is. Ezüst. Hálás szín, mert nem követelte gyakran, hogy mossuk le. Soha semmi komoly baja nem volt. Néha ablaktörlő gumit kellett cserélni. Az egyetlen luxus a légkondicionáló volt benne. Annak idején választanom kellett, hogy szervó kormány vagy ez. Jól döntöttem.
A szervókormány nem hiányzott, anélkül is nagyon ügyesen be tudok állni icipici parkolóhelyre is de a légkondi hiányát nyáron nagyon megszenvedtük volna azt hiszem.

Nagyon nagy távolságokat nem tettem vele, arra mindig ott volt a családi autó.
Nagybörzsöny, Eger lankáin is vígan ment. Aztán a hátsó sor már szűkös lett a 3 gyereknek. Hanna elölre ült, ő a rangidős, őt illette a hely.
Jó időben szívesen lemosták a lányok a kertben. Szerették csinosítgati és a morzsákat is gyakran kellett összeporszívózni benne.

A piciny csomagtartó azért elnyelte Hanna, Eszter és Noémi iskolatáskáját, tornazsákját. És mindig ott volt valami aktuális szépség, amit a gyerekek készítettek. Meg illatosító is, de semmiképpen nem a visszapillantón lógva. Jaj nem.
Vígan ment nagy melegben és farkasordító hidegben is. Soha nem ment neki durván senkinek és semminek. Mindig talált parkolóhelyet.
A hirdetést úgy adtam fel, mintha egy kissé megöregedett szépségkirálynőről beszélnék. Mert valaha tényleg az volt. 2000-ben az év autójának választották de még mindig szép, formás, teljesen vállalható. Apróbb ráncok, karcok persze kerültek rá, no de ez az élet rendje. A kondija viszont teljesen rendben van azóta is. Kívül belül nőies autó, mindig ez a szó jutott eszembe róla.





Vajon ki vezeti most? Ki lett az új gazdája? Megbecsüli, szereti?
Amikor elvitték tőlem és feltették a trailerre, megkönnyeztem. A családom azt hitte csak viccelek, pedig tényleg sírtam. Mert eszembe jutott milyen sokszor megkönnyítette az életemet, hogy nélküle mennyivel kevesebb helyre juthattam volna el és oda is csak körülményesen. Mert megbízható társ volt a mindennapokban, ráadásul több, mint 10 évig. Hát persze, hogy megsirattam.

A fejemben viszont már összeállt a kép, hogy milyen lesz az új. Láttam magam előtt a különleges színét, a tiszta, nett belsejét, az extrákat. Kaptunk megbízható segítséget, ami megnyugtató volt a sok csalódás után. Kellett hozzá egy hozzáértő, felkészült, tárgyalóképes férfi (ez volt Zoltán) , aki azonnal átlátott a szitán, akit nem lehetett átvágni. Kellett hozzá szakember (ez pedig a bátáym) , aki tudta hol és hogyan kell alaposan átnézni. És amikor ők is rábólintottak, hogy igen ez rendben van, akkor kezdtem elhinni, hogy csodák igenis vannak, mert különben hogyan történhetett volna meg, hogy most itt áll a kertben az az autó amiről álmodtam. Pontosan olyan, pont! És mivel nő vagyok, a színével kezdem, mert lagúna kék, valami gyönyörűség. Van benne tolatóradar, bár az nekem tényleg nem kellett eddig de biztosan könnyű lesz megszokni. Belül illatos és egy darabig biztosan nem engedem, hogy kiflit egyenek benne a gyerekek.


Szóval ő az új családtag, ami remélem legalább annyi szép élményt ad és legalább olyan hasznos segítőtársam lesz a mindennapokban, mint amilyen az előző kis kocsim volt. És nem tudom, hogy a csodának vagy valami feljebbvalónak köszönhetem, hogy egyszercsak megtaláltuk ezt az autót de egy kicsit azt is hiszem, hogy apukám (aki nagyon szerette az autókat és szeretett vezetni is) küldte nekem.


Ha nem akarsz lemaradni a lábnyomokról, kedveld a blog facebook oldalát is! https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts



Viewing all 191 articles
Browse latest View live